A szolnoki Fiktív zenekar muzsikáját leginkább azon stíluskedvelő társaimnak tudnám ajánlani, akik odáig vannak az olyan koszos, mocskos, vaskos riffekért, amik a stoner rock feltalálása óta mitsem változtak, mégis képesek még mindig úgy elszállítani az ember agyát, hogy utána nehéz visszatalálni a poros valóságba. Ők a svéd Dozert nevezik meg, mint fő hatásukat, de a Fiktív második, Szellemkép című, ötszámos demóját hallgatva az én emlékeimben feltolultak a néhai Kyuss elkefélt, zseniális riffjei na meg nem kicsit a Black Sabbath fémjelezte doom spiritusza is - mert valahonnan mégiscsak onnét erednek a gyökerek. Valahogy ez a két hatás, a stoneres emelkedettség, pszichedélia és a doom komorsága keveredik a Fiktív zenéjében és viszonylag jól is jönnek ki belőle a srácok, összességében abszolút vállalható amit csinálnak, noha azért van még mit csiszolni.

Ismétlem magam: jó dolgokat próbálgatnak összerakni a fiúk ezen a demón. A játékuk alapján true rockandroll arcok lehetnek, akik érzik az önfeledt riffelgetés mámorító feelingjét. A banda egyébként 2004-ben alakult és Rácz Gyula (ének, gitár), Imre Márton (basszus) valamint Molnár Péter (dob) eléggé ragaszkodhatnak egymáshoz, hiszen a felállás az alakulás óta nem változott. Egyik legnagyobb sikerükként tavaly elkönyvelhették a Borsodi tehetségkutatő A38-as elődöntőjének 6. helyét. Ami nem annyira jött össze most ezen a demón, az a normális minőségű hangrögzítés. Az egyébként magyar nyelvű szövegeket itt-ott alig érteni, a dob pedig elég gázosan (erőtlenül) szól, amin tulajdonképpen egy jó stúdióban lehetne segíteni, de a dobtémák nagyobbik problémája az, hogy a kötelező ütéseken túl belevitt kunsztok meglehetősen fantáziátlanok, szürkék. Na, ezeken tessék még sokat dolgozni, mert néhol annyira komolytalannak hallatszik, hogy na ne már! Egyedül a gitárokra nem lehet panasz, ugyanis a stílusból következően elvileg ezeknek egy profi stúdióban felvéve is ugyanilyen koszosan kellene szólniuk. A gitártémák egyébként már jóval ötletesebbek, mint például a dob, de óhatatlanul felmerült bennem, hogy vajon egy nagylemez terjedelemben képesek lennének-e a srácok hozni elég változatosságot ahhoz, hogy ne önismétlésbe fulladjon a nagy akarat? (Többször végighallgatva a demót egyébként azt gondolom: igen).

Ja, még mielőtt belemennénk a részletekbe: a számcímeket olvasván irulok-pirulok, de leírom őket, mer' nekem az a dolgom, hogy informáljak kérem, tessék a Fiktívnél reklamálni... amúgy a címek sugallta fülledtség a zenéből valahogy kimaradt, lehet, hogy azért is ennyire zavaróak ezek a dalcímek; én legalább is nem érzem az összhangot a zenei és szövegi tartalommal.

A demó első nótája a Szoponc címre hallgat, és egy meglehetősen király nóta. Főleg a refrén talál be nagyon lendületes témájával. Nagyon jó kis stoner-doom-rocknroll feelinget hozó vezetőriff van benne, ami a refréneknél és a dal végén teljesedik ki. Jó húzás az emelkedett és nyomott hangulat váltogatása is - pontosan így néznek ki a slágerek: precízebb kidolgozással még akár az is lehetne belőle. A következő Vérmentes aktus dobtémáján lehetne például még dolgozni jó sokat, hogy kicsit érdekesebb legyen, de határozottan vannak jó részek a dalban, például a második részben elővezetett doomos jammelgetés, ami valamelyest menti a helyzetet. Amikor fentebb azt írtam, hogy komolytalan a dob, akkor konkrétan a Kuktanyerő című dalra gondoltam. Viszont a gitárokat ebben is tudom szeretni. A Vénuszdombi mesék egy Black Sabbath -szerű komótos hangulattal kezd, majd tiszteletet parancsolóan megdörrenő riffekkel folytatódik, a dal második fele itt is önfeledt, mély tónusú pengetés. Az utolsó Elégtelen eleinte egy kifáradt, bealvós dal benyomását kelti; egy komor hangulatot és ölég egyszerű riff-folyamot dédelget két percen keresztül. A kissé dühösebb hangon megdörrenő refrén épp jókor érkezik ahhoz, hogy ne aludjon be az ember és utána kicsit fel is élénkül a dal; ismét jönnek a doomos ős-riffek, sőt a dal végére még egy kis művészkedés is kijár nekünk.  

Értem és érzem a Fiktív zenéjét, pontosabban azt, hogy mit szeretnének csinálni a zenei tudásukkal. Ezen a téren nincs is gond, tartalmilag rendben van a dolog, egészen biztosan van helyük a mai magyar rockmezőnyben. Sajnos a minőség miatt ez a demó nem üt úgy ahogy kellene, pedig ezeket a vaskos riffeket érdemes volna valami jó cuccal megdörrenteni, ezért leginkább kellemes és profi stúdiókörülményeket kívánnék nekik a folytatáshoz és még sok jó bulit, gyakorlást és jó ötleteket.