RockStation

Stereochrist - Megjelent a harmadik lemez

2010. június 03. - sunthatneversets

A Stereochrist-ot a Mood zenekar feloszlását követően, 2002 májusában Hegyi Kolos gitáros, Megyesi Balázs basszer és Koltay Tamás dobos alakították, kiegészülve Fung András gitárossal és Felföldi Péter énekessel.
Kezdetben Supernatural néven 2002 nyarán rögzítettek egy négy számos demot, melyet teljesen élőben vettek fel a gödöllői Trafo Klubban. 2003 tavaszán, a demonak köszönhetően lemezszerződést írtak alá a floridai Arctic Music Grouppal. Közben 2003 tavaszán nevet változtattak, mivel Supernatural néven már több zenekar is létezett világszerte. 2003 nyarán, már Stereochrist néven vették fel az első albumot, a Dead River Blues-t, mely tíz nótát tartalmaz. A lemezt liszenszelte a finn Firebox Records, melynek köszönhetően 2003 októberében egy, ötállomásos finn turnén vett rész a csapat, a finn Wasara társaságában.

2004 áprilisában megjelent a Dead River Blues. A 2004. évi Sziget fesztiválon már az új énekessel, Makó Dáviddal léptek fel. 2004 októberében a PsycheDOOMelic Records szervezésében, az amerikai Negative Reaction társaságában egy nyolcállomásos Európa turnén vettek részt, majd a Methadrone-nal turnézták végig Európát.
2006 nyarán a Nail Records és a Psychedoomelic Records gondozásában megjelent a zenekar második albuma, a Live Like A Man (Die As A God), amely 12 nótát tartalmaz. A zenekar a lemez megjelenését követően számos itthoni, és külföldi fesztiválon játszott nagy sikerrel, mint például a német Doom Shall Rise, a holland Dutch Doom Day, vagy a svájci Dawn of Doom fesztivál. Játszottak a Testament 2008-as Európai turnéjának 3 német állomásán, de felléptek a Trouble, a Candlemass, a GWAR, és a Zeke vendégeként is!
2009 februárjában Makó Dávid énekes kilépett a zenekarból, és a helyére 2009 végén visszatért Felföldi Péter, aki a debütáló lemezen is énekelt már. A zenekar vele készítette el a III. című új nagylemezt!

A lemezre a következő dalok kerültek:
1.    Double Dealer (05:01)
2.    Long Hard Mile (04:05)
3.    Deal With Or Do Without (03:59)
4.    When You Climb Up The Ladder (04:08)
5.    941028 (01:26)
6.    A Shipload Of Tricks (04:15)
7.    Unified Theory (05:03)
8.    Queen Of The Octopy (03:57)
9.    Shallowman (04:33)
10.    Soul Squeezer (06:46)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr732052556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum