RockStation

„Próbáltunk egy olyan színvonalat megütni, ami akár a kinti muzsikák közt is megállja a helyét”- Missy Cage-interjú

2012. március 30. - ThoMaS

Friss, ropogós zenekar a Missy Cage a hazai klubéletben, akik körül mostanság egyre több minden történik. Tervekről, koncertekről, számokról beszélgetett Román Márta énekessel, Dobrovitzky Zsolt gitárossal, és Darida Ádám dobossal Berényi Tamás.

Mikor és hogyan alakult a zenekar?

DZS: 2009 közepére tehető a zenekar indulása, amikor is Pávolics Peti, az egyik ex-zenekarom dobosa felhívott, hogy ráakadt egy esztétikus, és remélhetőleg jó hangú énekes lányra az interneten, és ki kéne próbálni, hogy működik a dolog. Végül összehoztuk az első próbát, és jól sült el, így azóta is Márti az énekesünk. A ritmusszekció viszont elég nehezen alakult ki. Nem egy, nem kettő tagcsere után most stabilizálódott a felállás. Megtaláltuk Ádámot a dobos posztra, és így lett fix a tagság.

 Ez mikor volt?

DZS: Körülbelül fél éve.
RM: Ádámot ősszel találtuk, Tóth Csengével (basszusgitár) pedig nagyjából két éve játszunk együtt.

Hogy érzed magad a zenekarban, Ádám?

DÁ: Nagyon jól. Én jól szórakozom, remélem a többiek is! :)

Milyen stílust képviseltek?

DÁ: Igazából Zsolti képviseli a zenekarban a grunge-os stílust.

DZS: Igen, de én csak egynegyede vagyok a zenekarnak, mindenki hozza a saját hatásait. Alapvetően dallamos, húzós, dinamikus rockzenéről beszélünk. Persze vannak átfedések: Csenge is szereti a ’90-es évek rockzenéjét, úgy, ahogy a friss cuccokat is.

DÁ: Én teljesen a modern zenei világból jövök. A post-hardcore, metalcore, stb. stílusokból próbálom átültetni azokat a dobtémákat, amik a lüktetését adják ezeknek a stílusoknak, és ezeket vegyítjük.

DZS: Ádám egy teljesen modern dobolást hozott be ebbe az alapvetően régebbi gyökerekből táplálkozó muzsikába. Egyébként gondolkodunk abban is, hogy kiegészülünk egy billentyűssel a még sokszínűbb zenei világ végett, így örömmel vesszük vállalkozó emberkék jelentkezését :)

Amióta teljes lett a jelenlegi felállás, egy csomó minden történt veletek. Például felvettétek egy saját számotokat, profi körülmények között.

DZS: Igen, a „So Say We All” című nótáról van szó, amit az Artist Factory stúdióban vettünk fel év elején, ahol Csészi (Cs. Szabó Zoltán) volt a hangmérnök, és teljes mértékben elégedettek vagyunk a végeredménnyel. Próbáltunk egy olyan színvonalat megütni, ami – még ha egy nótáról is van szó – akár a kinti muzsikák között is megállja a helyét.

DÁ: Igazából már csak a közönségen múlik, hogy mennyire tudja értékelni azt a királyságot, amit mi képviselünk. :) Megpróbáltunk minél jobbat csinálni, és ez szerintem sikerült is. A felvett szám nagyon jól tükrözi azt, amit most csinálunk. Ebbe az irányba szeretnénk haladni, és minél jobb számokat írni.

DZS: Azért is választottuk ezt a nótát, mert nagyrészt átfogja azt az irányt, amit képvisel a zenekar, tehát egy dinamikus, húzós rock számról beszélünk.

Volt-e konkrét célja a felvételnek (klubok, fesztiválok részére), esetleg egy jövőbeni kislemez előfutára is lehet?

DZS: Nagyon szeretnénk, ha valami jó dolognak az előfutára lenne. :) Leginkább promóciós célokkal készült a felvétel, hogy megismertessük a nevet, és hallják az emberek, hogy minőségien is meg tudunk szólalni.

RM: Hogy a közönség eljöjjön a koncertjeinkre, és hallják, hogy több jó számunk van, amiket egyelőre nem tudunk lemez formájában megjelentetni, de remélhetőleg a közeljövőben erre is sor kerül, ha úgy alakulnak a dolgaink.

 Gondolkodtok abban, hogy klipet forgattok a „So Say We All”-hoz? Mit gondoltok a klipekről egyébként?

DÁ: Gondolkodtunk a klippel kapcsolatban, és neveztünk is egy klippályázaton, amit nem mi nyertünk meg sajnálatos módon, de ez ilyen dolog. :P

DZS: Elborult volt az ötlet, talán azért…

DÁ: Igen, kissé morbidra sikeredtek a snittek, amiket elképzeltünk, de a klipeket mindenképpen jó dolognak tartjuk. Bár manapság sajnos a médiában - mint például a tévében - már lejárt a videóklipek ideje, így az egyetlen csatorna, ahol meg lehet ily módon találni a közönséget, az nem más, mint a Youtube.

Ki felel a számok szövegéért, és milyen témákat boncolgattok?

RM: Én írom a szövegeket, kizárólag angolul. Először az volt tervben, hogy magyar szövegek lesznek, de aztán felmerült az igény, hogy külföldre is jó volna próbálkozni, ezért angolra váltottunk.
Témák tekintetében teljesen változó a felhozatal, eleinte besegített a húgom. Ez tök jó volt, így volt egy tükör, hiszen ő egyrészt nyelvtanilag is ellenőrizte, hogy minden rendben van-e, másrészt segített az agyalásban, hogy merre folyjon tovább a történet. Konkrétan a „So Say We All”-nál már a zenei alapok elkészültekkor tudtam, hogy politikai mondanivalójú lesz a szám.

Nemrég részt vettetek az R33 Tehetségkutatóján, ahol a középdöntőig jutottatok.

DÁ: Igazából úgy tartjuk, hogy ezek a mai tehetségkutatók az ismeretségről szólnak, nagyrészt.

DZS: Sokak előtt nem titok, hogy ezekben a berkekben is az ismeretség az úr. Mi tényleg a semmiből jövünk és örülünk, hogy az első körben nyitott fülű és szívű zsűri bírált minket, tényleg állva tapsoltak és sose láttuk egymást előtte. A második körben szereplő zsűrinek viszont már nem fértünk be a „koncepciójába”.
Ezzel együtt ez is egy fórum, egy újabb lehetőség amivel szívesen éltünk és az R33-részéről is egy jó kezdeményezés ez a tehetségkutatósdi.

RM: Én egyébként nagy bajnak tartom azt, hogy minden kapcsolati alapon működik ebben az országban, kicsiben is, nagyban is. És az, hogy hallgatunk ezekről a dolgokról, nem feltétlenül jó.

Hogy látjátok az underground zenei életet itthon, és hol helyeznétek el benne magatokat?

RM: Nem helyeznénk el igazán benne magunkat. Menedzser nélkül nehéz érvényesülni (ezért jelenleg keresünk is szervezőt magunk mellé). Az a baj, hogy rengeteg nagyon jó banda van itthon, akiknek nincs lehetőségük eljutni a célközönségükhoz.

DZS: Nekünk egyébként célunk is az, hogy a hasonló cipőben járó bandákkal összefogjunk, és kialakítsunk egy egymást segítő kört.

Mik a terveitek a jövőre nézve?

DZS: Próbálunk benézni a fesztiválokra, ami biztos, az egy április 26-i fellépés a Veszprémi Egyetemi Napokon. A lényeg az, hogy az élő fellépésekre szeretnénk koncentrálni most. Persze az új számok írását sem hanyagoljuk közben. A távlati terv mindenképpen az, hogy összehozzunk egy nagylemezt. Úgy érezzük, már megérett erre a zenekar és a, számok is.

DÁ: A lemez természetesen tervben van. A mai világban szerintem már elég sok zenekar megengedheti magának azt, hogy házi körülmények között rögzítsen számokat. Ehhez képest akár már a stúdió sem tud sokkal többet adni, úgyhogy szerintem végső soron ez is egy opció.

 

Mikor láthat titeket legközelebb a közönség?

Kicsit más, de nemrég sms szavazatok alapján továbbjutottunk a Neo FM Káosz Rádió című műsorában, ahol a „So Say We All” című számunkkal neveztünk. Végül egy másik zenekar kapott lehetőséget, de nagyon örültünk a több száz sms-nek, és hogy így esélye volt több emberhez eljutnia a zenénknek.

Egyébként áprilisban két koncertünk lesz:

1) Április 6-án a Tündérgyárban játszunk: http://www.facebook.com/#!/events/403117786367743/ a Chemical Sledge és az Eejit Midget zenekarokkal, egy közös koncert keretében.

2) Április 26-án pedig mindenki Veszprémbe! Ugyanis a Veszprémi Egyetemi Napokon kaptunk fellépési lehetőséget.

Várunk mindenkit szeretettel a koncerteken!

 

              

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr954350018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum