RockStation

Zyon – töltsd le, és nyerj!

2009. június 18. - sunthatneversets

A Zyon zenekar az alábbiakat üzente nektek:

Miután tavaly elkészült Choice című EP-nk (Rock Station kritika: Zyon_Choice_EP) milliárdos bevételeiből mindannyiunk szert tehetett egy Kajmán szigeteki luxusvillára, illetve a Bentley is ott figyel a garázsban, ráadásul a fennmaradó összeget már elásni sem tudjuk, úgy gondoltuk, hogy kedveskedünk a mélyen tisztelt hallgatóságnak egy nyereményjátékkal, melynek keretein belül [Zyon] pólókat nyerhettek!

A feladat a következő: látogassatok el a Zyon MySpace oldalára, majd ott kattintsatok a lap közepén a Download feliratra, és töltsétek le, illetve hallgassátok meg a felvételt! (természetesen ingyen).

Az öt nóta egyikének címében szerepelni fog egy e-mail cím. Erre várjuk pontos adataitokat (név, lakcím, telefonszám), illetve azt, hogy milyen méretű pólót hordotok. Amennyiben bénának találjátok a saját merchünket, igény esetén Pantera, Iron Maiden és Ossian pólóval is tudunk szolgálni, de ebben az esetben jelezzétek azt is a levélben, hogy melyiket kéritek! (nem vicc!)

A sorsolás után három szerencsés (vagy szerencsétlen) gazdagabb lesz egy pólóval a Keleti Blokk Clothing jóvoltából, melyet egyeztetés után eljuttatunk a nyertesnek! Az e-maileket július 15.-ig várjuk. Sok szerencsét!

Másik információ velünk kapcsolatban, hogy hamarosan hozzálátunk első nagylemezünk munkálataihoz, melyről a továbbiakban láthattok majd videó naplót is; nyári koncertjeink dátumait pedig megtaláljátok a Myspace-en. Rock’n’Roll!   

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr981193023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum