RockStation

Top 10 legjobb 80-as évekbeli gitár riff

2010. november 21. - sunthatneversets

A most következő 10-es listát nem mi állítottuk össze (annak is eljön majd az ideje), hanem a Gibson.com. A 80-as évek kétségetelenül a rock és metál zenék fénykora volt, ordítóan nagy lemezekkel és jó dalokkal, melyek közül a fent említett portál megmondta, melyik az a 10 dal, amelyben a legjobb gitár riff található.

10. Rush -  Limelight

A Rush a földkerekség egyik legsokszínűbb zenekara, sokan minden időg legjobb triójának tartják őket. A kanadai progresszív rockerek Limelight című dala a csapat 1981-es Moving Pictures című albumán szerepelt.

9. Guns N 'Roses - Sweet Child o' Mine

Ha van olyan, aki ezt a dalt nem ismeri jelentkezzen egy körmösre. Az 1988-as Appetite For Destruction lemez (eredetiben van meg betiltott borítóval) egyik húzónótája. Izzy és Slash istenek, bár az albumon bőven van ennél riff centrikusabb nóta.

8. The Clash - Should I Stay Or Should I Go

Ha két akkorddal ki lehet rúgni a közönség fogát, akkor a The Clash-nek ebben a dalban  sikerül. A dal a Combat Rock című album nagy slágere volt.

7. Michael Jackson (Steve Lukather) - Beat It

Hogy megboldogult Michael Jackson rokk volt-e döntse el mindenki maga. Valószínűleg nem, de a Beat It még is kellően rokk. Ráadásul ebben a dalban két zseni  is gitározott, az őrült szóló Eddie Van Halen, míg a vezető riff Steve Lukather érdeme.

6. Judas Priest - Breaking The Law

Bankot rabolni furnér-gitárral, ez igazán metál. Minden esetre Halford bátyóék ezzel az 1980-ban a British Steel-en megjelent nótával igazán berobbantak a köztudatba.

5. Def Leppard - Photograph

Rosszmájúak azt mondják, hogy a nyitás a Beatles A Hard Day's Night-jában már elhangzott. Nekem mondjuk ez nem jött le. A Def Leppard karrierje kábé itt indult be, meg a nyálasodás is. 

 

4. Scorpions - Rock You Like A Hurricane

A Scorpionsra is sokan használják a nyálas jelzőt, ellenben a legjobb daluk nem ilyen. A Rock You Like a Hurricane tipikus léggitáros dal. Igazi metál nóta, kezdőknek.

 

3. Ozzy Osbourne (featuring Randy Rhoads) - Crazy Train

Ozzy szerintem nem tartana ott ahol, ha nem veszik körül zseniális zenészek. Közülük Randy Rhoads sajnos már nem él, de tehetsége ebben a dalban is visszaköszön.


2. A Rolling Stones - Start Me Up

Ez az 1981-es klasszikus ma is elismerést vált ki bármikor is szólaljon meg, legyen az jégkorong vagy amerikai-futball mérkőzés.

 

1. AC/DC - Back In Black

Talán a legnagyobb riff-orientált album, amit valaha zenekar írt az AC/DC Back In Black-je, mely a korán eltávozott Bon Scott emlékére írodott. Az összes dalát ide tehetnénk, mégis talán a címadó az ami egyet jelent magával a zenekarral.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr482459958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

belagezabela 2010.11.21. 14:27:04

Metallica-t kihagyni?
BŰNTÉNY

leone007 2010.11.21. 14:35:32

Back in Black-kel egyetértek, de akkor már simán befért volna a Metallicatól az Enter Sandman is. Vagy a Battery, vagy Master of Puppets, és még sorolhatnám, szóval nem értem miért maradt ki.

Hypofx 2010.11.21. 14:38:00

Ha már gitár riff akkor Kai Hansent és a régi Helloweent nem hagytam volna ki!!!!!!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.11.21. 14:45:02

beat this:

www.youtube.com/watch?v=CMfAu72qma0

riff is van benne, nyolcvanas évekbeli szám. és a DP még a nyolcvanas években is messze veri ezeket.

crazyfish 2010.11.21. 14:50:32

azért nem üvöltök, mert szubjektív minden ilyen lista...
de...metallica- from whom the bells...
thingh that sould...stb
AC/DC...Highway to hell..himnusz...(majdnem 80'évek)...lol

sok lemaradt

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2010.11.21. 14:55:17

@Brendel Mátyás: Ezzel tökéletesen egyetértek.

Clash, Stones :)))))))

ujrakezdo · http://sisakhuzat.hu 2010.11.21. 15:07:08

Metallica nélkül? Nevetnem kell. A Priest től az egyik legfosabb szám is befért? Nemár!

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2010.11.21. 15:11:30

A Breaking The Law pont olyan fos szám, mint a We're No Gonna Take It a Twisted Sistertől, kiválóan alkalmas arra, hogy tökéletesen félrevezető hülyegyerek-benyomás alakuljon ki az előadókról, hála a sok barom rádiós DJ-nek

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.11.21. 15:27:39

Sose birtam ezeket az N+1 legjobb (ide ird ami SZERINTED a legjobb mas velemenye le van szarva) listakat.

rH 2010.11.21. 15:28:14

retardalt egy post. ilyen lagymatag szamokat...

totyatotya 2010.11.21. 15:52:13

hat... a nyolcvanas evekbol fel lehetne sorolni kb 200 zenekart, 1000 durvan jo riffre irt szamot, es meg mindig lenne akinek hianyerzete van.
Ez nem (csak) a listat, hanem szerintem inkabb az evtizedet minositi, jo ertelemben. valami elkepesztoen sok jo zene jott elo akkoriban.
Ami a fenti listat illeti, inkabb nem minositem :) de Venom, Slayer, Megadeth, Metallica???

arkana 2010.11.21. 15:53:13

www.youtube.com/watch?v=l7TWLxCIgwE
Simán nyolcvanas, simán rokk, simán top tizes szvsz.

ommm 2010.11.21. 15:57:29

Nagyon örülök, hogy az általam megtippelt három közül mindhárom bekerült. A Gibson.com-nál nem hülyék ülnek. Gondolom a War Pigs a kor miatt csúszott le. Mondjuk Queen-t hiányolok, a semmilyen Scorpions helyett, de annyi baj legyen...

Yoss 2010.11.21. 15:57:48

A Sweet Child O'Mine simán az első háromba kellene kerüljön, de leginkább az első helyre. Aztán az is igaz, hogy Metallica nélkül ez a felsorolás nem ér sz@rt se. Hetfieldék tudtak csak igazán komoly riffeket gyártani. Szal ez az egész csak egy magánvélemény, semmi más.

redriot77 2010.11.21. 16:06:07

Hát elég szomorú lenne ha ezek lennének a nyolcvanas évek legjobb riffjei. :)
Slayer, 'tallica, Maiden - sorra fosták ki a klasszikus lemezeket abban az évtizedben, gazdagon tele mindegyik odabaszós riffekkel: erre fel meg Def Leppard és Clash van a listán. :/

zZz 2010.11.21. 16:29:18

Metallica - Enter Sandman, ennek fenn kellett volna lennie a listán.

A listán pár harmatgyenge cucc. A Back in Black legalább tényleg jó, nem biztos, hogy nálam első lenne, de nem vitatkozom azzal, hogy másnál az.

Slayert és hasonlókat meg hagyjuk már, azok szerintem meglehetősen rétegzenék.

Én még azért megemlíteném a Dire Straits - Money for nothing-ot.

Eddie 2010.11.21. 16:46:19

Megadeth, Sodom ,Slayer, Overkill, Anthrax, Annihilator..., Ezekkel mi van, ha már riff?!

devilh 2010.11.21. 16:54:55

Az Enter Sandman a 80-as évekbe nem fér bele ('91).

Winston Smith 2010.11.21. 16:58:12

Lehet, hogy a gibson.com-nál még nem hallottak róla, de létezik egy Metallica nevű zenekar, amely a 80-as években készített néhány egész jól sikerült albumot, tele izgalmas riffekkel.

Érdemes lenne a gibson.com-os srácokkal megismertetni ezt az alig ismert kis garázszenekart, szerintem van olyan riffjük, ami gond nélkül felférhetne a listára.

kerdezoe 2010.11.21. 16:58:35

és Alice Cooper "Poison"-intro..? Guns 'n Roses-tól pedig csak a legfelületesebbek mondanák a sweet child-ot ebben a kategóriában: a riffkirály a "Nigthrain".

Artie 2010.11.21. 17:24:50

Iommi fél kézzel bármikor jobb riffeket írt, mint a világon bárki bármikor. A két diós lemez csurig van olyan riffekkel, amiért Hetfield is a komplett életművét odaadná.

2010.11.21. 17:29:44

@Eddie: "Megadeth, Sodom ,Slayer, Overkill, Anthrax, Annihilator..., Ezekkel mi van, ha már riff?!"

Vagy éppen Morbid Angel - Immortal Rites...80-as évekből lehetetlen legjobb 10-es listát összeállítani, ahhoz túl sok jó riff volt.

jürgen baromartz 2010.11.21. 17:41:50

sehol nincs egyik sem a led zeppelinhez képest ha riffről van szó, de sajnos az hetvenes évek. puff.

amúgy metllicát, dire straits-t, van halent kihagyni bármi ilyen listából, és egyes olyan foshulladékokat egyáltalán megemlíteni mint amik a listán vannak, erős dilettantizmus bakker. (def leppard, clash... jézusistenem..)

károly szántana 2010.11.21. 17:52:43

@kerdezoe: amikor kijött a trash lemez, a metal hammer & hungarica (akkor így hívták) sokkoló korongok-jában cselő-ék azon poénkodtak, hogy a jó öreg alice felvarratta a ráncsait, ránézett a slágerlistára, bekarikázta az első pár számot, hogy ilyent ő is tud. you give love a bad name: bed of nails, sweet child o mine: poison

károly szántana 2010.11.21. 17:54:50

@arkana: hát ez a dal elég erős ac/dc utánérzés: rosie riff rocker "ének"-témával.

sako 2010.11.21. 18:36:51

Legjobb gitárriff listáról Tony Iommit kihagyni, atyaég!!!
(Tudom, hogy valaki már írta korábban, de ez iszonyatosan b*ssza a csőrömet!)

bla.bla (törölt) 2010.11.21. 18:38:27

aki ezt a listát összeállitotta az kb semmit nem tud a rockzenéről. Nevetséges....A kommentelők már felsorolták elöttem a valódi riffkirályokat, igy én már nem írom le. De öregem....ha nem ismersz mást, csak a kommersz rockot, akkor ne csináljál már iylen listát.

sunthatneversets · http://rockstation.blog.hu 2010.11.21. 18:43:14

Jövő hétre összeállítjuk a mi listánkat. Viszont utána tilos az anyázás.

Rántott máj (törölt) 2010.11.21. 19:07:39

Deep Purple: Perfect Strangers album (kb. barmelyik szam felkerulhetne, de a cimado szamban van minden idok egyik riffje).
Iron Maidentol hirtelen a Powerslave jut eszembe, de kb. minden albumukrol lehetne valogatni, ahogyan a Metallicaeirol is.
Emlitve lett a korai Helloween es Tony Iommy, onnan is beferne par nota.
Es hat ezek meg mindig a kommerszek :)

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.21. 19:11:58

"Ozzy szerintem nem tartana ott ahol, ha nem veszik körül zseniális zenészek"

egyéb közhely van?

btw azokat a zseniális zenészeket meg is kell találni és motiválni kell, hogy veled játszanak gondolom. inkább csak linkelj...

kerdezoe 2010.11.21. 19:19:17

@fefe01: Cselőt és tsait hagyjuk, nekem mindig fura volt, hogy emberek abból élnek, hogy beszélik a rockot.

A két páros nekem nem hasonlít, max, nagyon max., pici részletében.

Nálam mindkét Cooper-szám klasszisokkal veri a másik kettőt.

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.21. 19:37:17

@fefe01: és tessék, a poison a HM himnusza lett az évek során... a sweetet meg néha eltolják egy-egy babazsúron

2010.11.22. 12:47:59

A Start Me Up dalról mindig az a sztori jut az eszembe, hogy ez volt az első dal, amit a Rolling Stones bármilyen vállalkozás reklámkampányához engedélyezett. Jagger az ilyen próbálkozásokat mindig azzal törte le, hogy egy ordenáré nagy számot mondott, amikor a felhasználás árát kérdezték, ettől rendszerint mindenkinek elment a kedve. Aztán egyszer csengett a telefon:
Mick Jagger: "Halló, itt Mick Jagger."
Bill Gates: "Helló, Bill Gates vagyok a Microsofttól. Szeretném az új Windows 95 nevű termékemet a Start Me Up-pal reklámozni."
MJ: (gondolatban) "Ki a bánat ez a Gates? Mi ez a Windows?" (hangosan) "Persze mehet a dolog."
BG: "Mibe kerül ez nekem?"
MJ: "Tizennégy millió dollár lesz."
BG: "Tizennégymillió? Oké, küldjük a szerződést. Viszhall!"

Katt...

károly szántana 2010.11.23. 19:50:49

@kerdezoe: nem szidni akartam az öreget, ott voltam 20 éve az mtk pályán, a trash turné videoja is megvan stb... de az utánérzés ott van. nagyon sokan vannak, akik csak beszélnek valamiről hatalmas pénzekért. ilyen világban élünk.
@herceg: ha a hm heavy metal akar lenni, akkor egy judas priest heading out to the highway, ozzy shot in the dark, accept balls to the walls milyen zenei műfaj? ezekhez képest vincent damon furnier elég diszkós lett a trash lemezen. ahol hagyták dolgozni, azok lettek a legjobb számok: spark in the dark, trash. viszont eladni a lemezt a bad of nails-sal meg a poisonnal lehetett. hiába, desmond child tudta, mit csinál. a vicc az, hogy a lordi rock & roll hallelujah c. száma meg egy az egyben a poison.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum