Érezd az erőt! Szólít fel minket egyből a lemez címe. Viszont itt nem arra a bizonyos jedi erőre kell gondolni, amivel szorult helyzetbe magunkhoz „hívjuk” a fénykardunkat hogy szétkaszaboljuk az ellent. Sokkal inkább az időgép erejét kell éreznünk, ami visszaröpít minket egész pontosan a 80-as évekbe. Hogy ki teszi ezt lehetővé számunkra? Nem más, mint a kanadai Blessed By a Broken Heart zenekar.

A srácok 2004-ben jelentkeztek első kiadványukkal, ami az All Is Fair In Love And War címet viselte. A várva várt sikert ugyan nem hozta el nekik, viszont arra jó volt, hogy felfigyeljen rájuk a Century Media kiadó. A lemez ugyan nem volt több mint egy szimpla metalcore korong, ami annyival lógott ki a sorból, hogy glam metál elemeket tartalmazott viszont a kiadó látott bennük fantáziát és szerződtette őket. 4 évet kellett várni a folytatásra, ami a Pedal to the Metal címmel látta meg a napvilágot. Ez a kiadvány megmutatta a mai digitális kor fiataljainak milyen is volt az a bizonyos 80-as évek glam metálja. A Pedal meghozta azt a bizonyos sikert, hisz olyan bandákkal léphettek fel, mint a Megadeth, Judas Priest, Steel Panther, Bring Me The Horizon. 2010-ben egy új tagot köszöntött a zenekar Sam Ryder képében. A srácok eközben kiadót váltottak és 2011-ben bejelentették hogy az új lemez a Tooth & Nail gondozásában jelenik meg. Az első dalként a Deathwisht jelentették, meg ami felvázolta mit is várhatunk az idén megjelent új korongtól. A borító kellően posztapokaliptikus, már-már Mad Max-es. A zenekar teljesen levetkőzte a metalcore elemeket, elvétve kapunk csak ezekből, az elemekből egykét dalban. Meglehet, hogy egykét üvöltés itt-ott még elfért volna de, megelégszünk ennyivel is. Tony ezúttal kevesebb magasat hoz, mint a Pedal-on, gondolom ez is része, annak hogy több embert próbálnának megszólítani ezzel a lemezzel, nem csak a kialakult rajongó tábort. Az első klippes nóta a Forever amivel, volt szerencsém nekem is találkozni és egyből bele szerettem ebbe a bizonyos „glamcore”-ba. A dal mindent tartalmaz, amit egy potenciális rádióslágernek kell. A refrént már másodjára mi is dúdoljuk az énekessel a szóló, pedig úgy füstöl, hogy kedvünk támad felkapni a léggitárt és tekerni egy jót. A riffek táncolhatók, a szólók csak úgy füstölnek, a refrének pedig egyből ülnek az ember fülébe, az I’ve Got You képében még egy balladát is kapunk. Hiába kaptunk egy letisztult glam lemezt a Feel The Power képében, azok a bizonyos core gyökerek még mindig ott bujkálnak a dalokban, amit nem is szabad kiölni belőlük hisz ez teszi különlegessé őket.

Biztos vagyok benne, hogy sok új rajongót szereztek maguknak ezzel a lemezzel köztük engem is. Azt viszont már nem tudom, hogy fogják ezt a keveréket harmadjára is eladni a nagyközönségnek, remélem hogy legalább ilyen jól. Reméljük, hogy nem kell újabb 4 évet várnunk a folytatásra.