Egész estés zúzás : Wackor Uncommon Ground lemezbemutató a Ráday klubban (2009. január 24.)

2009. január 28. - SAABI

Ezen az estén három zenekar lépett fel a nem túl nagy befogadóképességű Ráday - klubban és munkálkodásuk nyomán bizony igazi tru-metál gyaluban fürdőzhetett a kis számú közönség.

Kellemes, "könnyed" bemelegítés

 Az estét a Magor nyitotta. A jászberényi illetőségű metálzenekar nagyon súlyos, sötét hangulatokkal operáló, itt-ott pattogós HC betétekkel tarkított, szigorú zenét művel. Magyarul énekelnek, a szövegeik komolyak, tartalmasak és szerencsére felette állnak a műfajban elburjánzó, klisés, semmitmondó üzeneteknek. A névválasztásból is sejthető, hogy szoros érzelmi szálak köthetik őket kishazánkhoz, ha nagyon politikus akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy a keresztény-nemzeti értékrend követői - de a politikát  hagyjuk, inkább maradok annál, hogy szimpatikus emberek, akik nagyra tartják az olyan - ma már nem annyira trendi - hagyományos értekeket, mint a barátság, egymás segítése, hűség, stb... Hálátlan dolog esti 7 órás kezdettel két másik kiváló banda előtt játszani: szegény Magorékat kb. 10 álló és ugyanennyi ülő ember hallgatta végig jó messziről stírölve a színpadot, komótosan nyalogatva söröcskéjüket. Nemrég mi is megkaptuk tőlük a közelmúltban megjelent három számos demó felvételeit, úgyhogy fogunk még a Magorral foglalkozni egy kicsit itt a Rock STATION blogon. (Rock STATION kritika: Magor - Túl mindenen demó 2008) A koncerten eljátszott új, Próféta (ha jól emlékszem) című daluk nagyon tetszetős volt, máris érződik némi továbblépés a szélesebb közönség felé publikált, demós három nótához képest.

DIE! DIE!

A Magor után a Korog folytatta a zúzást. Megvallom őszintén nem voltam túlzottan felkészülve Korogból, de mikor Kolos az énekes, tekintélyt parancsoló termetével és szakállával kijött a beállásra és mikrofonpróba gyanánt belehörögte, hogy : DIE! DIE! meg, hogy: KILL! KILL!  ezután bólintott egyet a pult felé, hogy jó lesz és levonult - rögtön beugrott Attis kolléga írása tavaly augusztusból. Na. gondoltam, itt van a MUMUS (Kritikánk a Mumus című lemezről: Vigyázz, jön a MUMUS! : Korog - Mumus). Nem vagyok a hörgős stílus authentikus szakértője, de azt gondolom, a Korog elég magas szinten műveli ezt a fajta hörgős-zúzós metálzenét ahhoz, hogy egy félig-meddig kívülálló, de mindenképp műkedvelő emberke is tudja értékelni. Szándékosan nem írtam az előbb, hogy death metal,  mert a csapat zenéje annál azért több. Különösen Nagy Gábor gitáros változatos játéka az, ami feldobja a nyers és nyilván valamelyest a stílus korlátai közé szorított zenei témákat; klasszikus tartással, laza csuklóval pengeti a dalokat kicsit evilágibbá és mindenképpen változatosabbá varázsoló dallamokat, amelyek talán megnyithatják az utat a Korog számára szélesebb közönségbázis felé is. A viszonylag szűk stílushatárok ellenére azonban a Korog show-ja cseppet sem volt unalmas. Most azt hiszitek, hülyéskedek, de volt pár dal, ami még akár táncolható is - legalább is ilyesmire buzdító dallamokat véltem felfedezni benne. Nagyon nagyot zúzott a banda az Interface alatt és ha jól értettem egy új dal  is volt  (talán: Texas Blended - bocs ha pontatlan, de még nem álltam rá teljesen Atorz mester hangtónusára). Mindezen technikás játékot persze mázsás súlyú, betonozó alapriffek közepette elővezetve. Szimpatikus bennük az is, hogy amit felvállaltak, azt abszolút profi minőségben és hitlesen adják át a közönségnek. M.K. Atorz (Molnár Kolos) hangja pedig egyszerűen maga a brutalitás; persze, iszony jól csinálja a manusz, testhezálló szerep számára ez a Korog frontemberi státusz. Előadásmódja abszolút meggyőző, de aki a szövegeket nem ismeri tegyen le róla, hogy majd a hömpölygő hörgés-masszából kihámozza a mondanivalót. (Hogy honnét lehetne megismerni Kolos szövegeit, ne kérdezzétek. A Neten én nem találtam és állítólag a Mumus borítóra sem kerültek rá.)
Szóval a Korog egy jó ideig reszelte az agyunkat, ekkor már kicsit többen voltak a dühöngőben, de azért még mindig tisztes távolságból figyeltük a Korog ténykedését - hiába próbált meg magához édesgetni minket Kolos; úgy látszik mindenki fél a Mumustól.

A Wackor iskola

Mire a Korog "büntetése" véget ért, megérkezett mindenki, aki ma este a Wackort szerette volna látni. Ők pedig egy gyors beállás után különösebb fakszni nélkül bele is vágtak a Beyondba, majd a Bloodcat következett, úgy és olyan sorrendben, ahogy az a lemezen is van. Nem volt ugyan teltház, de azt gondolom, Ráday-klub mértékkel mérve voltak azért sokan, akik kíváncsiak voltak rájuk. Még mindig hitetlenkedve rázom a fejem, hogy egy ilyen jó zenekarnak egy pár száz fő befogadóképességű budapesti klubban kell lemezbemutatót tartania. Zenéjükkel kapcsolatban nemrég egy olyan képtelen paradoxon ugrott be, hogy ez tulajdonképpen underground-mainstream. Ha nem lenne önmagában képtelenség, pedig az: ha lenne ilyen kategória, a Wackor az underground világ egyik mainstream-zenekara lehetne. Hiszen az Uncommon tele van slágerekkel. Méghozzá táncolható slágerekkel, rockrádióba való slágerekkel. Mi sem ékesebb bizonyíték erre, mint az, hogy a  koncerten meglepően sok hölgy jelent meg a rajongók között (ráadásul nem is az igénytelen 120 kilós, senkinek sem kellek, hát rocker leszek típusból, hanem a szebbik nem szebbik feléből), akik végig heves csípőrázással és hajkorona lóbálással bíztatták a három srácot, akik szemmel láthatólag kellő energiát merítettek a közönség rajongásából, hiszen gyakorlatilag feltúrták a színpadot ezalatt a szűk másfél óra alatt, amennyit játszottak. Az is kiderült számomra, hogy bár a lemezen még hitetlenkedve hallgattam, de ezt a zenét valóban három ember csinálja mindenféle külső segítség és sampler nélkül.

A megoldás kulcsa Miki az énekes-gitáros, akinek gitárjában és kezében millió és millió különféle hangzás van elrejtve, hangszálaiba pedig számos effekt beépítve, amelyekkel azután kénye-kedve szerint játszadozik. Az össz kiegészítő, amit láttam nála egy ujjra húzható fémcső és egy effektpedál volt - utóbbit főként a szólók alatt alkalmazta. Tehát foglaljuk össze: eszement módon gitározik, ezerféle dallamot, hangzást csihova ki a gyönyörű, speckó kis gitárjából, közben énekel - többféle effektet képes rátenni az alaphangjára csak úgy torokból vagy éppen orrból, a verzék között feltúrja a színpadot és még arra is van energiája, hogy a közönségre figyeljen és fáradhatatlan arcmimikával folyamatosan kommunikáljon velünk. Ő a Wackor jolly-jokere, aki olyan ritka a rockzenészek között, hogy rendes piaci viszonyok között aranyárban kellene mérni egy ilyen embert. Áldás lehet a csapatnak; úgy érzem, a Wackor leginkább tőle az ami. Ezzel persze nem azt akarom ondani, hogy a másik két tag semmit nem tesz hozzá a sikerhez, hiszen nem tétlenül ücsörögnek ők sem: Küki basszusgitáros, (akinek öblös hangú gitárja majdnem akkora, mint ő maga), végig lelkesen segít Mikinek bemozogni azt a nagy teret, ami a viszonylag kicsi létszám miatt üresen marad a színpadon, Slayercsabi pedig a szokott vehemenciával püfölte a bőröket, amik egy kissé csattogósan szóltak ugyan, de ez igazából sokat nem vont le a produkció élvezhetőségből. Állat volt ez így is, úgy is.

Mivel ez egy Uncommon lemezbemutató volt, értelem szerűen az új lemez dalai voltak többségben; gyakorlatilag meg volt az összes sláger róla (Sowl, Somebody's Nobody, Just This, Moonsoon, Shark'n'Roll, Munnymaker) de azért jutott hely a régi lemez közönségkedvenceinek is. A törzsközönség már két szóból tudta, hogy mi következik a Methanolidról, de nekem, aki csak az Uncommon kapcsán keveredtem oda, kicsit még nehezemre esik beazonosítani a régi dalokat - ezért itt és most elnézést kérek. Ígérem, hamarosan kívülről fogom fújni azokat is, mint az Uncommon dalait.  Két dal erejéig, a Z.I.L. és a Just This alatt, Slayercsabitól Bánfalvi Sándor Neck Sprain (és Ákos) dobos vette át a dobverőket, aki többek közt nagy erejű megütéseiről (is) híres és igazolhatom: ütései alatt szinte sírtak a dobok.

Egy szónak is száz a vége, ez a Ráday-est nagy királyság volt - az ezévi 1db koncertlátogatásom közül az eddigi legjobb! Meggyőződhettem róla, hogy az Uncommon slágerei élőben is olyan bődületesen jól szólnak, mint stúdiófelvételeken.  Továbbá még mindig azon gondolkodom, hogy a Wackor-os srácok vajon tisztában vannak-e azzal, hogy az Uncommon Grounddal mennyire magasra tették a lécet a többi a hazai versenyző számára?  (Kritikánk a lemezről: Valóban rendkívüli : Wackor - Uncommon Ground) Rockzenét játszani, ha valahogy hát mindenképpen így érdemes, ahogy a Wackor csinálja. Lendület, erő, sodrás, megadallamok, rifforgia és kellő mértékű durvulás - igazi hamisítatlan metálzene. Csinálja utánuk, aki tudja! Nem lesz könnyű...

Ez jó mulatság, férfi munka volt!

/ A WACKOR legközelebb február 20.-án, Kazincbarcikán koncertezik. /


 

A bejegyzés trackback címe:

http://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr18907527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum