RockStation

Júniusban ismét a Sportarénában játszik Sting

2012. február 27. - sunthatneversets

A zeneszerző, énekes, író, színész, aktivista – Sting New Castle-ban született, Angliában, mielőtt 1977-ben Londonba ment és megalapította Stewart Copeland és Andy Summers társaságában a The Police zenekart. A banda 5 albumot jelentetett meg és 6 Grammy-díjat nyert, 2003-ban pedig a Rock And Roll Hírességek Csarnokának is tagjai lettek.

 

1985 óta Sting 13 albumot adott ki. Szólókarrierjének 25. évfordulóját megünnepelendő nemrég jelent meg 25 Years címmel egy gyűjteménye, valamint The Best Of 25 Years címmel egy dupla CD. Sting 25 néven az iTunes-on már elérhető az az ingyenes iPad APP is, amely többek között az énekes 60. születésnapján tartott jótékonysági koncert fellépőinek előadását, interjúkat, fotókat és zenei videókat tartalmaz.

Sting közel 100 millió albumot adott el, további 10 Grammy-díjat nyert, valamint egy Golden Globe, egy Emmy és 3 Oscar-díj jelölést tudhat magáénak.

Ezen a nyáron Sting visszatérve saját műfajához, a legnagyobb slágereivel turnéra indul, amelyeket Budapesten is előad, június 26-án a Papp László Budapest Sportarénában 5 tagú zenekarával, amelynek tagja állandó gitárosa, Dominic Miller, valamint Vinnie Colauita (dob), David Sancious (billentyűs hangszerek), Peter Tickell (elektromos hegedű) és Jo Lawry (ének).

A teljes turnéról információk: www.sting.com oldalon találhatóak. Február 27-én (azaz ma), délelőtt 10 órától indul a teljes körű értékesítés a www.livenation.hu oldalon keresztül, valamint a Ticketpro országos hálózatában.

A Papp László Budapest Sportarénában 2012. június 26-án megrendezésre kerülő koncertre 4 különböző kategóriájú ülőjegyet, színpadközeli kiemelt- valamint normál állójegyeket lehet vásárolni.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr84209273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AnnaKarenina77 2012.02.27. 14:46:00

Úgy tűnik,ő is imád minket, nemcsak mi őt:)
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum