RockStation

VILÁGVÉGE -ELEJE Metal Fesztivál a Petőfi Csarnokban

2012. január 05. - sunthatneversets

Sokak szerint beteljesedik a maja naptár jövendölése, 2012 végén eljön a világvége, ennyi volt, vége az emberiség történelmének. Ha ez így van, akkor már januárban készülnünk kell az elmúlásra, ezért megrendezik a VILÁGVÉGE -ELEJE Metal Fesztivált a Petőfi Csarnokban, január 21-én (szombat).

Fellépnek: OMEN, AKELA, EGO Project, LongRoad, Dreyelands

 

A Koroknai-Nagyfi-Szíjártó-Vörös-Nagyfi (Kisfi") összeállítású OMEN több mint 4oo koncert és 1o nagylemez után, most új album kiadása előtt, fennállásának egyik legütősebb összeállításában lép fel és a régi nagy dalok mellett az új lemezről is bemutatnak nótákat.

Az AKELA legutóbbi lemeze 2o11-ben látott napvilágot "Függőségi nyilatkozat" címmel. A banda, amely bár két alkalommal is feloszlott, mégis 2o1o-ben 2o koncerttel ünnepelte húszéves fennállását, most is könyörtelenül vad koncertre készül, ráadásul ezen a koncerten mutatja be új gitárosát.

Az EGO-PROJECT  afféle szupergroupnak is tekinthető, hiszen ismert zenészek alkotják a csapatot. Ez a bulijuk lemez előzetes koncert lesz. Egy-két vadonatúj, eddig nem hallott számot fognak játszani.

A DREYELANDS  2o1o-es lemeze elnyerte a legjobb bemutatkozó album címet a Hungarian Metal Awards díjkiosztóján, zenéjük a melodikus, progresszív rock és a power metal színvonalas ötvözése.

A LONG ROAD még a hosszú út elején tart, 2o1o-ben alakultak, több tagcsere után, immár véglegesnek tekinthető felállásukban, eddigi legjelentősebb fellépésükre készülnek.

Az év első jelentős metál eseménye a VILÁGVÉGE-ELEJE Metal Fesztivál, amelyre szeretettel várunk minden metal rajongót!!

VILÁGVÉGE-ELEJE METAL FESZTIVÁL
PECSA, 2012. január 21. (szombat), 19 óra (kapunyitás: 18 óra)
AKELA, OMEN, EGO-project, Dreyelands, Long Road.
Jegyár: elővételben 2,012,-Ft, helyszínen 2,500,-Ft.
Jegyek elővételben kaphatók (december 27-től): Ticketportal jegyirodáiban (www.ticketportal.hu), Headbanger (V. ker. Múzeum körút 17. és XIX. ker. Pannónia út 1.), CD pince (VII., Erzsébet krt. 37.), valamint a helyszínen.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr973520860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum