Immáron 13. alkalommal ad otthont Győr az ütős fesztiválnak, ahogy a megnyitóban fogalmazott az egy főszervező: az „ütős zene fővárosává” nőtte ki magát város. A korábbi években is rengeteg ismert ütős képviseltette magát már a seregszemlén, de idén sikerült egy igazi kuriózummal előrukkolni a szervezőknek, és ezt mindjárt a nyitónapon meg is tették: Vinny és Carmine Appice a DrumWars show-t hozták el kis hazánkba! Este 7 órától már voltak előadások: előbb Evelyn Glennie, a skót művésznő adott koncertet, majd a Győri Ütőegyüttes játszott.
Nagyjából 10 perccel 10 előtt indult a műsor, de micsoda műsor..!
Miután a kilométernyi kábelrengetegből kibogozták a színpadot és átalakították rock koncertre alkalmas állapotra, jöttek az Appice tesók. Kis bemutatkozás, kis duma, aztán nekiláttak annak, amit igazán, nagyon tudnak: izgalmas és tempós dobszóló párbajba kezdtek. Hol egymásnak „válaszolgatva”, hol halálpontosan együtt dobolva hozták a témákat. Nagyjából egy 10-12 percet nyomtak így ketten, aztán az első futam végén showelemként a dobverőt akartak cserélni a levegőben... persze lepottyant, ezen jót derült mindenki.
Aztán behívták a vendégzenészeket. Lőrincz Károly (ének), Szuna Péter (bass) és Kállai János (gitár) érkeztek a színpadra. Pacsizás után Carmine lelépett, hogy Vinny felkonferálja az este első közös produkcióját: Dio első lemezéről a Holy Divert. Kicsit talán túlságosan is a dobokra volt (persze) kihegyezve a hangolás, de néha az éneket nehezen lehetett hallani. Aztán nekifutottak még egy Dio klasszikusnak, a We Rock-ot játszották. Eközben Carmine a színpad szélén egy kézikamerával videózott.
Az este a DrumWars második felvonásával folytatódott. Carmine próbálta rávenni a nagyérdeműt, hogy Flintstone család főcímzenéjét énekeljék közösen (tényleg!). Hát nem nagyon ment… Mint kiderült ezzel akart ráfűzni a következő dobtémára, ahol is a Frédi és Béni főcímdalának ütemére doboltak. Majd Carmine dobolt egyedül, végig hülyéskedve az etapot, aztán a fiúkkal játszott egy Ozzy Osbourne nótát, a Bark at the Moon-t. A beharangozóban volt szó egy Black Sabbath klasszikusról, jelentem előkerült az is: Lady Evil-t nyomták dupladobos felállásban, állati jó volt!
Vinny maradt magára a színpadon, és ha már így alakult, úgy döntött, hogy szanaszéjjel veri a berendezést maga előtt. Félelmetes energiával püfölte a felszerelést, egyre változatosabb témákat felvonultatva. Közben bevett minket is a játékba: amikor egy pillanatra abbahagyta dobolást, akkor nekünk erre „Hey” felkiáltással kellett válaszolni. Nem vicc, tényleg leamortizálta a közel negyedórás futam végére a cuccot: a bal oldali cin nem bírta a kiképzést, valami csavar elengedett és leugrott a helyéről. Jó nagyot nézett mindenki, hogy mi lesz. Vinny röhögött egy sort és némi dobolás közben visszaszerelte a motyót – hatalmas arc!
Még egy klasszikussal ajándékoztak meg minket a több, mint egy órás műsor végén. A vendégzenészekkel együtt a színpadon eljátszották Ozzy Crazy Train című himnuszát. Nem pici őrjöngés volt a nézőtéren.
A koncert végén Lőrincz Károly köszönte meg a vendégzenészek nevében is a lehetőséget, hogy együtt játszhattak a két legendával. Hatalmas megtiszteltetésé és élmény számukra, hogy ez megadatott. Remekül hozzátették a magukét ők is az estéhez, és bár említettem, hogy a hangosítás nem volt az ő szempontjukból a legideálisabb, mégis nagyon profin tolták.
Az Appice testvérekkel
Ez a két fickó olyan estét varázsolt a terembe, amit én őszintén nem is reméltem. Hatalmas figura mindkettőjük a színpadon és azon kívül is. A műsor után az aulában lehet velük fényképezkedni és autogramot szerezni. Tök közvetlenek és jófejek voltak, semmi flegma, semmi „sztárallűr”.
Nem tudom, szoktunk koncertet pontozni? Ez egy jó nagy, piros, csillagos ötös!
kis ajándék...
