RockStation

FURRY REDNECK’S FEST - Zyon, Dolor, Chief Rebel Angel és mások egy helyen

2009. december 03. - sunthatneversets

A már hosszú  emberöltők óta remekül bevált időszámítási formuláknak köszönhetően egyszer minden év véget ér, ami talán nem is oly nagy probléma a 2009-es esztendő tekintetében. Ennek alkalmából határozott úgy kicsiny lokális csoportosulásunk, hogy egy alattomos vigyor kíséretében, felmutatjuk csodaszép középső ujjunkat a magasságos sorsformálónak a sok jóért, amit idén kaptunk, melyet egy igazán önfeledt hangulatú rendezvény keretében kívánunk megvalósítani. Az est tematikájának kapcsán fontos megjegyezni, hogy a cím módfelett árulkodó! A két kulcsszó ugyanis: szőr és paraszcság. (igen, így ahogy le van írva). Míg utóbbihoz – a tapasztalatok alapján - elegendő a pult lehetőleg minél nagyobb gyakorisággal történő látogatása, előbbinek szükségszerű előkövetelménye a borotva nevű, nagysikerű találmány teljes mértékű ignorálása. Röviden: gyertek minél bozontosabb fejjel és igyatok, amennyit csak tudtok! A buli szerves részét képező auditív élményt öt banda prezentálja.

A helyi erőket a metalcoreban utazó Zyon, illetve a hardcore/nu metal berkekben mozgolódó Dolor képviseli, akik ezzel az estével zárják közös őszi koncertsorozatukat, emellett garantálják, hogy példamutatók lesznek a két kritérium teljesítésében is! Mindehhez a legmegfelelőbb társakra az egri The Mighty Manlifter (rock/southern), a szintén egri Shapat Terror (southern/stoner) és a budapesti Chief Rebel Angel (death ’n’ roll/crust) legénységében leltünk, akik méltán híresek efféle, tökélyre fejlesztett mulatozási szokásaikról. A rendezvényt megörökítjük az utókor számára is, szóval gyertek minél többen, és ne fogjátok vissza magatokat! Essünk-keljünk együtt, családias, vidám hangulatban! A legrészegebb látogató nyer egy csomag Dianás cukrot. Szőrre fel tehát, éljük együtt a rock and rollt! Talán még a Télapó is bekukkant, hisz Ő is szakállas!

Dress Code:
Urak: minél több testszőrrel 
Hölgyek: minél kevesebb testszőrrel

2009.12.04. (péntek)

FURRY REDNECK’S FEST
Helyszín: Zene Pince Klub, Gyöngyös
Start: 20:00
Beugró: 600 Huf
 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr731570428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum