RockStation

Az Erő és az Energia: Amon Amarth, As I Lay Dying, Septicflesh @ Club 202

2011. november 22. - sunthatneversets

Valószínűleg az idei ősz egyik legerősebb turnéja ért tegnap este Budapestre, hiszen az északi zenék egyik zászlóshajója a viking metálos Amon Amarth és a 2008-ban Grammy jelölésig is jutó san diegoi As I Lay Dying közös túrája mindenképpen ebbe a kategóriába sorolandó. A görög Septicflesh meg valahogy hozzájuk keveredett.

Az estét nyitó Septicflesh sajnos kilógott egy kissé (vagy nagyon ) a fellépők sorából. Nem mondom, hogy kár szót pazarolni rájuk, de sajnos túlságosan nem tudott meghatni, ahogy Spiros "Seth" Antoniou hörgős/basszer egy "vasvillahalom" előtt emelgeti a basszusgitárját majd minden számban.
 
Az As I Lay Dying már kellemes teltház előtt léphetett fel. A közönség nem meglepő módon eléggé vegyes felvágott képét mutatta, hiszen mégiscsak két külön színtér van jelen, amiből ez a zenekar kétségtelenül az energiát képviseli, hiszen meg nem állnak a színpadon, ugrál mindenki, Tim Lambesis énekes pedig végig bólogatja a koncertet. Még arra is réveszi a nagyrészt tradicionális metal közönséget, hogy wall of death-et bemutassanak, ami után  a klasszikus pogoba csap át a nép. A hazai közönség vevő volt az As I Lay Dyingra, ami azért nem meglepő egy 1 millió albumos eladással büszkélkedő csapat esetében.


 
 

Az Amon Amarth képviselte az erőt az este folyamán. Viking keménység és statikusabb felállás. A svédek a tavasszal megjelent Surtur Rising című lemezzel turnéznak és a legismertebb dalaik mellett ez adja a program gerincét. A hatalmas led ágyuk hátulról minden beszíneznek, minden színből sok amit nyomnak, de ez abszolút illik az erőtől duzzadó demonstrációhoz.

Már a War of the Gods, Runes to My Memory, Destroyer of the Universe kezdő hármasa megadja az alaphangot. A svéd brigád rendkívül szimpatikusnak bizonyult tegnap este és Johan Hegg énekes is jó frontember. Közvetlen, a közönséghez magyarul beszélő baltás viking, akinek szavait issza a nép Az első sorok ki is tettek magukért, a zenekar pedig zárásként a Twilight of the Thunder God, Guardians of Asgaard kettősével köszönte meg a kitartást.

Amon Amarth setlist:

War of the Gods
Runes to My Memory
Destroyer of the Universe
Live Without Regrets
The Pursuit of Vikings
For Victory or Death
Varyags of Miklagaard
Slaves of Fear
Ride For Vengeance
A Beast Am I
Embrace of the Endless Ocean
Free Will Sacrifice
Asator
Death in Fire
________
Twilight of the Thunder God
Guardians of Asgaard

Fotók és szöveg: Réti Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr543402613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum