RockStation

Maszkos rock-cirkusz: Kiss, H.A.R.D. – Budapest Sportaréna, 2010.05.28.

2010. május 29. - SAABI

Kiss Sonic Boom Over Europe flyerAz 2008-2010-es években szinte az összes giga rock előadót sikerült vagy sikerül hazánkba csábítani valamilyen módon. Itt volt és lesz az Iron Maiden, tavaly márciusban az AC/DC, idén aRammstein és a Metallica tette már tiszteletét nálunk, Ozzy apó pedig október elején totyog be a Sportarénába. A tegnapi nap viszont a szintén kultikus, bár azt gondolom hazánkban kevésbé rajongott Kiss-é volt.

A Kiss sem ma kezdte pályáját, igaz állandóságot csak Paul Stanley ének-gitár és Gene Simmons – basszus képviselt a zenekaron belül. A gitáros és a dobos posztja egy idő után mindig kiadó volt valamilyen ok miatt, melybe Eric Carr dobos sajnálatos halála is beletartozott. Ma Eric Singer dobol és Tommy Thayer gitározik a csapatban, már több évet töltöttek el a veteránnak számító Stanley (59) és Simmons (60) mellett, igaz ők sem sokkal fiatalabbak. A maszkos istenek mellett a két „viszonylag” újnak számító tag, két másik méltán legendás alak - Ace Frehley és Peter Criss – maszkjait örökölték meg, mely az elvakult Kiss rajongók körében minimum hazaárulás, szerintem meg tök mindegy.

A csapat az 1998-ban kiadott Psycho Circus után sokáig vacillált, hogy legyen e új lemez, vagy sem. Végül tavaly szeptemberben kijött a Sonic Boom, amely egy igen jó formában lévő zenekar, igen erős lemeze volt sokak teljes elképedésére. 

Ezek után teljesen triviális volt, hogy lesz világkörüli turné, melynek része a Sonic Boom Over Europe elnevezésű európai körút is. Ennek keretében lépett fel tegnap az együttes a Papp László Budapest Sportarénában.

Kiss @ Budapest Sportaréna 2010


A Kiss nem AC/DC! Már ami az itthoni rajongói bázist illeti. A Kiss sikereit elsősorban Amerika betonozta be. Ez a magyarországi jegyárakon is és az eladható jegyek számán is jól látszott, hiszen az Aréna állóhelyeire és az alsó karéjra székeire lehetett csak jegyet kapni azt is kicsit húzósabb árakon. Ettől függetlenül.....

A bemelegítést hazai csapatra bízták. Sokan nevesebb előadót vártak, de a nemrég gitáros váltáson túlesett, svéd énekessel nyomuló hazai H.A.R.D.-nak jutott a nem túl hálás feladat. Nem voltak rosszak, de még látszik, hogy nem nagy színpadra valók.

H.A.R.D. @ Budapest Sportaréna 2010H.A.R.D. @ Budapest Sportaréna 2010


A kezdésre elég jól megtelt az Aréna – már ami az igénybe vehető jegyek számát illeti – ami becslésem szerint 7-8000 embert jelent és nemcsak a Kiss mutatta meg az arcát Budapestnek, hanem Budapest megmutatta az arcát a maszkosoknak. Sokan voltak arcfestékben és rengeteg jó nő volt, ennyit régen láttam. Tiszta Amerika. 

Kiss @ Budapest Sportaréna 2010A színpadot eltakaró, aranyszínű KISS felirattal ékesített fekete leplet a kezdéskor lerántották és megkezdődött a show. A színpad két szélén egy-egy KISS Army felirat, egy nagy és két kisebb kivetítő, középen egy közel 3 méter magas emelvény, ahol a dob volt elhelyezve és ezen hol villogott, hol simán világított a KISS felirat. Majd egy lift emelkedett a dob mögött a magasba és rajta állt a  Paul, Gene és Tom.  Ez a lift emelte őket le a dob és a felirat elé a színpad közepére. Közben ömlött hátulról a füst.  Lelépve az emelvényről rögtön indult a pörgés az új lemez Modern Day Delilah című dalára. Úgy kezdtek, mintha egy tini zenekar lennének, nem pedig lassan nyugdíjas korú emberek. 

Kiss @ Budapest Sportaréna 2010A színpadon meglepő  módon elég távol álltak egymástól a zenészek, ezt ellensúlyozták, hogy minden számban többször is összeálltak és a védjeggyé  vált hármas dülöngélést is elsütötték párszor. A hangzásba nagyon nem lehetett belekötni, arányosan telten szólt minden. Gene Simons szokásos formáját hozta. A nyelv kiöltés, lángfújás, szájból folyó művér az alap showelemek közé tartozik nála. Paul Stanley is igazi showman: ő a motorja a KISS-nek. Meg sem állt az egész koncert alatt Majd minden számnál gitárt cserélt, de  mindegyik V alakú volt. Megállás nélkül dobálta a pengetőket... kettőt hozzám is vágott, de csak egyiket tudtam fogni :)  Szokása szerint nyelvére is tett pengetőt és előfordult, hogy azzal köpködte az első sorokat. 

Bár ma már a Rammstein játszik a legtöbbet a tűzzel itt is szinte minden számban volt piró. A koncert ügyesen váltogatta az új lemez dalait a régi klasszikusokkal a több, mint két óra alatt. Volt dob-gitár párbaj lámpalövöldözéssel vállról indítható rakétával Simmons szóló alvilági hangszernyúzással és művérrel. Majd felemelkedett és felrakták az első, felső lámpasor tetejére egy állásra. Ott szólt magyarul: Magyarország egy kis csárádás?...és elénekelte, majd elénekeltette, az "az a szép, az a szép akinek a szeme kék" című nótát vagy  kétszer, háromszor.

Kiss @ Budapest Sportaréna 2010Kiss @ Budapest Sportaréna 2010


A ráadásban aztán Paul Stanley percei következtek. Az I Was Made For Lovin' You  alatt Paul a színpad jobb oldalától a keverőig repült a közönség felett és az ott felállított forgó  színpadon énekelt.... majd a végén vissza repült. A zárás teljesen pazar volt: a dob és a két gitáros liften felemelkedett, füst minden mennyiségben és papírfecnik fújása töménytelen mennyiségben és még jó szokásához híven Paul is összetörte a gitárját.  
 

Kiss @ Budapest Sportaréna 2010

 

Ez volt a Kiss 2010-ben. Jó show, jó kiszolgálás, igazi rockünnep volt. A maszkon át ugyan nem láttam, de szerintem nagyon élvezték is.

Kiss @ Budapest Sportaréna 2010

 

Setlista:

1. Modern Day Delilah
2. Cold Gin
3. Let Me Go, Rock 'N' Roll
4. Firehouse
5. Say Yeah
6. Deuce
7. Crazy Crazy Nights
8. Calling Dr. Love
9. Shock Me
10. I'm An Animal
11. 100,000 Years
12. I Love It Loud
13. Love Gun
14. Black Diamond
15. Detroit Rock City
Encore:
16. Lick It Up
17. Shout It Out Loud
18. I Was Made For Lovin' You
19. God Gave Rock 'n' Roll to You II
20. Rock And Roll All Nite

 

A képeket Réti Zsolt készítette. Az alábbi galériában további zseniális képeket találtok a koncertről.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr962039539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a beela · http://napirokk.blog.hu/ 2010.05.29. 11:32:33

QRVA jó volt,show,zene, gyönyörű csajok!!!!!!!! mi kell még??

foronghy 2010.05.31. 17:31:54

Itt a csárdás rész:
www.youtube.com/watch?v=fmJByE7gato

I Was Made for Lovin You:
www.youtube.com/watch?v=Qc4_HclH_l8

Crazy, Crazy Nights:
www.youtube.com/watch?v=SVpeiRYxI9w

és a többi, nem linkelem az összes számot :-)
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum