Valamiért nekem a Crowbar eddig nem tartozott igazán a kihagyhatatlan zenekar kategóriájába. Az Equilibrium ugyan gyakran megfordult a zenelistámon, de valahogy elkerült az a fajta hájpolás, amit a legtöbb sludge, doom, stoner szerető ismerősömnél tapasztaltam. Nem azt mondom, hogy kivert a víz a lassú, mély és világfájdalommal átitatott dallamoktól, de eddig eléggé elsiklott mellettem amit csináltak. A déli kult banda hatévnyi hallgatás után adott életjelet magáról a Sever The Wicked Hand képében. Ez elég sok idő, de ha azt nézzük, hogy Kirk Windstein az elmúlt időszakban az újra aktív zenei életet élő Downban is penget, szinte meglepetés az új lemez, akárcsak annak tartalma.
A zenekar felállása a 2005-ös Lifesblood For The Downtrodden óta szinte teljesen megváltozott (Matthew Brunson, gitár; Patrick Burders, basszusgitár; Tommy Buckley, dob). Egyedül Kirk Windstein maradt, de lényegében ő hozza a Crowbar karakterisztikáját, és nem hiszem, hogy túlzás lenne azt mondani, hogy a mackós, éltes gitáros-énekes, és a pajszer neve mára egybeforrott.
Na de mit nyújt nekünk Kirk papa a Sever The Wicked Handben? Ami első hallgatásra is feltűnő, hogy néhol hard core-ba hajló zúzások, és a Crowbarra eddig egyáltalán nem jellemző tekerések színesítik az albumot. Habár a főszerepet még mindig a középtempó játssza, az első klipes szám, a Cemetery Angels (lentebb látható/hallható) már jelezte ezt az irányt, de például a Protectors Of A Shrine elejétől a végéig a zenekartól nem megszokott tempóban trappol át rajtunk. Szintén magas sebességi fokozatban száguld az album címadó nótája, a Sever The Wicked Hand, amiben például egyszerre van jelen a hamisítatlan Crowbaros zakatolás, de egyes részeinél akár a Hatebreed is eszünkbe juthat a hallgatása közben, klasszikus, mosholós hard core hangulatot teremtve. 
Persze a hamisítatlan doom hangulat végig jelen van, a maga súlyos, és nyomasztó valóságában. Az olyan nóták, mint például a végtelenül lassú Liquid Sky And Cold Black Earth, vagy az Echo An Eternity már inkább idézik az Equilibrium dalait. A hangzás is ezeknél a számoknál üt igazán nagyon. A kicsit post rockos hangulattal átitatva még jobban kijön az a világfájdalom fíling, amiben erős volt mindig is a Crowbar. Ezt a hangulatot pedig a zenekar másik erénye, a remekül megkomponált harmóniák (a Symbiosis végén például be lehet szarni, annyira egyben van) is remekül felerősítik.
A mélyre hangolt gitárok rendesen megdörrennek, és kellő atmoszférát teremtenek a Sever The Wicked Hand-nek. Akárcsak Kirk ének témái, amik most sem mérhetőek oktávokban, de azt a pár hangot zsigerből és hibátlanul hozza (pl. a Cleanse Me, Heal Me-ben meglepően jól, és bátran odateszi az orgánumát az öreg). Azok a doomsterek is megtalálhatják számításaikat az új Crowbarban, akiknek a szívük is a 60 bpm-re állt be, de a hard core harcosok számára is hozhat kellemes pillanatokat, tehát egy, a széles körben is igazán szerethető lemez lett a Sever The Wicked Handből. Vaskos, zsíros, mócsingos lemez; a húsevők nagy örömére.
Myspace oldal ide kattintva. Az album most teljes egészében meghallgatható itt.
A Cemetery Angels videóklipje:
