RockStation

In Flames a Club 202-ben

2011. augusztus 24. - sunthatneversets

Két év után ismét Budapesten lép fel a göteborgi dallamos death metal színterének legismertebb és legnépszerűbb előadója, az In Flames, akik legutóbbi hazai koncertjük óta több változáson mentek keresztül, mint az elmúlt tíz évben összesen. Előbb az alapító Jesper Strömblad gitáros kiválása vált biztossá, aki alkoholproblémái miatt nem tudott már teljes emberként jelen lenni a zenekarban, majd egy kiadóváltás következett, így a Century Media gondozásában megjelent tizedik In Flames-nagylemezen azt a Niclas Engelint (Gardenian, Engel) hallhatjuk pengetni, aki már a Whoracle idején is besegített a bandában, sőt, Andersszel közösen vitték a Passenger nevű egylemezes projektet is nyolc évvel ezelőtt.

Ezt pedig azért fontos kihangsúlyozni, mert a banda kétségkívül a legjobb formáját hozza a 2004-es, kísérleti útra terelt Soundtrack To Your Escape óta, elvégre Niclas jelenléte egyfelől visszahozta Gelotte dalszerző gyakorlatába a Passenger direkt és modern szellemiségét (ezzel is összefogva az utóbbi évek erre vonatkozó próbálkozásait), másfelől a zenekar kilencvenes években megjelent albumaira jellemző, méltán jellegzetes és nagy hatású gitárdallamai és szólói is visszakerültek a képbe, ezzel is időtlenné téve a Billboard 27. helyén nyitó dalcsokrot. Friss lendület és méltán nagyhatású hagyomány ad tehát randevút egymásnak az új lemezen, amit a nemzetközi szaksajtó is épp úgy elismer, mint ahogy a hazai közönség is megérdemli azt, hogy élőben láthassa és hallhassa a Gelotte/Engelin-gitárduót játszani, hiszen a szettben a zenekar örökérvényű klasszikusai mellett kétségkívül az új nóták is helyt fognak állni, hogy a bandára jellemző élő teljesítményről – amire szintén igaz a vérfrissítés élménye – ne is beszéljünk.

A svéd zenekar vendége pedig a Listenable Records (Aborted, Gojira, Textures) szlovén üdvöskéje, a sötét hangulatú modern metalban erős Noctiferia lesz, akik egész Európán át kísérik Anderséket, és lássuk be, nem véletlenül kaptak erre lehetőséget, hiszen riffjeik tartásában és samplereik karakteres használatában épp az az útkereső vadság jelenik meg, ami a kiadó felhozatalából épp egy évtizede a Soilworköt is kiemelte. Ezzel pedig minden adott egy tökéletes estéhez: egy újra teljes fényében csillogó legenda, valamint egy lehetőségekben lubickoló tehetség váltja majd egymást a színpadon, az igényes metal szerelmeseinek legnagyobb örömére.

2011. szeptember 25., Budapest @ Club 202
IN FLAMES (SWE), NOCTIFERIA (SLO)
Jegyárak: 6.900 (elővételben) / 7.900 (helyszínen)
Jegyelővétel: Speed Westend, CD Pince, Underground Store (Bem József u. 22.), Ticket Express JEGYLINK

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr493175066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum