RockStation

Parkway Drive@Hegyalja Fesztivál

2011. július 20. - Benyo.

 Időpont: 2011. 07. 13. 01:00

 Helyszín: Hegyalja Fesztivál, Tokaj

 

 

 

 

 

 

Azt mindenképpen szeretném már rögtön az elején leszögezni, hogy helyenként a soron következő percek erős szubjektív tartalommal bírhatnak, melyek a tárgyilagos szemléltetés mellett, itt-ott kissé az elfogultság érzetét kelthetik! Ennek oka pedig nem más, minthogy a Parkway Drive, mint olyan egyike az általam különösképp kedvelt zenekaroknak, akik jelentős részt vállaltak a műfajba való beleszeretésemből, így azt hiszem nem meglepő, hogy a látogatásuk bejelentését részemről kisebb üdvrivalgás kísérte. 

Bevallom először meglehetősen furcsáltam a hajnal egy órára kiírt kezdést, ám azért meg volt ennek a pozitív oldala is, hiszen a Scooter tolmácsolásában így részese lehettem az évszázad koncertjének. A techno mámortól teljesen megbabonázva tértem vissza a Pepsi színpad kissé göröngyös és kissé balesetveszélyes vonzáskörébe, melynek hátterében már a tavaly megjelent nagylemez, kifejezetten impozáns, Dan Mumford keze munkáját dicsérő borítója függeszkedett. Igyekeztem a körülményekhez képest aránylag jó helyet találni, annak ellenére, hogy ez a kellemetlenül hömpölygő, és az ausztrálokat egyre türelmetlenebbül követelő tömeg miatt szinte lehetetlen feladatnak tűnt.

Gyorsan felfújtam a néhány órával ezelőtt direkt erre a célra vételezett strandlabdámat, miközben a teljes sötétség ráhúzta fekete leplét a színpadra. 

A húrok ismerős melódiát kezdtek dúdolni, mely szép lassan teljesen átjárta az egész teret. "Existence is suffering!" - és elkezdődött. A Samsara átmenet nélkül csapott át az Unrest-be, melynek közönség kedvenc "What the fuck have i become?!" közösen produkált kiállása egész Tokajt megrengette. Egy üdvözlést és egy gyors hangulatfelmérést követően a Boneyards perdítette őrült táncra a placcot, mely talán már egy fokkal szebben szólt, mint a kissé kásásnak tűnő kezdőtétel. Egy sajnálatos lábtörésnek köszönhetően Luke Kilpatrick kerekesszékben volt kénytelen körbejárni az öreg kontinenst, ám ez nem tartotta vissza attól, hogy kék bukósisakkal a fején alkalomadtán saját tengelye körül megforduljon, - vagy épp hangos sziréna szó kíséretében székestől hátraborulva nevetesse meg az egybegyűlteket! A kissé esetlen mozgáskultúrával operáló Jia O'Connor és a kalózkalaban bólogató Jeff Ling is fáradhatatlanul csúszkáltak és ugra-bugráltak a színpadon, jelezvén ott fent kiválóan alakul az este. A sláger parádé gonosz gyorsvonatként sodotra magával áldozatait, olyan vegyesen válogatott nóták tolmácsolásában, mint a szívszaggató szólóval megtámogatott Idols&Anchors, (-melyen elérkezettnek láttam az időt, hogy útnak indítsam a strandlabdámat, bízva abban, hogy néhány szám erejéig a közönség kapható lesz egy kis adogatásra. Talán 4-5 percet, ha bírt, aztán eltűnt.) a tavalyi nagylemez talán legizmosabb slágere a Sleepwalker, vagy a legújabb megfilmesített dal, a Karma. A centrifuga gyakorlatilag folyamatos pulzálással hálálta meg Winstonék lelkes és szimpatikus előadását, mely a 2007-es szentháromság, a Dead Man's Chest-The Siren's Song-Horizons, valamint a Killing With A Smile-os Smoke 'em If Ya Got 'em-Romance Is Dead kettőse alatt sem lankadt, - amit azt hiszem a mára már klasszikusnak számító 'So cry me a fuckin' river, BITCH! kiállás koronázott meg! Látszólag a szettben a Deep Blue tételei domináltak, a tavalyi nagylemezről az eddig említettek mellett olyan dalok jutottak még szerephez, mint a hipnózis erejével tömeg-eufóriát okozó, együtt éneklős Home Is For The Heartless, a wall of death-el indult Deliver Me, vagy a valljuk be lemezen se túl eredeti Leviathan I. Ausztrál barátaink a mulatságot minden idők legnagyobb Parkway Drive slágerével, a Carrion-nal koronázták meg, mely megadta a kegyelemdöfést az egybegyűlteknek. 

Ben Gordon jóvoltából a tisztességgel agyon püfölt dobverőkért őrült harc indult az első néhány sorban tartózkodók között, Jeff Ling Jia O'Connor nyakába mászva emelte magasba gitárját, Winston nem győzött fülig érő szájjal hálálkodni, Luke pedig lábra állva, beadta kerekesszékét a tömegbe, melyet a megtébolyult srácok egy pillanat alatt elemire szedtek. Őrület volt.
 
Habár be kell valljam, Parkway-ék a tavaly bécsi Never Say Die! turnén jobban arconcsaptak, (melyben jelentős részt vállalt az ausztrál tengerpartot megidéző díszlet, és a sokkal tisztább, élvezhetőbb hangzás,) mind hangulat teremtés, mind pedig teljesítmény szempontjából most is beváltották a hozzájuk fűzött reményeimet, egyértelműen maguk mögé kényszerítetve az idei év eszelős koncertdömpingjében szereplő zenekarok jelentős részét.
Az pedig abszolút evidens, hogy izgatottam rágom csontig a körmeimet abban bízva, hogy hőseink néhány hónapon belül újra ellátogatnak az öreg kontinensre.

 

A fotókért köszönet a hegyaljafesztival.hu-nak!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr43082124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum