RockStation

Norbi 42

2012. február 27. - viliricsi

Mi, akik szombaton este ellátogattunk az óbudai Big Bike Pubba, jelentem, sikeresen megünnepeltük Jung Norbert 42. születésnapját. (Ez főleg hajnali egy tájékán az éjszakai busz megállójában látszott.)

Közhelyek jutnak eszembe, hogy hú, de megy az idő, ez szinte hihetetlen…(Újabb közhely) mintha tegnap történt volna, hogy egy Mister X nevű, dallamos hard rockot játszó zenekar elkezdte nyomatni bele a fülünkbe, hogy „ez a jel, jól figyelj!”. Az ehhez készült (polgárpukkasztó) klipben láttam-hallottam először az ünnepeltet. A következő képet pedig a Pokolgép feliratú mappa tárolja agyamban. A Jung Norbert név a ’gépnek általam vélt legsikeresebb korszakához köthető, a Rudán-éra elején.

Most pedig – „civil” karrier után és mellett – Ego Project. Norbi nem csak megszületett ’70 februárjában, hanem – mint zenész is – ÉL! Ez a buli nem félig kiégett zenészek örömtelen örömjátéka félig részegen, hanem ők így öten – szülinap ide, vagy oda – precízen-profin lezúzzák Óbudát! Féltem Norbit, aki a szokásos Axel Rose-imaget ölti magára: fejkendő, és skót szoknya. Félek, hogy headbangelés közben lefejeli a mikrofont, vagy – ami még kellemetlenebb – ugrálás közben az alacsonyan beillesztett mester-gerendát. De csupán felkapaszkodik ez utóbbira, „lányos” zavarában, pótcselekvésként – mikor behozzák a tortát. A közönség hangosan élteti, tette ezt már az elő zenekar alatt. Most pedig (természetesen) az Ego című dalt szakítják meg.

De csak ennyi, mert a ma estébe bele kell férni az összes Ego Project-„slágernek”: HarcomÁtokSzínházGázt még stb. Na meg bele kell férnie néhány vadi új, majd áprilisban kiadandó nótának. Nem jósnak tanultam, de mégis megkockáztatom: a zenekar ez után a magyar heavy metal élvonalába fog emelkedni (ha eddig nem tette volna).

A végére egy Night Crawler, amelyről kiderül, hogy echte Ego Project szám, csak a Judas Priest ellopta. Az is lehet, hogy Kiss Zoli (énekes) csupán viccelt – ezt nem tudom megítélni. Hatékony segítséget nyújtott az ünneplésben a Long Road. Programjukat – egy-két saját mellett – jobbára (a hazai rock történelméből merített) feldolgozások töltötték ki. Megvolt a Piramis (Becsület), P. Box (Zöld, a Bíbor és a Fekete), Ossian (Élő sakkfigurák), sőt, István király rockoperájából is adtak elő részleteket. A Bikini-dal sajátos szövegváltozatban csendült fel imígyen: „részegen a f…om megy haza”. Eszünk ágában sem volt. (Mármint józanok voltunk, khm, de nem akartunk hazamenni, szal értitek.) Mert a Big Bike barátságos kis puritán kunyhó, mindig jó társasággal, elfogadható ital árakkal, minden esetben ingyenes bulikkal.

Legközelebb ismét elő zenekarként fogom megtapasztalni az Egot – március 25-én  Blaze Bayley előtt. Az Ossian előtti fellépésüket az évszázad vihara szakította félbe, Udo előtt áramszünet volt – kíváncsi vagyok, most mivel készülnek a fiúk. Norbi így is, úgy is a csúcson van! Neki tök mindegy, hogy 20 vagy 42, ő mindig fiatal. Mert jó (vezeték)nevet választott.

Fotók: Facebook, T. Erika

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr714212575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum