Két év után a Scorpions ismét hazánkba látogatott. A rajongók számára „szomorú apropóból”. Ugyanis a majd 40 éve zakatoló banda a búcsúturnéjához érkezett. Klaus Meine és Rudolf Schenker már 60 és 70 között járnak. Ők úgy vélik, nem szabad megvárni, amíg egy rocksztár már csak a múltjából él, árnyéka önmagának és megöregedett vénemberként csak agonizál a színpadon.
A tavaly márciusban megjelent új, és egyben búcsúzó album – talán a befejezés bejelentésének hatására is – nagyon kelendő lett a rock rajongók körében. Véleményem szerint teljesen hűen tükrözi a Scorps munkásságának minden pillanatát. Nagyon jó összefoglalása lett a karrierjüknek. Igazi jó kis zúzós rock album.
Na de vissza a budapesti koncerthez… Szombaton volt szerencsém megnézni őket Pozsonyban is. Így aztán – mivel fix repertoárral turnézzák végig a világot – már nem keltett meglepetést a hétfői, budapesti setlist. Mivel búcsúturnéról van szó, természetesen a legnagyobb slágerek kapták a főszerepet az előadásban.
Minden közismert rock slágert és balladát lenyomtak. Kicsit talán túl sok is volt a lassabb szám, de azért a Send Me An Angel – Holiday – Wind Of Change – Still Loving You négyesből egyiket sem lehet kihagyni a zenekar munkásságát összefoglaló koncerten. Ami viszont a koncert hosszát illeti…hát…az a 19 szám, amiből egy 10 perces dob. illetve egy majdnem 4 perces gitárszóló, nem túl sok! Kb.egy óra és negyven perc volt a buli, a 2009-es több mint két óra és 26 számmal szemben.
Az előadás hibátlan volt. Azt a apró dolgot félretéve, hogy Kottak pergődobja bemondta az unalmast a második szám (Make It Real) negyedénél, és mivel az emelvény éppen a magasban volt, a technikusok nem tudtak rajta segíteni egészen addig, amíg le nem liftezték a földszintre. Meine egy kicsit elhúzta a konfot a Bad Boys Running Wild előtt, így aztán ki tudták cserélni a „hibás alkatrészt”.
Egyébként elképesztő, hogy a 60-on túl járó Rudolf Schenker micsoda energiával rohanja végig az egész koncertet. A „nagy hármas” hihetetlen odaadással, és a zene iránti szeretettel játszik az egész buli alatt. James Kottak, aki 1996 óta a zenekar dobosa (Herman Rarebell távozása után vette át a dobverőket), egy igazi állat. Nagyon jól beleillik a csapatba. A dobszólója – még ha egy kicsit hosszú is – nagyon ötletes. Ami sok mindent elmond, hogy ebbe a közel 10 perces szólóba – ami alatt feltűnnek régi lemezek borítói – még bele sem fér az összes Scorpions album megmutatása.
Pawel Maciwoda, a lengyel basszer pedig nagyon pontos, és a fiatalsága (ő csak 44 éves…) még nagyobb lendületet ad a zenekarnak. A Big City Nights végén a piramis meg egy igazi 80-as évek béli jellemzője volt a csapatnak. Az visszataps után, utolsó három szám természetesen a három nagy sláger volt. A Rock You Like A Hurricane-nél már az egész Aréna állva tombolt.
Apropó közönség… Tisztességesen megtelt a Papp László Sportaréna. Azért ahhoz képest, hogy a vasárnapi Joe Cocker-en, csak 4-5 ezer ember volt, most 12.000-en gondolták úgy, hogy személyesen is búcsút vesznek a 80-as évek egyik – ha nem a legjobb hard & heavy zenekarától, a Scorpions-tól. Nagyon sok fiatalt lehetett látni a közönség soraiban, akik a zenekar pólójában ugyanúgy énekelték a számokat. Pedig valószínűleg ők még nem is éltek, amikor a banda a csúcsra ért a Love At First Sting magjelenése után (1984). Ez is azt mutatja, hogy van még igény a minőségi rockzenére. Ahogy Kottak háta is mutatja…Rock And Roll Forever!
Setlist:
01. Sting In The Tail
02. Make It Real
03. Bad Boys Running Wild
04. The Zoo
05. Coast To Coast
06. Loving You Sunday Morning
07. The Best Is Yet To Come
08. Send Me An Angel
09. Holiday
10. Raised On Rock
11. Tease Me, Please Me
12. Dynamite
13. Kottak Attack
14. Blackout
15. Six String Sting
16. Big City Nights
---
17. Still Loving You
18. Wind Of Change
19. Rock You Like A Hurricane
Szöveg: Lukács Krisztián. Fotók Réti Zsolt
