RockStation

Klubkoncert a Nagyszínpadon, nagy koncert a kis színpadon: FEZEN 2011, Második nap @Székesfehérvár, MÁV Előre pálya, augusztus 5.

2011. augusztus 08. - viliricsi

Ahogy Paksi Endre is megénekelte volt: a szép lassan ébredező feszt-rockerek „megszállták a várost”. Ennek oka valószínűleg a horror-árakkal bíró benti büfésor környékén keresendő. A behozható cuccok korlátozásának és viszonylag szigorú ellenőrzésének köszönhetően a fesztiválozók púpos-teve módjára minél több étekkel és nedűvel próbálták feltölteni gyomrukat odakint.

A másik szempont, hogy a feszt nap mint nap kicsit későn ébredt; már jócskán benne voltunk a délutánba, mire a büfék kinyitották nem létező ajtajaikat, pláne, mire az első fellépők a színpadra léptek.

 

Ez a szerep a Nagyszínpad szempontjából a Road együttesre hárult. A nézőközönség átlagéletkora észrevehetően zuhant az eddigiekhez képest. Ez a generáció bizony tévedhetetlenül nyomta a dalszövegeket. Ami számomra kiemelhető volt, az az énekes-basszusgitáros srác kiváló kommunikációs készsége. „Üde színfoltként” fáradhatatlanul rohangált háta mögött az extrém külsejű ritmusgitáros ficere.



Engem viszont egy megmagyarázhatatlan erő arra késztetett, hogy a szomszéd sátorban énekeljem végig a Beatrice koncertjét, és részt vegyek a „nagyszínpad, nagyszínpad”-skandálásban. Ezen kívül persze sokadszor tanúi lehettünk Nagy Feró sajátos humorának. A zene viszont ennél fontosabb: keveredtek hát az ősrégi (Jeriko, Nagyvárosi farkas, Nem kell, Térden állva), a kevésbé régiekkel (Boldog szép napok, 8 óra munka) a legeslegújabbakkal. Bevallom, a nem rég megjelent albumot még nem hallottam, ezért örömmel konstatáltam, hogy a rajta lévő dalok többsége elég erős. Ezt onnan is tudom, hogy az arány kissé ezek felé borult – sebaj, kell a marketing.

Pont fordított volt ez a bizonyos arány az utánuk deszkákra lépő Pokolgép esetében. Kissé retró-ízűre sikerült a buli, persze, a magam részéről ez így is rendben volt, hasonló érzések mosták át lelkemet, mint előző nap a Moby Dick fellépés közepette. Kezdődött a pokoli színjáték, majd legyőztük a gonoszt, ítélet helyett sajtot osztottunk a rókával, Bon Scottra emlékezve új erőt kértünk, majd ráébredtünk: ha újra születnénk, akkor is így élnénk.

Szerény személyem számára ezen az estén mutatkozott be Tóth Attila, az új gép-dalnok. Mind külsejét, mind ének-stílusát illetően skandináv típus a fickó; szöges csukló-védőjével, bőrmellényével a Kalapács-korszakot van hivatva visszaidézni. A Rudán-éra nótái nem túl testre szabottak számára, ellenben a régebbi témákat megfelelően hozza.



A ’gép-búcsúztató elhúzódott, ezért lekéstem Ritchie Kotzen fellépésének leges-legelejét. Igaz, simán be tudtam sétálni a második sorban a csekély számú és nem túl aktív nézők között. A fiatal dobos srác, és a fazonilag nyolcvanas éveket idéző basszer láthatólag nagyon élvezték a muzsikálást, de a főhős kissé enerváltnak látszott így az elején. Valószínűleg azon művészek körébe tartozhat, akiket érzékenyen érintenek a visszajelzések, vagy azok hiánya.

Később tanúi lehettünk a misztériumnak, ahogy zenész és közönség egymásra hat: a sorok tömörültek, a kezek emelkedtek, zúgták egyre jobban az egyébként egyszerű refréneket, például: it’s so haaard! Ritchie „druszám” is jó kedvűbb lett, sőt időnként jó kis jammelés alakult ki a színpadon. A minden második dalra ráilleszthető melankolikus jelző miatt képzeletem a nagyszínpadról egy füstös kis klubba repített át engem.

Gyanítottam, hogy az Edda Művek párhuzamosan zajló produkciója is ludas a viszonylag csekély érdeklődésben. Ezért néha át-át szaladtam a Class FM színpadra, ahol tömeget és kezek erdejét tapasztaltam. Ős-nóták és újabbak  váltották egymást, mialatt ott voltam: Elhagyom a várost, Szellemvilág, Kölyköd voltam, A kőr, Mi vagyunk a Rock.

Nem tudom, várt-e valaki most ilyesmit; én most véletlenül sem a magyar közízlés vagy az újkori Edda fikázására akarok kikanyarodni. Minden így volt rendjén: a hazánkban tízezerszer ismertebb Edda teltebb hard rock muzsika persze, hogy legalább annyi hallgatót vonz, mint Ritchie Kotzen minimalista blues-rockja. Azért vissza taps Kotzen "bácsinak" is volt, elég hangos!

A nagyszínpad képzeletbeli stafétabotját hazánk fia, Téglás Zoli kapta meg. Az USA-ból érkezett HAZA Ignite nevű csapatának élén. Említsük meg gyorsan, hogy éppen Steve Adler, ex-Guns’n’Roses dobossal készít közös lemezt, sőt, a mi fiunk – ahogy tréfásan el is szokta mesélni a sztorit – öt percig egy világsztár banda énekese is volt, egy Velvet Revolver meghallgatáson...



Egyszóval a nemzeti büszkeség igencsak fellobogott bennem, ahogy hallgattam az óriási kedvvel és energiával zenélő csapatot. Zoli a dalokat természetesen magyarul konferálta fel, néhány mondatban vázolva azok mondandóját. Ezek – hiszen a zenekarban csak Zoli képvisel minket – tipikusan az amerikai, gondolkodni is hajlandó ember meglátásai a világról. Én pedig találgattam, vajon meddig bírják az iszonyú pörgést energiával. Tulajdonképpen végig, csupán a színpadi szaladgálások mérséklődtek kissé.

Ami a ráadásban következett, az az idei FEZEN legfelemelőbb pillanata volt. Zoliék egy „thrashesített” magyar dalokból álló egyveleget adtak elő; benne foglaltatott az ismert Bánk Bán ária, majd a Csitári hegyek alatt, és egy Kossuth-nóta. Téglás Zoli szájából ez így nagyon megindító volt. A közönség pedig ezer wattal harsogta, hogy „éljen a magyar szabadság, éljen a haza”.

Búcsúzóul Zolink beugrott a közönségbe, mint ahogy ezek után mi is beugrottunk sátrunkba visszaálmodni e napi élményeinket.

Fotók: Fezen Facebook (Pápai Barna)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr313131886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a beela · http://napirokk.blog.hu/ 2011.08.08. 18:12:56

Sajnos azt be kell látni,hogy Kotzen nálunk nem nagyszínpadra való :(.Azért remélem a hajóra még ellátogat párszor.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum