RockStation

Wendigo – Folytatják?

2010. február 14. - sunthatneversets

Nemrég írtunk nekrológot a Wendigo-ról és Audio Leash című albumáról, de most lehet, hogy sokáig él akinek halálhírét keltik.

A lemez elkészültével egy időben ugyanis a BZ énekes vezette Wendigo bejelentette, hogy a zenekar szünetelni fog, ám úgy tűnik, hogy ezt a döntést kissé elkapkodták. Mint ismert az albumot ingyen tette letölthetővé a csapat, aminek nem várt „következményei” lettek. 

 
"Egy ideje nem figyeltük az Audio Leash albumot letöltők számának alakulását, és a honlap beépített statisztikai modulja szerint januárban olyan lendülettel növekedtek a letöltések, hogy az addigi 6 ezer környéki szám helyett február első hetének végére már közel 34 ezer(!) letöltést tartunk nyilván! Ha lenne az ingyenes, online terjesztésű albumoknak is toplistája, ott bizonyára előkelő helyen állnánk, nem is beszélve arról, hogy így az Audio Leash a mai állapotok szerint lassan hétszeres aranylemez lenne!" - mondta BZ.


Így aztán lesz lemezbemutató a Dürer Kertben március 20-án, és aki belépőt vásárol megkapja az Audio Leash CD-t is! A koncert további fellépői: Dreyelands, Dystopia,  Salvus.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr381756509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum