RockStation

Valamit visz a víz... - Segélykoncert az árvízkárosultakért, Budapest Dürer Kert 2010.06.18., beszámoló

2010. június 20. - sunthatneversets

Már a fesztivál szezonra gyúrtunk, mikor nem csak a csapból kezdett el folyni a víz. A májusi eső nem csak aranyat ért idén. Bodrog, Sajó, Tisza, Duna léptek ki a medrükből. Fél országban katasztrófa közeli állapotokat közvetíttek az országos médiumok. Itt már többről volt szó, minthogy a hivatalos szervek meg tudják oldani a hirtelen jött helyzetet. Csodák csodájára a széthúzásról elmélkedő országunkat ez a helyzet összerántotta. Csoportok, magánszemélyek indultak a gátakra. Ebből az összefogásból nem maradhattak ki a bohém fiúk, a súlyos arcok, a nehéz zene „rosszfiúi” sem. Réti Zsolt a Dürer-ben az árvízkárosultak megsegítésére rendezett segélykoncerten járt. 

A Subscribe, MM Booking és a Scalar állt a szervezés élére és toborzásba kezdett.  Segélykoncert az árvízkárosultakért. Rock portálokon, közösségi oldalakon jelentek meg a felhívások. Június 18-án várnak minket a Dürer Kertbe egy közös bulira, aminek a bevételét az árvízkárosultak javára fordítják. A fellépők száma és zenekarok fellépési tervezetének összehangolása sem tűnt egyszerű feladatnak. A Subscribe még egy nappal korábban a Fishing on Orfű fesztiválon ömlött rá a népre és másnap már „kisimult?” arccal pattantak a Dürer színpadára. De ne szaladjunk ennyire előre.

Tovább

Mastodon - Filmzenét írtak

Az atlantai prog metal Mastodon a Josh Brolin, Megan Fox és John Malkovich nevével fémjelzett DC Comics-féle Jonah Hex képregény filmes adaptációjához készített zenét. A film nálunk szeptemberben kerül a mozikba.

A csapatot éppen a Metallica turné zárását követően hívta fel Jimmy Hayward rendező, azzal, hogy a csapat 2006-os Blood Mountain lemeze nagyon nagy hatással volt rá és, hogy az segített neki befejezni a Jonah Hex forgatókönyvét. A rendező aztán felkérte a csapatot, hogy írjanak zenét a filmjéhez. Végül a zenekar a felkérésnek eleget téve Los Angelesben egy órányi anyagot rögzített John Powell és Marco Beltrami felügyelete alatt, amit végül John Powell zeneszerző illesztett a filmhez.

Sőt Troy Sanders bassusgitáros/énekes még egy kis szerepet is kapott a filmben, amiben gyorsan kivégzik :-) 
 

A zenekar a felvett hat dalt tartalmazó EP-t június 29-én jelenteti meg. A számcímek:

01. Death March (film version)
02. Clayton Boys (film version)
03. Indian Theme (film version)
04. Train Assault (film version)
05. Death March (alternate version)
06. Clayton Boys (alternate version)

Az Indian Theme a dal címére kattintva meghallgatható.

Sicitur Adastra-New Beat In A Dead World (2010)

A magyar Sicitur Adastra első studióalbumánál a következő koncepciót követtem: mivel még nem találkoztam a zenekar nevével korábban, úgy döntöttem, hogy ezt a tudatlanságot kihasználva hallgatom meg hanganyagukat, így minden előzetes feltevés nélkül tudom értékelni. Abszolút „szűz füllel” mondhatom tehát azt, amit már rögtön az első szám után is éreztem: az album nagyon jó lett. Valamint, amint az lenni szokott, utánuk is néztem. Folytatás után a részletek.

Tovább

A krisztusát! Stereochrist- III

2010 igen termékeny év eddig a stoner, doom, sludge műfaj tekintetében, elég ha a Magma Rise, a Shapat Terror, vagy a Haw (ha a tavaly decembert is ide vesszük) debütáló lemezekre gondolunk, és most a Stereochrist is jelentkezett egy új albummal, számszerint a harmadikkal, amely a nem túl fantázia dús, ám annál tömörebb III címet kapta.

A tavalyi év elég komoly vízválasztó volt a zenekar életében, hiszen többek között egy Testament túrnéval, és jó pár európai koncerttel  a hátuk mögött, eléggé eltűntek a köztudatból, köszönhetően annak is, hogy a frontember, Makó Dávid (a fent említett Hawban énekel azóta) kilépett a zenekarból. A helyére Felföldi Péter (Chief Rebel Angel) érkezett, aki itt „csak” énekel, és ha úgy tetszik visszatér régi bandájába, a debütáló Dead River Blues után hét évvel.
 

Tovább

Sonisphere - Elkezdte a nagy thrash négyes

Június 16-án a Varsó mellett megrendezett Sonisphere fesztiválon megvolt a thrash metal  Big Fourjának (Metallica, Slayer, Megadeth, Anthrax)  első bulija. A bulin több, mint 80 ezer rajongó vett részt.

Dave Ellefson a Megadeth basszere teljesen el volt ragadtatva: Épp befejeztük a Big Four bulit Varsóban. Egyszerűen csodálatos volt! Az Anthrax remekül szólt a visszatért Joey Belladonnával, a Slayer a szokásos módon megsemmisítette a helyet. Épp a Metallica készül színpadra, és nagyjából 100 ezer emberrel, ez az egész totál eszméletlen és irtózatosan nagyszabású. A bandák közti hangulat óriási, ez számunkra is egy megvalósult álom!"

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

További képek a lengyel koncertről, a Gazeta oldalán.

Frogfoot kollégánk holnap Prága mellett nézi meg a showt, így a buliról koncertbeszámolóval készülünk.

The Haunted és Strike Anywhere az Azfeszten

A héten ismét újabb nevekkel bővült a fesztivál fellépőlistája. A külföldi csapatokhoz a héten csatlakozott a svéd The Haunted. A göteborgi vonal előfutárának számító At The Gatesből is ismert tagok mindegy, hogy kis klubban vagy fesztiválon lépnek színpadra, egy biztos; súlyos bulira számíthatnak a metal rajongók. Az Azfeszt másik frissen lekötött fellépője az amerikai Strike Anywhere, akik punk rockos, dallamos metalcore elemekkel megtámogatott zenéjükkel a keményzenei színtér egyik húzó nevének számítanak évek óta. Poltikai üzenetekkel átszőtt számaikkal szót emelnek többek között a kapitalizmus, a szervezeti brutalitás és a globalizmus ellen.
 

Avanged Sevenfold - Július végén jön az új lemez

Az Avenged Sevenfold  legfrissebb anyaga Nightmare címmel július 26-án kerül a boltok polcaira. Az albumon - James Owen Sullivan sajnálatos halála miatt - a Dream Theater dobosa Mike Portnoy dobol.

A Nightmare producere Mike Elizondo (Dr. Dre, Eminem), míg hangmérnöke Andy Wallace (Sepultura, Slayer, Nirvana) volt.

Az albumra a következő dalok kerültek:

01. Nightmare
02. Welcome To The Family
03. Danger Line
04. Buried Alive
05. Natural Born Killer
06. So Far Away
07. God Hates Us
08. Victim
09. Tonight The World Dies
10. Fiction
11. Save Me

Powerground - Room Of The Mad Robots, Slytract, Watch My Dying hírek

Room Of The Mad Robots
Mindenki örömére, kb. június közepére elkészül a zenekar első videója, ami a Toxic Spiral Time című tételre készült, ezúton is nagyon köszönjük azoknak, akik segédkeztek akármilyen formában.  A következő koncertünk Szabadszálláson lesz a SZARFeszten július 1-én, aztán 4-én a Crowbar előtt melegítünk be a Wigwamban. Jegyeket nálunk lehet vásárolni a Pajszer bulira. Érdeklődés: madrobots@gmail.com

www.roomofthemadrobots.hu
myspace.com/roomofthemadrobots

Slytract
Első és legfontosabb hír, hogy a zenekar 2011 elején stúdióba vonul, hogy rögzítse új lemezét. Mint azt már korábban is közzé tettük, az albumon 10 dal fog szerepelni, ez tartalmaz egy bonus track-et is. A lemezanyag szinte teljesen készen áll. A komolyabb lehetőségeknek köszönhetően úgy tudunk felkészülni az új anyag érkezésére, ahogy azt korábban elképzeltük. Még nem eldöntött, hogy melyik stúdióban fogjuk rögzíteni a dalokat, de esélyes, hogy ismét külföld felé fordulunk, ahogy a kiadó is külföldi lesz. A lemezmegjelenésről, korai lenne még most beszélni, a jelen tervek szerint egy tavaszi-nyári release date-re lehet készülni. Az album körüli előmunkálatokra is bőven lesz idő, viszont ennek függvényében a koncertek száma csökkeni fog. Lesznek bulik, de korlátozott számban. A legfrissebb blogbejegyzés alatt találtok egy új kritikát egyenesen Hollandiából, az előző albumról. Természetesen, minden friss információt fogunk veletek közölni, és mindent a maga idejében. Zárszóként nagy köszönet a From Sun To Sun sideproject kapcsán érkezett nagyon sok pozitív visszajelzésért, aki még nem hallotta, az alábbi oldalon pótolhatja; www.myspace.com/fstsproject. 
Mindenkinek aktív és energikus időtöltést kívánunk, mi sem fogunk unatkozni. Legközelebb a zenekarral a Rockmaratonon lehet találkozni.

www.myspace.com/slytract

Watch My Dying
A zenekar meghívást kapott a Thanks Jimi Fesztiválra, amely június 21-én lesz a Pecsa Szabadtéri színpadán. A programok 13:40-kor kezdődnek az Ability Road rövid koncertjével, amelyet a többek között az Üllői Úti Fuck, a Tűzkerék, Póka Egon követ majd és 19 órakor lesz a Thanks Jimi Jam, amire mindenki jöhet gitárral a kezében. A koncertek 20 órakor folytatódnak, a WMD 21:20-kor lesz, majd a Blind Myself zárja az eseményt.

Családi okok miatt idén nem lesz WMD-Days, de helyette július 24-én Dorogon a Kacsában lesz egy kis buli, amolyan -1. DDay(s). A szórakozóhelytől 50 méterre található tónál egész napos strandolás várható, főzőcskézés és este 8-tól koncert. Nem lesz semmi szervezett program a hangversenyt kivéve, de a WMD tagság ott fog henyélni...

És végül, de nem utolsósorban megszületett Eszenyi Jázmin, így már négy gyermek nő fel a WMD tömegvonzás közelében.

www.watchmydying.com
www.myspace.com/watchmydying

Powerground válogatás 2.

Készülőfélben van egy válogatás tőlünk. A dalgyűjteményt ingyen lehet majd lekapni az oldalunkról. További infó hamarosan.

 

Kataklysm - Új lemez augusztusban

A death metálban utazó kanadai Kataklysm új albuma augusztus 24-én jelenik meg Heaven's Venom címmel a Nuclear Blast Records gondozásában. Az album producere a banda gitárosa Jean-Francois Dagenais  volt, míg a keverést Tue Madsen (The Haunted, Mnemic, Dark Tranquillity) végezte

Az albumra a következő dalok kerülnek:

01. A Soulless God
02. Determined (Vows Of Vengeance)
03. Faith Made Of Shrapnel
04. Push The Venom
05. Hail The Renegade
06. As The Walls Collapse
07. Numb & Intoxicated
08. At The Edge Of The World
09. Suicide River
10. Blind Savior

Raunchy - Új lemez októberben

A dán modern metál Raunchy új lemeze Európa nagyrészén október elején lát napvilágot a Lifeforce Records gondozásában. A lemez az A Discord Electric címet kapja. A csapat most is régi barátját Jacob Hansent ültette a produceri székbe.

A lemezre a következő dalok kerülnek:

01. Dim the Lights and Run
02. Rumors of Worship
03. Blueprints For Lost Sounds
04. NGHT PRTY
05. Street Emperor
06. Shake Your Grave
07. Tiger Crown
08. Big Truth
09. The Great Depression
10. The Yeah Thing
11. Ire Vampire
12. Gunslingers and Tombstones

Ozzy bátyó újra támad : Ozzy Osbourne - Scream

Ozzy Osbourne - Scream album coverOzzy mester valószínűleg a metál világ egyik legmulatságosabb figurája. Idén 62 éves lesz és ez már vastagon a nagypapakor. Egy egész stílus köszönheti többek között neki is, hogy létezik. Heavy metál nélküle biztosan nem lenne, hiszen a Black Sabbath-beli munkássága a viharok ellenére sem megkérdőjelezhető.

Ozzy egész életében vastagon tett arról, hogy ezt a kort ne érje meg, mégis itt van, amelyhez egy nagy adag szerencse mindenképp kellett. Neki komplett évtizedek hiányoznak az emlékezetéből, hiszen alkohol és drogfüggősége messzeföldön híres volt, igaz legalább ezt be is ismeri. Ma már persze tiszta fejjel éli az életét, amelyben az elmúlt években inkább az MTV zenecsatornán futó The Osbourne’s játszotta a főszerepet, mintsem egy éppen aktuális új album. 2007-ben azért mégis kiadta a Black Rain című lemezt, ami egészen korrektre sikerült. Rá három évre pedig itt az új album a Scream, melynek borítója, ha vicc akart lenni, akkor annak komoly, ha pedig ez komoly, akkor pedig egy vicc.

Tovább

Összefogott 44 zenekar az árvízkárosultakért

Több, mint 40 zenekar részvételével segélykoncertet tartanak az árvízkárosultak megsegítésére június 18-án, pénteken Budapesten, a Dürer Kertben. A magyar underground szcéna legismertebb együttesei lépnek fel, többek közt az Akkezdet Phiai, a Pannonia Allstars Ska Orschestra, a Road és a Subscribe. A belépő ára 500 forinttól kezdődik, a szervezők a teljes bevételt a Nemzeti Összefogás Alapítvány számlájára utalják.

- Nem lehet elmenni a nagy probléma mellett, ami az országot sújtja - fogalmazott Anga-Kis Miklós, a segélykoncert szervezője, a Subscribe zenekar basszusgitárosa. - Szeretnék én is, mi is segíteni az árvízkárosultaknak, ezért jött létre a segélykoncert. Az underground szcéna ismert zenekarait kerestem meg, hip-hop, hard core, rock, punk és metal vonalon, és akinek nincs lekötött koncertje 18-ra, vállalta is az ingyenes fellépést. Összesen 43 zenekar lép színpadra a Dürer Kert két termében, többek közt a Grenma, az Akkezdet Phiai, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, az Idoru, a Road, a Nemjuci és a KaFeBár. A belépő minimum 500 forint, ezen felül mindenki annyit fizet a jegyért, amennyit jónak lát. A teljes bevételt a Nemzeti Összefogás Alapítvány számlájára utaljuk.
A zenekarok beállással együtt 20 percet lesznek színpadon. Mivel egy színpadi felszereléssel lép fel minden együttes, és csak a saját gitárt kell bedugni az erősítőbe, előreláthatólag egy intenzív 6 és fél órás zenei produkcióra számíthatnak az egybegyűltek. Kapunyitás 18 órakor lesz, a koncertfolyam 18 óra 30 perckor kezdődik.

18:00 kapunyitás
18:30 kezdés, megnyitó

Kisterem:
18:50 Lunatics
19:20 Conan's First Date
19:40 Hope The Last
20:00 Semmi Komoly
20:20 New Dead Project
20:40 Napokon
21:00 KaFeBar
21:20 Unsent Letters
21:40 Exe
22:00 Spindrag
22:20 Nadir
22:40 AWS
23:00 Wrong Side Of The Wall
23:20 VELVET STAB
23:40 The Last Minuite
00:00 My Small Community
00:20 Room Of The Mad Robots
00:40 K3
01:00 Haw

Nagyterem:
18:50 Poison Of Marvel
19:20 PASO
19:40 Jazzékiel
20:00 Subscribe
20:20 Road
20:40 Kezdet Phiai
21:00 Grenma
21:20 The Idoru
21:40 Watch My Dying
22:00 Kalapács Józsi és az Akusztika
22:20 Bridge To Solace
22:40 Turbo
23:00 Solution
23:20 Metrosection
23:40 IHM Palika
00:00 Cadaveres
00:20 Grand Mexican Warlock
00:40 Nemjuci
01:00 Turn Of Mind
01:20 Plastic Bitch
01:40 Sunset
 

Black Label Society - Dalok az új lemezről

A Black Label Society új albuma Order Of The Black címmel augusztus 10-én jön majd ki, Európában a Roadrunner, Észak-Amerikában az E1 Music, Ausztráliában és Új-Zélandon pedig a Riot! Entertainment gondozásában. A lemez minden területen más-más borítóval jelenik meg, hogy a képen látható melyik területhez tartozik, azt nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy egy rádiós műsorban elhangzott az első dal a lemezről, amely a Parade Of The Dead címet viseli. 

Az új BLS lemezen mutatkozik be Will Hunt (Evanescence, ex-Skrape) dobos, aki az év elején távozott Craig Nunenmacher helyére ült be.

 


Black Label Society - Parade Of The Dead

 

Update: Közben a Crazy Horse című dal is meghalhatható már itt.

 

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum