RockStation

Zorall - Megjelent az új album

2010. július 07. - sunthatneversets

Az, hogy az igazán jó dalok bármilyen stílusban hatásosan megszólalnak, megcáfolhatatlan tény. Erre a legjobb hazai példával a Zorall albumai szolgálnak. Azt már régóta tudjuk, hogy a srácok nem azért írják át mások dalait, mert nekik nem sikerül sajátokat alkotni. A zenekar tagjai kipróbált dalszerzők, hiszen a Zorall előtt/mellett az alábbi csapatokban játszottak / játszanak jelenleg is: Sing Sing, Sex Action, Dance, Junkies, Kalapács, Rock ’N Roll Swindle, Wild Side.
A csapat az ismert magyar slágereket punk illetve rock dalok riffjeivel gyúrta egybe, s az idei immár az ötödik nagylemez a sorban. A korongon 17 ismert magyar sláger kapott helyet, kezdve Szikora Róbert Ballag a katona című klasszikusától Delhusa Gjon Nika se perimeno című örökérvényű slágerén át az A.D. stúdió megunhatatlan, Álmaimban Amerika című daláig. Ezen kívül két, a zenekar stílusától eltérő saját szerzemény is található az albumon (Torrente, Alattomos bacilus) amiket ajánljuk a zenei szerkesztők figyelmébe, mert a nyár slágerei várományosai!

Természetesen idén sem marad el a lassan már hagyománnyá váló Zorall sörolimpia: augusztus 19. és 21. között Megyeren, a következő programokkal: nemzetközi motoros találkozó, kézműves udvar, vásári komédiák, gyermek játszóház, míves portékák vására, kísértetek éjszakája (jelmezbál), tüzijáték, csapatjátékok, tábortűz, sör-virsli verseny, Zorall fotókiállítás, motoros felvonulás és túra, Zorall csárda és az alábbi zenekarok fellépése várja majd az odalátogatókat: Zorall, Road, Rómeó Vérzik, Junkies, Rock’n Roll Swindle, Sing Sing, Partyzan, Insane, Pigs Might Fly és még számos csapat, akikkel hatalmasat lehet majd bulizni!

Az új albumra a következő dalok kerültek:
1.Gyere ki a hegyoldalba
2.Kéglidal
3.Kihalt minden
4.Ballag a katona
5.Szépek szépe
6.Ciao Marina
7.Flipper
8.Casino Twist
9.Torrente
10.Nika se perimeno
11.Utánam srácok
12.Egész éjjel vedeltem
13.Alattomos bacilus
14.Postakocsi
15.Álmaimban Amerika
16.Mindhalálig mellettem
17.ZakatOl a szív

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr962134944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum