Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
Hirdetési felület

Richard Melville Hall, ismertebb nevén Moby érdekes figurája a zenei élet elitjének. Az elit szó az ő esetében akkor is igaz, ha nem tűnik a maistream szülöttjének, mégis slágerlistás dalok sokaságát produkálta az elmúlt másfél évtizedben, igaz - több mint mellékesen - 20 millió lemezt adott el világszerte.  

A 90-es évek második felében láttam az egyik zenetévén egy koncertjét és igencsak megfogott, hogy ez a csóka amellett, hogy alapvetően elektronikus zenében utazik, mindenféle hangszerrel ügyesen bánik, ami nem is csoda, hiszen még punk-rock bandában is játszott, mielőtt főiskolás évei alatt Dj nem vált belőle. A punk-rockot később sem tagadta meg, hiszen az Animal Rights című lemezén hallható zene igencsak eme stílusból merítkezik, bár később jóval táncolhatóbb zenék felé fordult, míg a retro-diszkó hangulatot Hotel című 2005-ös, és a 2007-es Last Night-on próbálta visszahozni a köztudatba. Igaz, ezt már eléggé felemás sikerrel tette. 

Moby sem lesz már  fiatalabb – szeptemberben múlt 44 éves – és ilyen korban gyanítom az ember lázadó énje is egy kicsit megnyugszik és talán nyugisabbra veszi a tempót az általa komponált zene is. Nos a Wait For Me túlságosan nyugisra sikerült, bár a mester alapvetően ambient hatású muzsikát ígért, ami nem is áll tőle olyan messze, gondoljunk csak a Hotel második discjén hallható dalokra.

Az ambienttel nekem sok gondom nincs, viszont a Wait For Me-n található 16 dal szinte ugyanolyan magasságban lépked a felszín felett a maga meglehetősen komótos tempójában. Igazi csúcspontok és mélységek nincsenek, van egyfajta mágikus, éteri hangulata az egésznek melyben a hallgató elmerülhet, de ha felébred az álomból nem igen tudja, hogy most melyik résznél is riadt fel.

Moby hiába kiváló zenész és szerző, hiába játszott fel ő minden zenét, hiába keverte ő az egész albumot valahogy mégsem elég karakteresek a dalok, persze az alapvetően a fájdalommal és búval telített nóták visszaadják ezeket az érzéseket, de csak egyfajta ábrázolással, nincs alternatíva. Azt mondom filmzenének még jobban elmenne a Wait For Me, mint önálló albumnak, mert annak túl monoton.

A nagy monotóniában csak pár dal bújik meg, ami egy kicsit kirángatja a hallgatót az érfelmetszés közeli állapotból. Az egyik a klipről is ismerős Shot In The Back Of The Head, melyben tört tempó és az effektezett hangok után egy pozitívabb hangulat üti fel fel a fejét, bár ének egy szál sincs benne. A másik a Moby által énekelt Mistake, ami egy picit lendületesebbre sikerült. Ilyenből kellett volna még három-négy dal és mindjárt más hangulata lenne az egésznek. Jó még az erősen filmzenei hatású A Seated Night és a pulzáló Pale Horse is, de ezeken kívül tényleg csak lassan folyó melódiák maradnak, melyek belevesznek a szürkeség ködébe.

A Wait For Me nem rossz album, csak erősen hangulatfüggő lemez lett. Ha túl vidámnak érzem majd magam és kell, hogy valami visszarángasson a valóságba, felteszem a Wait For Me-t, de ha csak szimplán Moby-t akarok hallgatni, arra majd ott lesz pár másik lemez.  

/az írás eredetileg a zene.hu portál számára készült /

 

 


A bejegyzés trackback címe:

http://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr211567996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.