Valószínűleg kevés tökéletesebb koncept-albumot írtak az újkori zenetörténetben, mint a Pink Floyd The Wall című klasszikusa. A kicsit öntörvényű és néha diktátor Roger Waters művéből közel 30 millió darabot adtak el világszerte, 11-szeres platina lemez, mégis maga az album, mint előadás a világ színpadain nagyon kevésszer fordult meg eddig.
Amíg Roger Waters tavaly útnak nem indult - először az Egyesült Államok felé -, hogy az 1990-es, a Berlini Fal leomlását ünneplő Fal előadás után utoljára megkoncerteztesse a kultikus művet, sokan csak reménykedni tudtak benne, hogy ezt egyszer látni fogják.
A koncert-turné a fentiekből következően mindenhol abszolút telt házzal fut, a budapesti koncertre is hónapokkal ezelőtt elfogyott az összes jegy.
Az előadás pedig fényesen bizonyította, hogy jelenleg a zenei világban komplexitásban ennél nincs feljebb. Mikor gyakorlott koncertre járók, még ha csak átgondolatlanul is az életük koncertjének neveznek egy produkciót, abban lehet valami.
Mégis. Nehéz az eseményt koncertnek mondani. Több ez annál, viszont néhány elemében más, illetve kevesebb. A színházi, vizuális, interaktív elemek többet mutatnak ennél. A zene hangzásvilága, a néha előtűnő, a Pink Floyd-ra jellemző térhatású hangzás, a jól megszokott Roger Waters-i igényesség.
Viszont a zenészeket elvétve látni, pedig az egy zenei eseményen nem megszokott. A The Wall koncepció köré épülő látvány az egész művet végig kíséri. Az előadás maga 2x 50 perces, ami szintén nem szokványos. Az első részben majdnem tégláról, téglára építik fel a falat, hogy a második rész katartikus, a megszokott (az 1982-es filmből kölcsönzött) figurákkal tűzdelt, rajzfilmelemekkel teleszőtt vetítése végén lerombolják azt.
Roger Waters imádja felemelni szavát az igazságtalan világ ellen, hiszen a Fal is erről szól nagyrészt. Ezért a turné minden állomásán helyi gyerekeket keresett, hogy elénekeljék az Another Brick in the Wall gyerek-kórus által énekelt részét. Teszi ezt olyan szervezetekkel karöltve, amelyek hátrányos helyzetű fiataloknak segítenek. Budapesten az abonyi székhelyű Somogyi Iskola - Együtt a Gyermekekért alapítvány 16 pártfogoltja léphetett színpadra, énekelhetett együtt a Falban, együtt Roger Watersszel.
A látványvilág egyszerre sokkoló és pazar. Minden szín, figura, mozzanat a helyén. A nagy alakok, a hatalmas fal, a mindent uraló zene szinte agyonnyomja az embert. Ember. Az előadás nem emberközpontú, még maga Roger Waters is eltörpült a gigantikus díszletekben. Külön ódát érdemelnek az emeletnyi makettek. Mintha élő személyiséggé válnának a zene ütemeire. A szokásos malac most nem rózsaszín hanem sötét tónusú vaddisznó, ami kábé 8 méteres és az állóhely fölött lebeg és úszik a levegőben.
Ami eszembe ötlött. Ezt meg kell nézni DVD-n. Rengeteg apróság áttekinthetetlen és földi halandónak a befogadó képesség határát súrolja. Itt főleg a a pacifista mondanivalóra és a jelképrendszerre gondolok. Ezt a mondanivalót jó lesz nyugodtabban túlfűtöttség nélkül befogadni.
Mondhatnám, malaca volt, aki látta. De igazából könyvek, összeállítások születnek arról, mik azok a művek, könyvek, lemezek, filmek amiket halálunk előtt érdemes megnézni. Hát ez az előadás ilyen volt!. Csak nem egy 50-es listára való, hanem mondjuk egy 5-ösre.
Képek és szöveg: Réti Zsolt. További képek a Galériában hamarosan.