RockStation

Isten Háta Mögött "Áttelelő" koncert szeptember 17-én

2011. szeptember 12. - sunthatneversets

Drága Kis Rajongóink!

A helyzet az, hogy éppen múlik el a nyár, ennek örömére zenekarunk úgy döntött, itt lenne az ideje egy kis pihenésnek. Ez azzal jár, hogy nem túl előrelátható ideig passzív státuszba helyezzük magunkat és nem koncertezünk, hanem mindenki inkább foglalkozik a saját kis dolgaival, pihen, feltöltődik, RNB-zenekart csinál. Úgy is nevezhetnénk, hogy fogjuk magunkat, és áttelelünk. Természetesen azért ez nem ilyen egyszerű - tudjuk jól -, úgyhogy csinálunk egy szuperbulit, hogy mindenki elégedett legyen és levonhassa a megfelelő konzekvenciákat. Gondolom, kéne egy kis magyarázat.. szóval, értitek, '99 óta működik ez az egész IHM, az utolsó 5-6 év pedig elég komoly volt ahhoz, hogy azt higgyük, ülhetünk kicsit a babérjainkon, hogy kigondolhassunk valami olyasmit, amiért újra érdemes tűzbe tenni a kacsóinkat Mucius Sceavolaként. Persze ez az egész siker-dolog nélkületek nagyon nem ment volna, és higgyétek el, hálánk örökké tart, de értetek és saját magunkért is kell, hogy kicsit távolabbról is megszemlélhessük a helyzetünket, és ne essünk olyan hibába, mint sokan körülöttünk ebben a híres zenészszakmában. Értitek?

Szóval, hogy mindenki felkészülhessen az áttelelésre, az előbb említett bulin igyekszünk kitenni magunkért, és tolunk egy nem túl rövid koncertet hazánk jelenleg legjobb koncerttermében, az A38-on, szeptember 17-én. Természetesen gondolunk az ősrajongókra is, akik szerint, ugyebár, elhagyta a metál a zenekart, ezért vendégként megtekinthetitek Bokros Csabi új zenekarát, a Derenget. Arra kérünk minden érzékenyebb lelkű embert, hogy ne legyen szomorú, a dolgok a helyén vannak így is, úgy is. Bármi történjék is, ámen.

Üdvözlettel, az Isten Háta Mögött sajtóosztálya
Peti, Dani, Laci, Tomi

ISTEN HÁTA MÖGÖTT - ÁTTELELŐ NAGYKONCERT
BUDAPEST 11.09.17. - A38 HAJÓ
jegyár: 1200/1500.-
vendég: Dereng
kezdés: 21:00

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr263219197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum