Anno a Refused a honlapján köszönetet mondott olyan nagynevű zenekaroknak, mint a Metallica, a Foo Fighters, vagy a Linkin Park, akik koncertjeiken előszeretettel kaptak elő feldolgozásként Refused számokat. Epés megjegyzésként azért hozzáfűzik, hogy ebből egy kanyi fitying nem landolt a markukba…

Hogy a Refused köré hogyan épült fel egy ilyen jellegű kult státusz? Mitől nyúltak a fent említett zenekarok –többnyire- a New Noisehoz, amikor egy teljes estés programnál is saját slágereket kell kiszanálni a programjukból? És miért volt a nagy "asztakurva újra összeállt a Refused" örvendezés 2012 indításaként? Egyfelől a zenekar pionír mivolta, másfelől a mentalitásuk miatt, de mindez lókuki lenne esti fénnyel, ha nem lett volna egy olyan hatalmas albumuk, mint a The Shape Of Punk To Come.

A skatulyázás elkerülhetetlensége miatt, nyugodtan mondhatnánk az újvonalas post- hardcore első, és talán a legjobban sikerült lemezének is a The Shape Of Punk To Comeot. És a zenekar pikantériáját, és szerethetőségét talán az jellemzi a legjobban, hogy amikor az érzelem dús, de zúzós megközelítésű post hácé, mindenféle core, és emo zenék a köztudatba értek, és igazán komoly bázisuk lett, a Refused akkorra szögre akasztotta a hevedert. Összegezve egy zenekar, akik úgy befolyásolták a kétezres évek eleje-közepi rock zenei ízlését, hogy 1998-ban fejezték be a közös zenélést. A feloszlásuk szintén legendásra sikeredett, ha hinni lehet a zenekar dokumentumfilmjének (Refused Are Fuckin' Dead). Egy USA turnén, egy ház garázsában adták utolsó hangversenyüket, amit a rendőrség szakított félbe a Rather Be Dead közepette. Az idő előtt véget érő koncert után pedig úgy látták jónak, ha leteszik a lantot –egész mostanáig-.

A svéd együttes 1991-ben alakult, és közel hétéves fennállásuk során három nagylemezt adtak ki, 1994-ben a This Just Might Be... The Truth, és 1996-ban a Songs To Fan The Flames And Discontent jelent meg tőlük. A The Shape Of Punk To Come volt az utolsó, 1998-ban, abban az évben, amikor fel is oszlottak.

Hogy mitől lett annyira egyedülálló, és formabontó ez az album? Gyakran durrogtatjuk azt a közhelyet, hogy a különböző stílusok ötvözése milyen kellemes utóízt ad egy lemeznek. Nos itt is lehet szemezgetni a zsenríkből, mégpedig olyan –egy (poszt)hardcore punk lemezhez képest- extrémebb zenei műfajok is elénk jönnek, mint a jazz, az ambient electro (Bruitis Pome #5), de még az elszállós, pszichedelikusabb dolgok is fel-felütik a fejüket (Tannhäuser/Derivé). Ez persze alapjáraton nem lenne túl nagy dolog, láttunk, hallottunk már ilyesmit, de itt közel sem öncélúságról van szó, és itt tényleg csak egy plusz színezetet adnak a lemeznek, mintsem, hogy arról akarnák meggyőzni az embereket, hogy milyen fasza jazzelőadók, dj-k, vagy művészlelkek lennének. Mondjuk a Refused igazi szerethetősége abban is rejlik, hogy magasról szarnak bele az elvárásokba.

Merthogy a punk attitűd erősen behálózza a Refused munkásságát –mondjuk az album címéből is könnyedén lehet erre következtetni-, és Dennis Lyxzén dalszövegei is a non-konformista, néhol polgárpukkasztó, néhol anti-kapitalista politikus hozzáállást erősítik. Talán szövegileg az egyik legkifejezőbb a zenekar slágereként is kezelhető New Noise, amiben a megszokott dallamoknak, és mentalitásnak egy vaskos középső ujjat mutat, de még sincs az az érzésünk, hogy a mondanivaló a háttérbe tolná a zenei részeket.

Azokat a zenei részeket, amik szintén hatalmasra sikeredtek. Ugye azt nem szabad elfelejteni, hogy 1998-at írunk, lecsengőben a grunge hullám, feljövőben a nu-metál, és az akkori post hardcore mezőny leginkább olyan zenekarokból állt, mint a Jawbox, a Quicksand, a Fugazzi, vagy épp az akkor még tejfeles szájú, de legalábbis a kétötöd részben kevésbé mikrofon frizkós, és háromötöd részben kevésbé kemény drogos At The Drive-In. Zárójelben jegyzem meg, hogy az utóbbi zenekar szintén reunionozott idén, és akárcsak a Refused, ők is fellépnek a Coachella fesztiválon.

A The Shape Of Punk To Come majd egy órás menetideje viszont merőben eltért a fenti zenekarok munkásságától, és zeneileg amellett, hogy változatos – többek közt a már említett stílus kavalkád okán - meg van a saját arcéle. A Liberation Frequency szolíd jazzelés, és kőkemény zúzás közt is remekül egyensúlyoz, akárcsak a The Deadly Rythm. A The Refused Party Program egy igazi akut dühkitörés, itt már lazulás sincs.

Ha időrendben nézzük a számokat, az igazi csemegék –legalább is számomra- a The Shape Of Punk To Come második felében jönnek a népslágerré nőtt New Noise után. A Protest Song ’68 is egy hibátlan tétel, és a dobtémája szinte beleég az ember tudatában. A Refused Are Fuckin' Dead (ironikus kis cím, utalva a Born Against zenekar Born Against Are Fuckin’ Dead lemezére) befejezése pedig a későbbiekben elég sok zenekart megihlethetett. Dallamragadós riffek, és ének, de talán csak a Refused tudott igazán életet vinni ebbe a témába, és úgy alapjáraton az egész számfelépítésbe. A címadó punkos, hácés alapérzésű, de van benne kellő mértékű játékosság, szintén egy tanítani való tétel. A katartikus befejezés pedig a Tannhäuser/Derivé, és a The Apollo Program Was A Hoax reszortja. Az előbbi egyébként mantrázósabb megközelítésével, és hegedű szólamokkal igyekszik először ellazítani, megnyugtatni a hallgatót, de persze berobban benne az energia bomba, ami a Refused védjegyének is tekinthető. Kifogástalan tétel, ami után még jön egy levezető tangóharmonika etűd, majd egy lassú, kellemes nagybőgős, akusztikus búcsú a The Apollo Program Was A Hoaxszal.

Azt pedig már tényleg csak zárójelben jegyezném meg, hogy a színpadi képük, és előadásmódjuk is magukon viselték a tipikusan refusedos stílusjegyeket. Kevés zenekar szántotta fel akkoriban a színpadot –főleg ha egy szolídan bólogató grunge bandára gondolunk-, még kevésbé volt jellemző hogy öltönyben, nyakkendőben adjon valaki punk hard core koncertet, és Dennis Lyxzén haja is kissé furának tűnhetett 1998-ban –ugye a kétezres évek eleje közepén elég sok zenészt, és stílus protestert ihletett meg Dennis külleme-. Ugye ismerős a frizura típus?

 Itt egy élő felvétel a zenekar egyik ír bulijáról:

A konzekvenciákat levonva viszont kijelenthetjük, hogy a The Shape Of Punk To Come egy igazi klasszikus lemez! Kikerülhetetlen azok számára, akik élték/élik a metalcoret, akik valamennyire is tágan értelmezik a hard coret, meg amúgy is, ha csak egy igazán összerakott, és formabontó lemezt akarsz hallani - nálam körülbelül évente, félévente jönni szokott az intuíció-. Worm Of The Senses/Faculities ezzel a monológgal kezdődik: „they told me that the classics never got a style, but they do, they do somehow baby, i never thought that we do, too” és mennyire igaz ez a megállapítás.

Az idei újjáalakulásuk eleddig olyan fesztiválokat érint, mint a Coachella (USA), a Roskilde (Dánia), vagy a Groezrock (Belgium), de a sógoroknál a Nova Rockon is feltűnnek majd!  

Tracklist:

Refused- The Shape Of Punk To Come

1-Worms Of The Senses/Faculities

2- Liberation Frequency

3- The Deadly Rythm

4- Summerholidays vs Punkroutine

5- Bruitist Pome #5

6- New Noise

7- The Refused Party Program

8- Protest Song ’68

9- The Refused Are Fucking Dead

10- The Shape Of Punk To Come

11- Tannhäuser/Derivé

12- The Apollo Program Was A Hoax  

A New Noise klipje: