RockStation

Eső Isten megkegyelmezett: FEZEN 2011, Első nap @ Székesfehérvár, MÁV-Előre pálya, augusztus 4.

2011. augusztus 07. - viliricsi

Az újságírók beléptetése gördülékenyen folyt le, de azután meg az eső folyt le a t..ünkön is, mivel társaságunkban nem mindenki volt tollnok, no meg sátorjegyért is be kellett állni a sorba. Mindez – a beléptető rendszer egy technikai hibája miatt – két órán keresztül húzódott.

Legalább volt idő megfogalmazni a fesztivál három nagy kérdését:

1. az időjárás vajon hazavágja-e az egészet. Válasz. nem vágta, sőt a továbbiakban igazi feszt-idő volt.

2.: az eddigiekhez képest előre hozott időpont, és a Sziget elé való beékelés milyen hatást gyakorol a látogatottságra? Válasz: majdnem teltházas volt a rendezvény. És végül...

3. a mennyiségi tényezőn kívül, milyen lesz az összetétel, meg tudja-e emészteni a közönség az ezúttal „fűszeresebb, nehezebb ételekből” álló felhozatalt (Gondolok itt elsősorban a Dream Theaterre vagy éppen Ritchie Kotzenre.). Erre szintén pozitív feleletet adhatunk!

Tovább

Megjelent a III. Műszak 22. száma

A III. MŰSZAK stábja augusztusban sem lazít, annál is inkább mert még hátra van az idei nyár utolsó nagy megmérettetése a Sziget. Azokkal biztosan találkozunk majd, akik a Rock-Metal Nagyszínpad körül ördögvilláznak, még éppen vállalható vagy már teljesen vállalhatatlan állapotban. A III. MŰSZAK, azaz a kulturált rockzenei ismeretszerzés és -terjesztés visszafogott sajtóorgánuma ebben a hónapban exkluzív FreshFabrik interjúval jelentkezik, ezen kívül elolvashatjátok a Hegyalja Fesztiválról készült beszámolónkat, illetve az Önkritika rovatunkban a The Ministers! bemutatkozó albumát szedik szét az elkövetők. Szerkesztőségünk senior-tagozata a Pantera klasszikus felállásának lemezeit vette elő egy kis magnó előtti headbangelésre, a 2000-es évekből pedig a Pennywise és a King's X egy-egy korongjáról fújtuk le a port. A kazettamellékleten a szlovák-underground zenekarainak nyári slágereit gyűjtöttük csokorba, a YouTube-videomellékleten  pedig az újságban szereplő zenekarok klipjei mellett egy külön mappában a Pantera összes videója ott figyel. Ez azért kemény, nem? Töltés itt: www.myspace.com/iii.muszak

Napi heavy metál: Edguy és Saxon videók

A melodikus metálban utazó Edguy (az Avantasia-s Tobias Sammet eredeti zenekara) új album Age Of The Joker címmel érkezik augusztus 26-án. Az album Robin Hood című tételére most készült egy viccesnek szánt, de szerintünk nem vicces videó.

A Saxon már a második klipet készíti Call To Arms címmel júniusban megjelent új albumához. Most éppen a címadóhoz készült alacsony költségvetésű videó.

Kettőnégy - Hegyalja 2011 (Slayer)

Gondoltuk idén is elnézünk már a Tokaj-Rakamaz kempingbe egy kis tokajit szürcsölgetni, ha már Kerry King is felvonultatta magát. A fesztiválozók nyilatkozatait Téglás Zoli, az Akela, a Guano Apes, a Parkway Drive és a Dalriada zenekarok tagjai egészítik ki, leginkább Slayer-rel kapcsolatos ismereteik kapcsán. Blogunkon pedig a hírek olvasása mellett nézhettek képeket az első Kettőnégy Légzenekar versenyről vagy szavazhattok Magyarország legsármosabb gitárosára is!

 

Blog, Video, Magyarország legsármosabb gitárosa szavazás

Leszállok a Földre és felébredek újra: Mátyás Attila – Újra kezded

Négyévnyi szünet után új albummal jelentkezett Mátyás Attila, aki nem dolgozik rohamtempóban, hiszen előző lemezét is négy éves csend előzte meg. Mátyás Attila, az F.O.System, a Sex Action és az Agnus Dei zenekarok énekes/gitáros frontembere 2001 óta önálló előadóként, Mátyás Attila Band nevű csapatával lép fel. Lemezeiben valahol ott szól mindhárom előbb említett zenekar munkássága.

Tovább

Guns 'N Roses két csellóra

A finn Apocalyptica sikerén felbuzdulva, most már horvát szomszédainknak is van hasonló csellós együttesük, igaz a Luka Sulic és Stjepan Hauser alkotta 2Cellos nem csak metál klasszikusokat dolgoz fel debüt lemezén, amely nemrégiben jelent meg az alábbi dalokkal:

01. Where The Streets Have No Name (U2)
02. Miserlou / Pulp Fiction Theme (DICK DALE)
03. Use Somebody (KINGS OF LEON)
04. Smooth Criminal (MICHAEL JACKSON)
05. Fragile (STING)
06. The Resistance (MUSE)
07. Hurt (TRENT REZNOR/JOHNNY CASH)
08. Welcome To The Jungle (GUNS N' ROSES)
09. Human Nature (MICHAEL JACKSON)
10. Viva La Vida (COLDPLAY)
11. Smells Like Teen Spirit (NIRVANA)
12. With or Without You (U2)   

A duó nemrégiben a Fox News tv csatorna Fox & Friends című műsorában lépett fel, ahol a Guns 'N Roses klasszikus dalát a Welcome To The Jungle-t játszották sajátos stílusban.

Máris EP-vel jelentkezik az Adrenaline Mob

A Mike Portnoy – Russell Allen – Rich Ward – Mike Orlando – Paul DiLeo felállású Adrenaline Mob megalakulásáról pár hete jelentek meg az első hírek. Ma pedig már arról lehet beszámolni, hogy a csapat, a banda nevét viselő első EP-je augusztus 9-én jelenik meg. A tagok szerint az első lemezre jövő évig még várni kell.

Az EP-re az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Psychosane
02. Believe Me
03. Hit The Wall
04. Down To The Floor
05. The Mob Rules 

J. J. - Jasta: Jasta (2011)

Jamey Jasta neve valószínűleg ismerős az olvasók többségének. Ő a Hatebreed (és a Kingdom of Sorrow) énekese, de éveken át vezette a Headbangers Ball-t is. Meghatározó szereplője korunk hardcore színterének, ezt bizonyítja az is, hogy nemrégiben megjelent szólólemezéhez sztárvendégek armadája gyűlt össze. Csak néhány név, a teljesség igénye nélkül: Zakk Wylde, Phil Labonte (ex- All That Remains), Tim Lambesis (As I Lay Dying). Már csak ezekért az úriemberekért is érdemes lenne meghallgatni az albumot, de ráadásul még jó is lett. Folytatásban kivesézzük a hanganyagot.

Tovább

Szólólemezzel jelentkezik a Static-X frontembere

Wayne Static első szólólemeze a Dirthouse Records kiadásában október 4-én kerül a boltok polcaira Pighammer címmel.

A lemezre a következő dalok kerülnek:

1. Pighammer
02. Around The Turn
03. Assassins Of Youth
04. Thunder Invader
05. Static Killer
06. She
07. Get It Together
08. Chrome Nation
09. Shifter
10. Slave
11. The Creatures Are Everywhere
12. Behind The Sky  

A nap képe: Gondolkodj!

Anélkül, hogy bármilyen politikai állásfoglalást tennénk, a Magyar Sziget idei húzóneve a svéd énekesnő Saga volt, aki Réti Zsolt kollégánk képén éppen gondolkodásra biztatja a közönséget.

 

Update: Nos az énekesnő koncertjéhez máris botrány fűződik az index cikke szerint, ugyanis a Sun című bulvárlap fedett riporterei a Brit Nemzeti Párt egyik tagját videózták le, amint az énekesnő koncertje alatt náci karlendítéseket mutat be. A lap szerint Saga a 77 emberrel végző norvég merénylőt is inspirálta dalaival.

Az új Mastodon album dal-listája

 

Szeptember 27-én jön a Mastodon új albuma a The Hunter. A borítót már megmutattuk csakúgy, mint az első ajánlónak készült új dalt a Black Tongue-t. Most itt vannak az album dalainak címei:

1. Black Tongue, 02. Curl Of The Burl, 03. Blasteroid, 04. Stargasm, 05. Octopus Has No Friends, 06. All The Heavy Lifting, 07. The Hunter, 08. Dry Bone Valley, 09. Thickening, 10. Creature Lives, 11. Spectrelight, 12. Bedazzled Fingernails, 13. The Sparrow, 14. The Ruiner (limited-edition bonus track), 15. Deathbound (limited-edition bonus track) 

Szeptember végén jön Sebastian Bach új lemeze

Az egykori Skid Row frontember Sebastian Bach új szólólemeze szeptember 27-én kerül a boltok polcaira. Az albumról a címadó dalra készített klip a Revolver Magazin internetes kiadásában debütált tegnap.

Az albumra a következő dalok kerülnek:

1. Kicking & Screaming
02. My Own Worst Enemy
03. TunnelVision (vendég: John 5)
04. Dance On Your Grave
05. Caught In A Dream
06. As Long As I Got The Music
07. I'm Alive
08. Dirty Power
09. Live The Life
10. Dream Forever
11. One Good Reason
12. Lost In The Light
13. Wishin'
14. Jumpin' Off The Wagon (csak a normál kiadáson)
15. Ain't There Yet (csak iTunes)

Holnap Dream Theater a FEZEN-en!

Augusztus 4-én kezdődik Székesfehérváron a FEZEN Fesztivál, melyen az első nap, de talán a Fesztivál legnagyobb durranása a Dream Theater fellépése lesz. Tegnap a csapat Athénban lépett fel. Hogy mire lehet számítani? Íme!

A csapat egyébként az alábbi setlist-tel lépett fel:

01. Under a Glass Moon
02. These Walls
03. Forsaken
04. Endless Sacrifice
05. Drum Solo
06. The Ytse Jam
07. Peruvian Skies
08. The Great Debate
09. On the Backs of Angels
10. Caught In A Web
11. Through My Words
12. Fatal Tragedy
13. The Count of Tuscany

________

14. Learning To Live

A darázs lecsap: Hail!Hornet- Disperse The Curse

Azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy 2011 elmúlhatna egy pikánsabb szupergroup megjelenés nélkül. A stoner/sludge vonal jeles képviselőit magába tömörítő Hail!Hornet valamelyest elrugaszkodva az anyazenekarok stílusától, egy igazán marcona, betonozós metál muzsikával debütált a Disperse The Curse személyében. Pedig a zenekartagjainak az eddigi munkássága alapján, egy merőben eltérő dalcsokrot várna el a műértő közönség.

Tovább

Seggberúgós lesz az új Biohazard

Billy Graziadei gitáros szerint igazán seggberúgós lesz a Biohazard új - szám szerint 10. -  lemeze, amely Reborn In Defiance címmel szeptember 23-án jelenik meg a Nuclear Blast gondozásában. A lemezen az azóta kilépett frontember Evan Seinfeld még játszik, akinek végleges pótlásáról még nem született döntés.

Az első új dalt Reborn címmel a Nuclear Blast facebook oldalán egy lájkért cserébe meghallgathatod.

DVD-vel jelentkezik a Paradise Lost

November 7-én Draconian Times MMXI címmel jelenik meg a Paradise Lost új koncert DVD-je, melyet az 1995-ben megjelent Draconian Times emlékturnéján rögzítettek a londoni The Forumban.

A koncert mellett a DVD interjúkat tartalmaz a Draconian Times készítéséről nemcsak a Paradise Lost tagjaival, hanem menedzserükkel, Andy Farrow-val, illetve Simon Efemey-vel, a lemez producerével is. A kiadványon egy dokumentumfilm is szerepel, melyet az emlékturnén Steve Edmondson basszusgitáros készített.

 

 



A DVD-n az alábbi dalok kapnak helyet:

01. Enchantment
02. Hallowed Land
03. The Last Time
04. Forever Failure
05. Once Solemn
06. Shadowkings
07. Elusive Cure
08. Yearn For Change
09. Shades Of God
10. Hands Of Reason
11. I See Your Face
12. Jaded
13. Faith Divides Us, Death Unites Us
14. True Belief
15. One Second
16. Say Just Words
17. Rise Of Denial
18. As I Die

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum