RockStation

Kellemes Ünnepeket és BUÉK - év végi összegzés 2008

2008. december 24. - sunthatneversets

Amikor év elején hirtelen felindulásból úgy döntöttünk, hogy ketten elindítjuk ezt a blogot igazából fogalmunk sem volt, mit veszünk a nyakunkba. Két évtizede a rock/metál zenékben utazunk, mindkettőnknek szép gyűjteménye is van otthon, de magunkon kívül sokaknak nem igazán mondhattuk el, hogy mi is a véleményünk a rockzenéről. 

Belevágtunk hát, lesz ami lesz alapon és a második hónapban már azt vettem észre magamon, hogy zavar, ha naponta nem frissül az oldal. Mivel nálunk még nem rágják a gyerekek a küszöböt a munkát úgy osztottuk meg, hogy én írok többet, Saabi meg szerkeszt, aztán ha van ideje ír majd ő is. Ha a kedves olvasó megnézi az oldal bal szélén lévő Rovatok fület, láthatja, hogy összesen több, mint száz lemezről és dvd-ről írtunk 2008-ban, ami így utólag visszagondolva szinte elképesztő, hiszen minden lemezt, videót többször hallgattunk, néztünk meg, ami már önmagában sem kicsi időráfordítás.  Próbáltunk objektívek lenni, ez nem mindig sikerült. Kaptunk is érte rendesen, de ez benne van a pakliban, nem láthatunk mindent egyformán. Igyekeztünk viszont mindenkit úgy és olyan stílusban tájékoztatni, hogy azzal kellő információhoz jusson az olvasó, tettük mindezt még az olyan lemezeknél is amelyek csak nehezen gyűrhetők bele a rock kategóriájába.

2008 a nagy visszatérések éve volt. Hosszú idő után új lemezzel jelentkezett az AC/DC, a Metallica és a Mötley Crüe, valamint lemezt még valamikor a pattintott kőkorszakban kiadó Guns 'N Roses is. Születtek idén olyan produkciók amikre felkaptuk a fejünket és olyanok is amire elhúztuk a szánkat, de ezek majd az év végi listákon úgyis visszaköszönnek.

Ami viszont nagy megelégedéssel töltött el bennünket az az, hogy 2008-ban rengeteg magyar zenekar adott ki abszolút nemzetközi színvonalú produkciót, aminek kapcsán Saabi egyből megállapította, hogy ez az ország a tehetségek hazája, igaz azt is mondta, hogy az a kurva nagy baj, hogy ide születtünk. Örülünk minden egyes  kezdő vagy éppen már nem annyira kezdő bandának, aki azzal keres minket, hogy írjunk a zenéjükről. Szívesen tesszük. Ebben egyelőre a gyöngyösi zenekarok verhetetlenek, de bíztatunk másokat is, hogy kövessék  a gyöngyösiek példáját. :) 

Koncertekre idén annyira nem futotta a pénztárcánkból – pedig mennyi klafa koncert volt -, de a Coldplay-t és a Monster Magnet-et láthattuk élőben, Frogfoot jóvoltából pedig lélekben ott lehettünk pár másik bulin is. Jövőre Volbeat-en és AC/DC-n már biztosan ott leszünk és reméljük Frogfoot 2009-ben is aktív lesz.

Kicsit erősítenünk kellene még látogatószámban is - sajnos a marketingre idén nem sok energiánk maradt. A statisztikából azt látjuk, hogy van egy stabil 50-60 emberből álló mag, aki rendszeresen olvassa a Rock STATION-t. Napi néhány száz látogatónk többségét azonban a Google küldi nekünk. Ennyit legalább sikerült elérni: a Google nagyon szeret minket; ha valaki valami  aktuális rockzenei infóra (lemez, koncert) keres, biztosan megtalál bennünket és remélhetőleg az információt is, amit keresett. Mert információt szolgáltatni jó.

Januártól egy picit – vagy nem is picit - megújulunk. Új színeket és kinézetet kap az oldal a blog.hu új sablonjainak köszönhetően.  Lecseréljük a jó öreg Fender gitárunkat is egy új képre (néhányan úgyis kritizáltátok, hogy miért kell hype-olni a Fendert, mikor már sokkal jobb gitárok léteznek a Földön...) és világosabb, kevésbé borús színekre váltunk.
Januártól a főoldalon csak a cikkek bevezetője fog megjelenni, nem fogunk mindent kipakolni mindjárt a kapuba - ez remélhetőleg segíti majd az oldal könnyebb kezelését. Nem kell kilométereket szkrollozni, hogy megtalálj valamit és nem fogja a rengeteg egyszerre betöltődő Flash videó megroggyantani a böngészőtöket és a sávszélességet. Egy-egy lemezről, DVD-ről, koncertről a jövőben Ti is elmondhatjátok a véleményeteket pontozás formájában, amely az általunk adott értékelés mellett fog megjelenni.

A becsület megkívánja, hogy megköszönjük  családjainknak, hogy türelmesen viselték, hogy tőlük lopjuk el az időt és köszönjük Neked, Kedves Olvasó, hogy megtiszteltél minket bizalmaddal és olvastad a Rock STATION-t.  

Most egy kicsit pihenni megyünk, így nem marad más hátra, mint hogy mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánjunk! Találkozunk 2009-ben. 
 

Sunthatneversets (Attis) & Saabi (Szabi)


Búcsúzóul mainstream karácsonyi videót választottunk, mert nem találtunk metálos-télapóst. Ez a U2 és az I Believe In Father Christmas video, amit a REDWIRE.COM online zenei magazin számára készítettek és december 2.-án mutattak be először.

 

 

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum