RockStation

Sivatagi sámán: Urania – Demo 2010 & Carpathian Woodoo

2011. március 30. - sunthatneversets

Az Urania Projectet 2010 szeptemberében hozta létre Deutsch”Aiwass”Norbert (gitár, programok, nagyjából minden). Mivel a zenekar alapítás kísérlete akadályokba ütközött, ezért Aiwass úgy döntött megy ez egyedül is. Belehúzott, mint csőrös kamion a sivatagi úton és röpke fél év alatt két teljes anyagot is megírt.

Mindkét felvétel teljes zenei munkálatait egyedül készítette el, ezen a téren nem is tervez változást. 2010 novemberében Rico (ex Born 33 gitáros), 2011 februárban pedig Andy66 (a Bermuda r.b. bőgőse) csatlakozott az „egyszemélyes formációhoz' ,hogy az esetleges koncerteken kisegítsen. Mivel dobos még nincs, sajnos az élő bemutatkozás megfelelő dobos hiányában eddig nem valósulhatott meg. Mindkét anyag ingyenesen letölthető egyébként itt és itt.

Az előbbiek így leírva kicsit talán lesajnálóak is, pedig a zenéről baromira nem ez süt. A címből talán kiderült az Urania stoner-ben utazik, de ez sem ennyire szimpla, mert szorult ebbe a zenébe megfelelő mennyiségű pszihedelia, space rock, de még a törzsi zenékből is kapunk egy csipettel. Hogy teljes legyen a kép, most bemutatjuk mind a két lemezt.

Urania – Demo 2010: My Wife,Yes.My Dog Maybe.My Dodge-NEVER!!!

A fentiekben azt mondtuk, hogy egy valamire való dobost nem sikerül találni. Nos énekest se, de azt szándékosan, ugyanis az Urania instrumentális zenében utazik. Ha valakinek beugrik a Karma To Burn neve, mint párhuzam, azt felejtse el gyorsan. Maximum abban hasonlít a kettő, hogy az is instru muzsika, meg ez is, de míg KTB direktebb zene, addig az Urania jóval lebegősebb, és koszosabb muzsika is. A kosz azért valószínűleg a házi stúdiónak is köszönhető, ahol össze lett rakva a muzsika.

Kyuss, Om, Sleep, hogy a legfőbb hatásokon túl legyünk az elején. Középtempós, bugyborékoló dalok váltják egymást a meditatív szerzeményekkel. Kezdésnek a búgó, dörmögő Can Abyss, Stonerose kettőse igencsak rendben van. A hármas Away már igencsak elszállós, csakúgy mint a betépett Mosh. A Desert Melacholy már a címében sok mindent elmond, jó kis depressziós darab, de ugyanez elmondható a lassú sámántáncra emlékeztető The Eternal Kingdom Of The Universe című tételre is. A végére a lemez kissé megfárad, de a kissé letargikus hangulatból az Uranium kihúzza a hallgatót, hogy aztán egy másik bolygóra repítse. A záró Vampires vontatott space rockja viszont hét percben kicsit sokra sikerült. A lemez erőssége mindenképpen a hangulatok megfestésében rejlik, az első két tételhez én több hasonlót el tudtam volna viselni a folytatásban

Urania – Carpathian Woodoo 

Aiwass sokat a bemutatkozás után nem ült a babérokon, mert ezév elején összerakta a Carpathian Woodoo címre keresztelt anyagot, mely hasonlóan az előző lemez végéhez az univerzum mélyéről nyit a címadó dallal, de később öblösen böfögősre veszi figurát egy Monster Magnet rokon riff ismételgetésével. A kettes Corrosia húz mint kamion a sivatagi úton, az azt követő keleties hangulatú Firedance ügyes témákat és hangulatokat hoz. A Totem inkább hangulatjáték, mint dal, de a Corvina búgó, a Kyuss-t eszembe juttató témái nagyon ott vannak a szeren. A Bar In Desert szerencsére ott folytatja, ahol a Corvina abbahagyta, baromi feelinges középtempós riff, gyomrozó basszus, minden sztóner szíve vágya. Az Eastern Blood Cult nagyon nehéz dolgokat hoz, szintén inkább hangulati átkötő, mint dal az ezt követő AK-47 című tétel elé, ami megint úgy röfög, ahogy annak röfögnie kell, egyértelműen ez a lemez legjobb dala. Az Oasis egy hangulatjáték, míg a lemezt zárú Space Coffee egy olyan csésze fekete, amely később egy másik bolygón rak le.

A két album közül a Carpathian Woodoo az erősebb, de az elsőn is vannak kiemelkedő pillanatok, talán a összességében a kettő jobb pillanataiból jött volna ki az ideális album, de kesergésre semmi ok nincs, mert vannak itt nagyon erős dalok. Nekem a brummogósabb dalok jobban bejönnek ugyan, de aki a fentebb körülírt zenei megoldásokat preferálja, annak is simán bejöhet ez a zene. Már csak egy dobos kéne, de egy két dal még énekesért is kiállt.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr882783267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum