RockStation

A legtökösebb metal-album: Helloween - Keeper of the seven keys I-II

2011. október 31. - viliricsi

Nem tudom, mit jelent az álmoskönyvek szerint ha valakit Halloween napján megköveznek, de szerintem a „kíper(ek)” messze nem a legjobb Helloween album(ok), mint ahogy (kövezéshez felkészülni) nem is a zenekar legjobb felállása készítette azokat. Talán (biztos) ez a szubjektivitás kategóriájába tartozik, de én az ezen lemez(ek)en meglehetősen magas hangtartományban szállongó Michael Kiske hangok helyett jobban értékelem a későbbi énekes, Andi Deris férfiasabb orgánumát. Ezt leszámolva is szerintem az újabb kori „tökök” érettebbek e nyolcvanas évek végi „iker-zöldségnél”. Lehet, nem véletlen, hogy Kiske, és a másik tag, akit a közvélekedés a zenekarral azonosít, Kai Hansen a továbbiakban együtt, és külön-külön sem előzték be az egyenletes sebességgel zakatoló Helloween-vonatot. (Kiske szólóalbumaival – még Hansen közreműködésével is – nevetségesen messzire került egy ilyen esélytől, még az utóbbi által létrehozott Gamma Raynek voltak jó pillanatai, de nem véletlen, hogy a kritikusok a sör, illetve strand metal jelzőket aggatták e társulásra.)

Azt azonban dőreség lenne nem elfogadni, hogy a két Keeper... album az együttes (így együtt) legfontosabb lemeze. Minden tisztességes rocker álmából felrázva is felsorol egy-két dalcímet – mondjuk Future World meg I Wan’t Out – e bakelitekről, ha máshonnan nótát nem is ismer a germán metal élcsapatától. Nem vagyok biztos benne, hogy jó-e ez így, de a hamburgiak koncertjei még mindig  Keeper-daloktól hemzsegnek. Kult-lemez lett belőle, belőlük. Mint ilyennek, mindenképp bérelt helye van Alapművek rovatunkban.

A figyelmes olvasónak feltűnt már, hogy a kettő darab, egy év különbséggel piacra dobott bakelitet együtt tárgyaljuk. Külön nem lehet, amúgy is az idő tájt az az info járta, hogy csupán a kiadó gyávasága miatt került két részben a lemezboltokba. Nem kizárt, hogy a két lemezanyag gerince egyszerre készült, de a második rész esetében már érezhető egy bizonyos, a zenei életbe akkortájt behömpölygő hullám, a Queensryche berobbanása. Az ifjú énekes, Kiske is érezhetően ezen a mezsgyén kezdi kutatni útját, és a dalok egy része – You always walk alone vagy a címadó – szintén ezirányba görbül.

A lemezek szerkesztési elvei viszont azonosak. És azonosak a másik nagy példakép, az Iron Maiden Powerslave albumának felépítésével, az A és B oldal szerinti 5-3-as elrendezéssel. A különbség annyi, hogy Dickinsonék egy Byron-vers feldolgozása miatt eszközölték a negyedórás játékidőt, de a tökösök becsületére legyen mondva: a két eposz, a Halloween, illetve a „keresztapa” Keeper of the seven keys ennek ellenére nem erőltetettek.

Bocsánat, a rövid intróval együtt a 2-es lemez A oldalán hat dal kapott helyet. Egyébként egy-egy nyúlfarknyi, szinti-„szimfonikusokkal” kísért középtempós bevezető dallamocska mindkét album elindítója. A komolyzenei betétek megjelennek még az első rész gitárszólóiban, és sokszor a dallamvezetések is ilyesféle benyomásokat sugallnak. Ezt már csak azért is le kellett írnom, mert mi „öregek” hajlamosak vagyunk ráfanyalogni a viszonylag újabb irányzatokra, így pölö a szimfonikus metalra is. Pedig, lám itt, és egyéb kedvenc albumaink mélyén, íme a gyökérzet! A másik tükröt pedig Michael Kiske énekes tartja elénk a maga tizennyolc évével – ennyi lehetett, mikor az első (Walls of Jerico) album után Kai Hansen úgy vélte: a gitározást és az éneklést ő bizony a jövőben nem tudja már összeegyeztetni. Úgyhogy csak ne húzzuk a szánkat egy-egy tinager-korú csapat feltűnésekor, amikor anno mi is egy kamaszt dicsőítettünk az egekig!

A két (lemez-)iker testvériesen osztozik meg két-két dalon, melyek – Pokolgép után szabadon – kövek lehetnek a fémzene majdani templomában. Az elsőn lelhető fel a speed-sláger Future World, és a Scorpions-csapásirányú, viszont fenomenális ballada a Tale that wasn’t right. A Keeper... 2 tartalmazza a megadallamos Eagly fly freet, és a Dr. Stein humoros döngölését. És még utóbbiról való nemzedékünk egyik kult-dala az I wan’t out. Ha már szóba került: a – Helloweenék szerinti – „humor” szinte hazavágja az albumot. Birkabégetéstől lónyihogáson át egészen egy (hallhatóan) elmeháborodott szörny üvöltözéséig minden van, ami nem kéne, nem való ide.

 

Az album egyéb gyermekbetegségeit gyakorta felülírja a fiatalos lendület, az iszonytató energia, akarás, és hit ami árad belőle. Vélhető, ez a megfoghatatlan atmoszférikus tényező eredményezi, hogy a fekete hanglemezek a mai napig sem vesztettek csillogó fényükből. Ismerjük el azért, hogy a nagyok mellett vannak gyengébb eresztések is rajtuk: például nem túlságosan emlékezetes a második LP balladájának szerepét betöltő We got the right, vagy a Kiske-féle Queensryche-ízű zöngemény, a You always walk alone. Az ígéretesen induló Rise and fallt is sikerült agyonvágni minden idők legborzasztóbb, áriázós-sikítós refrénjével, és az említett állathangokkal.

De az album így is bomba-siker, ezért kevéssé érthető Hansen gyors kiválása, minek következtében a következő két – egymást alulmúlóan gyenge – lemez nélküle készül el. Sőt, a hírhedt, meglehetősen pop(corn)-ízű, nevéhez méltó Cameleon LP után Kiske is távozik. A Pink Cream ’69-ből átigazolt Andi Deris életmentő vérátömlesztést jelent a zenekarnak. A vele – szerzőként és énekesként – alkotott albumok a mai napig sem mennek egy bizonyos szint alá – azt az egy esetet kivéve, mikor 2005-ben elkészítették a Keeper of the seven keys harmadik részét....

A cikkben lévő képen a szerző kislánya látható :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr593341634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sixface 2011.10.31. 08:38:50

ezzel az albummal lettem "metálos".
ezért (is) nagy munka ez!

lehet megpróbálom ma meghallgatni.
nem tudom sikerül-e...

sixface 2011.10.31. 18:56:18

uuu...ez horror volt a javából!

kennyking 2011.11.08. 20:31:22

Bár nekem a Walls of Jerico a kedvencem, szerintem a Keeper 2. volt a csúcs, onnantól lefelé ment a banda szekere.Derissel csak egy tucatbanda lett a Helloween, nem rossz, de azért messze van a korszakostól.Egyébként életem egyik legnagyobb koncert élménye volt a 87-es Kisstadionbeli Helloween koncert.( Az ultra szar hangzás ellenére.A hangulat mindenért kárpótolt.)Akkoriban voltak a csúcson, bár a Keeper kattő akkor még nem jelent meg.

viliricsi 2011.11.09. 06:31:02

Azért a keeper... se rossz annyira, hogy ne lehessen meghallgatni így utólag;összességében megállja ma is a helyét. Bár a népszámlálásnál elfelejtettem ezt jelezni,de jól tudom: kisebbséget képviselek ezáltal, de nekem Deris hangja jobban bejön, ráadásul a szerzeményei sem rosszak. A Keepereken a kedvenc nótáim pedig Weikitől származnak (Eagle,A tale..., címadó stb), még Hansen "csak" a Future worldot, és a Halloweent alkotta. Igaz, a Future megaklasszikus.
Lehet, hogy ilyen dalaik azóta sincsenek, de a Hellowen a '94-es Master of the ring óta folyamatosan erős albumokat készít. A Keepreket az időbeli távolság, a nosztalgia faktor is jelentősen szépíti.
Bár kezd gyanus lenni,hogy az imént említett kisebbség nem egy tagu-e véletlenül,nem egyedül vagyok-e Kiske-szkeptikus?

MR. Eddie 2012.03.01. 14:48:25

Helloweent nem hallgattam azóta, hogy Hansen és Kiske távozott.
Weikath-tal vesztek össze egyébként (Kai ezért csinálta a Gamma Rayt), mivel két gitáros egy csárdában nem fér meg...
Majd ránézek az újabbakra is, de szerintem a Keeper I.- II. klasszikus, ezen nincs mit vitázni.
Aki meg fanyalog rajta, annak azt mondhatom: kedves uram, meg lehet próbálni JOBBAT írni és JOBBAN eljátszani!
A koncertekkel meg egy jó ideje teli a hócipőm: el vagyunk zárva kordonnal az együttesektől (egyébként Motörhead-Lemmy is szidja a rendszert!), mint valami 2006-os gyűlésen!

viliricsi 2012.03.07. 13:00:25

Érdemes az újabb albumokat meghallgatni! Mindenképpen!
Bevallom, nem szeretem azt az érvelést, hogy kinek nem tetszik, az csináljon jobbat! A hallgatónak mindössze annyi a dolga, hogy (ahogy a neve is mondja) meghallgassa, majd véleményezze az adott művet. Nem kell jobbat csinálnia, akkor sem, ha nem tetszik, mint ahogy Kai Hansen sem fogja az ő munkáját elvégezni. Ha kritizálod a BKV-t, még nem muszáj megtanulnod villamost vezetni!

kennyking 2013.05.09. 22:57:32

@viliricsi: Tavaly láttam az Unisonic nevű zenekart a Masters of rocko-on.Kiske és hansen megint összeállt.Egy az egyben Keeper időket idézte a zenéjük, a koncert második felében pedig csak Keeper klasszikusokat játszottak.Az Unisonic a Helloween, nem az eredeti nevű banda !
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum