RockStation

Minőségi kanadai rockot hoz a Mikulás: Danko Jones a Dürerben

2011. augusztus 30. - sunthatneversets

A tegnapi szűkszavú közlemény után nagy örömmel jelenthetjük be, hogy az idei Mikulás alkalmával a minőségi rockzene szerelmeseinek nem kell megelégedniük a cipőkbe rejtett virgácsokkal, hiszen a Dürer Kertben adja első hazai klubkoncertjét napjaink egyik legnépszerűbb kanadai zenekara, az augusztus utolsó napjaiban Szegeden is megfordult Danko Jones.

Torontói feleink negyedik hazai strigulája pedig feltehetően a leghangosabbnak ígérkezik, hiszen az újkori hard rock egyik legnagyobb alakja a két Szigetes és az idei SZIN-es bulit követően végre nem sátorban vagy szabadtéren, hanem a nagyterem falain belül biztosíthatja azt a forró hangulatot, amit a korábbiakban mindenki megtapasztalhatott, aki esélyt adott a civilben rádióműsort vezető Danko zenekarának. Ugyanis a már több aréna- és fesztiválturnét a háta mögött tudó zenekar a mai napig nem felejtette el, honnan jött, és ugyanolyan lelkes lazasággal igyekszik megfelelni mindannak, amiért az egész banda hivatott volt: ez pedig nem más, mint a közönség szórakoztatása, ami a dalokon túlmenően a buzdító és közönséggel kapcsolatot tartó átkötésekben is megnyilvánul, hiszen minden Danko Jones-koncert lényegében az újkori megfelelőjét adja a hatvanas évek rock and rolljának. Márpedig ha nem perdülsz táncra, nem is fogod érezni és érteni mindazt, amit a srácok eddigi öt nagylemeze a nők, az autók és a hangerő tengelyén hirdetett, és hirdet is mind a mai napig, mert ha másról nem is nagyon van szó az egyes dalokban, ebben mégis ők a legjobbak. Így pedig ha szeretnél úgy felkészülni az idei év zárására, hogy a nagy hidegben még egyszer igazán felelevenítsd a nyár minden forróságát, vagy csak szeretnéd meglepni az asszonykádat azzal, hogy stílszerűen egy XXI. századi bálba viszed (persze a Cadillac sem árt), mindenképp az első sorokban lesz a helyed: a többiről majd gondoskodik a Danko Jones.

2011. december 6., Budapest @ Dürer Kert, 19:00
DANKO JONES (CAN) + VENDÉGEK
Jegyárak: 5.300 (november 23-ig a jegyirodákban) / 6.000 (november 24-től a jegyirodákban és a koncert napján)
Jegyelővétel: Ticket Express, Westend Speed, CD Pince, Underground Store, Dürer Kert

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr663189035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum