- Főnök! - kiálltja az ifjú szakács tanuló a séfnek. Mindig elfelejtem, hogy a húst sorrendben mibe forgatom: liszt, tojás, zsemlemorzsa? - Mindegy fiam így is, úgy is rántott hús lesz belőle.
Serj Tankian énekes után Daron Malakian a System Of A Down gitárosa is kihozta végre szólólemezét és akárhogy forgatta ebből is csak rántott hús, azaz System Of A Down lett. A nagy sütkérezésben segítségére volt a szintén SOAD tag John Dolmayan a dobok mögött. Csak hát amíg Serj barátunk ízletes szeleteket rakott az asztalra, Daronnak mindez nem sikerült.
Mert azzal még nem is volna baj, hogy kis szeleteket sütött, hiszen rántott belőle 15-öt, hogy jusson mindenkinek 45 percre elegendő. A nagy konyhatündérkedésben azonban némelyik húst túl vékonyra klopfolta, sőt a fizikai törvényeit meghazudtolva valamelyikben nincs is hús, csak a panír.
Ezek után úgy gondolta Daron, hogy nem baj ez sem: a gyors-éttermekben, majd megkajálják úgyis mindet, bármilyet rak is az asztalra. És egy percig nem kétséges, hogy a műanyag kajákon felnőtt nemzedék meg is fogja kajálni mindet. 
Aki egy kicsit azonban tartalmasabb kajára vágyik az máshol nézzen körül, mert itt csak három-négy tartalmasabb szelet van. Jellemző az egész lemezre, hogy ötödszöri hallgatás után is pár riff és dallamfoszlány maradt meg bennem; hogy van itt pár debil prüntyögős dal amitől ez az egész mai (?) lesz, hogy az ötös Insane-ben olyan közép rész van amit a Katatonia (?) egyszer már eljátszott. Sőt jellemző a lemezre, hogy a két legerősebb nótát az elejére (Serious) és a végére (They Say) hagyta Daron, hogy legyen mire emlékezni. A közepén pedig elszórt pár morzsát a Stoner Hate, a World Long Gone, vagy az idiótán kezdődő, de húzós Chemicals képében.
Már Serj lemeze kapcsán is leírtam (Serj Tankian szólóban: Válaszd a holtakat), hogy nem értem szólóban minek tök hasonló zenét játszani, mint az anyaegyüttesben. Itt hatványozottan igaz ez. Daron herélt hangját, már a Mezmerize-Hypnotize kettősön is nehéz volt elviselnem, bár ott még színesítette a produkciót, itt viszont húsz perc után kezd kissé idegesíteni. De legalább írt volna jó nótákat – másként fogalmazva rántott volna jó kövér szelet húsokat -, de nem tette.
Ráadásul tetézve a bajt nem rég kijelentette, hogy szerinte hamarabb várható új Scars On Broadway lemez, mint új System Of A Down. Ha ilyen lesz az is, a jóisten mentsen meg minket attól. A Serj-jel együtt sütött rántott szelet legalább a legminőségibb fajtából való volt és ezt jó volna szem előtt tartani.
Ahogy mostanság az egyik kereskedelmi tv-csatornán esténkét futó gasztronómiai borzalom végén mondják a szereplők: Én Daronnak a lelkesedéséért egy ötöst adnék. Ott ez maximum pontszám, nálunk azonban gyenge közepes.
5/10
A They Say című dalhoz készült videoklipet korábban már bemutattuk: Scars On Broadway : They Say - az első videó.
A PY által képviselt zenei világ leginkább a cyber/techno punk elnevezéssel jellemezhető, ami egyébként csak részben fedi a valóságot, de a világ már csak így van összerakva, hogy valahogy nevezni kell a dolgokat. A négyes által tálalt hangorgia gyakorlatilag a punk- illetve tágabb spektrumon értelmezve: a metal- és az elektronikus zene találkozását valósítja meg, méghozzá olyan közelségbe hozva azokat egymáshoz, amennyire csak lehetséges. Az elektronikus effektekkel bőven nyakon öntött keményzenei alapok azután valami egészen zavarba ejtő egyveleget hoznak létre: punkzenének túl gépi, gépzenének meg túl punkos, fémes a produkció, úgyhogy most hirtelen nem is tudom, hogy a zenerajongók melyik táborát célozták meg, hiszen zenéjük a punkerek és a raverek számára egyaránt befogadhatatlannak tűnik. 
A színpadi showelemek tekintetében azonban mindenképpen különböznek, minden, a mai mainstream közelébe jutott bandától. Az intenzíven, már-már bántóan túlzásba vitt, a színpadi fények alatt túlvilági színekben pompázó, fluoreszkáló testfestés és egyéb látványelemek (pl. ipari flexszel előállított szikraeső, az együttes női tagja által prezentált exkluzív, fluoreszcent cici-show) nem mindennapi látványban részesítik a közönséget. Szóval, a négy színes zombi műsorának megtekintését csak saját felelősségre ajánlom. Néha biztos, ami biztos alapon, ketrec mögé zárják őket fellépéseiken (természetesen ez is a show része). A hivatalos szigetes hatórás korai kezdési időpont (Figyelem! Zenekari infók szerint a koncert este 8-kor kezdődik - szóval van itt némi ellentmondás - ezért javasoljuk hogy mindenki a helyszínen kiadott hivatalos programfüzetből tájékozódjon majd. - a szerk) önmagában egy kicsit visszafogottabb, talán ketrec nélküli(?) produkciót sejtet, de pont ez az, amit a PY esetében sosem lehet tudni. Mármint, hogy mi fog történni a színpadon... Minden esetre, akinek kenyere az extremitás és kicsit büntetni szeretné magát ilyesmivel, az legyen ott a Punish Yourself koncertjén augusztus 16.-án szombaton a Hammerworld színpad előtt.
Ja, hogy ez az a lemez, amelyről az MR2 orrba-szájba játssza a Blood For You-t, meg a Lost In Someone-t! Ettől még ugyan a lemez nem jobb, igaz nem is rosszabb. A stílus mostanában elővezetett felhozatalából viszont az egyik legjobb. 
Ha ebben a bandában nem JB Christoffersson énekelne, szinte biztos, hogy elment volna mellettem a lemez. JB ugye a Spiritual Beggars zenekarban is jó öblöseket énekel és azt szeretjük. És ez is jó lemez, csak a kevesebb egyedi ízt vonultat fel, mint a Spiritual Beggars, viszont jóval több benne a súly. 
Az ezt követő The Shadow Knows kezdő riffjét a Scorpions már megírta a Blackout-nál, de sebaj. Lendületes nóta a refrén alatti doomos tempóvisszavétellel és zseni gitárszólóval. A sötét doom riffeget görgető, Self-Deciver lassan betonoz. Monumentális, himnikus hangulatvilága maga alá temeti az embert. Az ezt követő Beyond Good And Evil hasonló felfogásban fogant: monumentális, mázsás kőként lassan gördülő riffek, melyek a végére egy picit unalmasak tudnak lenni. A lemezt a kilenc perces epikusra vett I Am The North zárja. Középtempós dal, döngölő basszusfutamokkal, metálos megközelítésben ízes szólókkal. Van benne minden, amit a lemez addig felvonultatott, bár azt nem értem, hogy a három perc csönd miért kell bele, hogy aztán a végén még legyen benne egy perc gitárnyüvés.
A csapat 1982-ben alakult Nagy Feró énekes és Vedres Joe gitáros ötletéből. A frissen alakult formáció basszusgitárosa Németh Alajos, dobosa Németh Gábor (Alajos testvére), és másik gitárosa Szűcs Antal Gábor volt. Az első két lemezt ebben a felállásban készítették. 1985-ben Nagy Feró kivált a zenekarból, helyét D. Nagy Lajos vette át, aki Gallai Péter billentyűssel érkezett a bandába. Az új emberek friss lendületet adtak a csapatnak, és egy alternatív, új hullámos zenei stílust vett föl a Bikini. Nagy Feró kilépése ellenére sem távolodott el teljesen a zenekartól, több slágerük szövegét is ő írta.