Mit keres George Michael a Rock STATION oldalain? - kérdezhetnétek, hiszen semmiféle rockzenekarra jellemző hangot nem adott ki még talán soha életében sem maga, sem zenekara. És mégis írunk róla, mert egyrészt ott voltunk, másrészt - és ez a súlyosabb indok - George Michael sejtig hatoló, bőr alá mászó hangja, valahol egészen mélyen érinti meg az embert és zeneszerető emberként csak ismerjük be: egészen kivételes énekes-előadó-dalszerző. Igazi Művész. Amit pedig eddigi zenei pályafutása alatt letett az asztalra, azért maximális riszpekt illeti meg.

Úgy tűnik, ebből a pozíciójából már semmiféle újabb idióta baklövés, a magánéletével kapcsolatos legmocskosabb bulvárpletyka sem fogja kibillenteni. George Michael nevére megtelik a Népstadion és megtelik az Aréna. Bármikor, bármennyiért. George Michael már most halhatatlan, egy élő legenda; azt hiszem, a világon élt énekesek legnagyobbjai között van és lesz mindörökké.

A Symphonica turné egy rendhagyó vállakozás tőle. A 4-5 évvel korábbi, 25Live nagystadionos turné után, ahol úgy állt ki több tízezer ember elé, hogy egy jó szót sem volt képes szólni hozzájuk, nem is nagyon mozgott, csak - igaz, akkor is CD minőségben, kifogástalanul - énekelt, úgy tűnik, most bensőségesebb alkalmakra vágyott. Szinte alig hasonlított a pár évvel ezelőtti emberre. Ezen a koncerten a már erősen őszbe hajló, kimondottan morózus, új szakáll és borosta imidzsét meghazudtolva, rendkívül közvetlen volt. Beszélgetett a közönséggel, mesélt, táncolt, énekeltetett minket és igazán hálás volt az értő hallgatásért és a rajongásért.

Az emelkedett hangulathoz a köré szervezett nagyzenekar adta meg a keretet és a zenei aláfestést, bár szerintem, egy szál zongorakísérettel is simán el tudta volna vinni az estét anélkül, hogy bárki unatkozott volna. Voltak percek, amikor simán leénekelte a zenekart a színpadról vagy a jazzdobosa húzott bele -  ilyenkor alig-alig hallottunk valamit a zenekar játékából.

A repertoár a 30 éves pályafutás személyes kedvenceiből áll össze. Saját dalai mellett sok-sok nagyzenekarra áthangszerelt, különleges feldolgozást is hoz a rajongóknak (Nina Simone, Amy Winehouse, Terence Trent D’Arby, Rufus Wainwright, Bing Crosby, David Bowie, Elton John, …), amiket alkalomról alkalomra variál. Ami nagyjából állandó a programban, azok a saját dalai és itt is ezek szólaltak meg igazán úgy, ahogy egy George Michael koncerten meg kell szólalniuk. A Kissing A Fool után tűkön ülve vártuk, hogy mikor csendül fel végre még több régi klasszikus, olyanok, mint az édesanyjához címzett, torokszorító You Have Been Loved vagy a Praying For Time, a Different Corner vagy az eredetileg Police, de valahol mégis saját, George Michael-féle Roxanne.

Tudom, hogy manapság a keverőpult mellé kitelepített hordozható stúdiótechnika is sokra képes, de ezek a lézerpontossággal kimért kristálytiszta hangok, a fülbemászó soul és blues alapok valami hihetetlen bizsergető érzést okoznak az emberben így testközelből. Az eredmény folyamatos libabőr és szárazon nem maradó szemek - a lélek mélységéig ható, felkavaró, őszinte muzsika. 

A ráadásban, miután az Aréna egy emberként, felállva ünnepelte, új, akusztikus hangszerelésben néhány pörgősebb dal is sorra került: az Amazing / I’m Your Man / Freedom 90 hármasa igazi népünnepély lett közönségénekeltetéssel, össznépi tánccal. A Freedom elejébe még egy kis baki is becsúszott a belépéskor. Hát igen, az élő műsor varázsa... :)

A második ráadásban, levezetésként egy szép líraival, az I Remember You-val búcsúzott a helyi közönségnek ajánlva a dalt, azután végleg elköszönt.

Bízzunk benne, hogy nem most láttuk errefelé George Michaelt koncerten utoljára. Addig is, amíg visszatér, csinálhatna már egy újabb lemezt végre, bár az Older-rel is el tudnánk éldegélni életünk végéig, annyira tökéletes és annyira megunhatatlan. Nem csoda, hiszen azon is rajta van a védjegy: GM.

Fotók: Réti Zsolt