RockStation

Sziget Fesztivál 2009 fellépők | 1. rész : Die Toten Hosen

2009. július 18. - sunthatneversets

Nos lassan megint eltelt egy év a 2008-as Sziget Fesztivál  óta, mindjárt kezdődik az idei. Ahogy azt tettük a múlt évben, idén is bemutatjuk a Fesztivál nevesebb fellépőit, persze azokat, akik rock/metál-ban utaznak. A brit bandák zömétől elnézést kérünk idén annyian vannak, hogy egyenként nem jutott rájuk időnk. 

Nos azt idáig is tudtuk, hogy a Sziget nem teljes mértékben szól a hazai fesztiválozóknak. Rengetegen jönnek külhonból, akik közül sok az osztrák és a német állampolgárságú egyed. Nos gulasch biztos lesz és lesz Die Toten Hosen is. A mára lemezmilliókat eladó punk-rock együttes 1982-ben alakult Düsseldorfban Club der Toten Hosen néven. 


Első kislemezük, a Wir Sind bereit még csak 5.000 példányban jelent meg 1982-ben, 1987-ben már az eladási számokban is kezdett megmutatkozni a zenekar sikere: ebben az évben jelent meg a Never Mind The Hosen – Here’s Die Roten Rosen című, angol nyelvű feldolgozásokat tartalmazó stúdióalbum, valamint a Bis Zum Bitteren Ende című koncertlemez. 1988-ban hozták ki az Ein Kleines Bisschen Horrorschau című koncept-albumot, amely az Anthony Burgess által írt és Stanley Kubrick által filmre vitt Mechanikus Narancs (de sokan dolgozták fel!) című műre épül. Az együttes tagjai statisztaként a Bonnban bemutatott színdarabban is szerepet vállaltak.

Az együttes a kilencvenes években zeneileg egyszerű, elsősorban politikai töltetű szövegeivel egyre nagyobb rajongótáborra tett szert. 1993-ban jelent meg Kauf MICH! című albumuk, amely elsősorban a fogyasztás, a reklám és a szélsőjobboldaliság témájával foglalkozott, és amelynek első Toten Hosen-lemezként sikerült felkerülnie a német slágerlisták élére.

Az együttes legsikeresebb dala az Opium Fürs Volk (1996) című lemezen található Zehn Kleine Jägermeister – az egyetlen olyan Toten Hosen-dal, amely vezette a német slágerlistákat. Az album egyébként zömében a hit, a vallás és a pszichológia kérdéskörét boncolgatja. Ugyanebben az évben a zenekar Iggy Poppal közösen fellépett a The Ramones együttes utolsó, Buenos Airesben megrendezett koncertjén.

1999-ben jelent meg Unsterblich című lemezük, amelyen már új dobos, Vom hallható, miután Wöllinek gerincbántalmai miatt ott kellett hagynia a zenekart. Wölli máig az együttes tiszteletbeli tagja, és kisebb-nagyobb időközönként rendszeresen felbukkan egy-két koncerten, hogy eldoboljon néhány dalt.

A zenekar a 2000-es években is folyamatosan dolgozott, legutóbbi albumuk In Aller Stille címmel 2008-ban jelent meg 13 új szerzeménnyel, amelyek között számos lassú szám található. A csapat jelenleg az Andreas „Campino” Frege – ének, Andreas „Andi” Meurer – basszusgitár, Michael „Breiti” Breitkopf – gitár, Andreas „Kuddel” von Holst – gitár,  Stephen George „Vom” Ritchie – dobok felállásban zenél. A Szigeten a banda augusztus 13.-án (csütörtökön) 18.00-kor lép a Nagyszínpad deszkáira.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr461250484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum