RockStation

Eine Kleine Grind Music : Napalm Death, Brutally Deceased, Hypnos @ Club 202 2012.03.26

2012. április 01. - Ddamm
 
Utoljára 2007-ben járt Budapesten a Napalm Death, a Szigeten előtte 2006-ban agyig megtöltve a megboldogult Kultiplexet. Most a Club 202 volt a helyszín, nem volt rossz választás. Mire odaértem már játszott a Brutally Deceased, mint később kiderült sikerült lecsúsznom a magyar Freedom Is  A Lie műsorát. A beszámolók alapján igen kiváló crust-grind-ot játszottak, ezáltal  jóval inkább passzoltak előzenekarként, mint a két másik inkább death metált játszó gárda. Visszatérve Brutally Deceased-re svéd death  metált játszottak,- a lá Entombed - egész jól, de valahogy az volt a benyomásom, hogy nem az egyediség az erősségük .
Most tényleg, mi szükség van a tizenötezredik svéd death metál zenekarra? A kifejezetten fiatal csapat játékában amúgy nem volt hiba, erőteljesen nyomták a svéd lánccsörgetős gitárhangzású dalaikat. Őket követte Hypnos, akik szintén halál fémet játszottak, de mondjuk ők a Morbid Angel típusú vonalon mozogtak. Cseh Ország fia igen profi módon tolták a „deszt”, néhány jó kis szóló is elhangzott, nem mellesleg volt olyan figyelmes az énekes, hogy többször cseh törtséggel  „köszönömöt” mondott.
 
A koncert befejeztével nem sokkal érkeztek a helyszínre a Napalm-os fiúk, az emeleti feljárónál olyan vehemenciával vonult be a Danny Herrera, Shane Emburry páros, hogy majdnem fellökött. Ha-ha! Egyébként ez az allűröktől mentes hozzáállás mindig is srácok sajátja volt: ”most bemegyünk, nyomunk valami kaját, azt lezúzzuk az arcukat”.
 
Egyébként a színpadon már fenn virított Herrera Mapex dobcucca, két teljes lábdobbal, tamokkal rendesen megpakolva. Nem ám valami primitív, alap dobcuccal, - ami mostanában nagyon menő - nyomul az arc, valszeg ezeket a dob témákat nem is nagyon lehetne ledobolni egy végletekig lecsupaszított dob felszerelésen. Színpadon termett Mitch Harris is, aki hangolgatván a gitárján beröffentette egy kicsit és boldogan konstatáltuk a hangorkánból, hogy nem lesz itt gond.
 
 
Olyan háromnegyed 10 körül kezdtek az új lemez hatalmas Circumspect-jével, előzetesen azt gondoltam, hogy ez szalagról fog menni és azután robbannak be a színpadra. De legnagyobb meglepetésemre élőben játszották el csak a billentyűs részek mentek gépről. Végére Barney apánk is megérkezett és belecsaptak a Errors In The Signals-ba. Ami elsőre feltűnt azonkívül, hogy jól szóltak, hogy ezek a negyvenes éveik elején-közepén járó figurák mit sem vesztettek a lendületükből. Herrera nagy elánnal gépészkedett a dobok mögött, Barney rohangált fel-alá, Embury rázta a (még fennmaradó) széna boglyához hasonlatos frizuráját. Egyedül talán Mitch Harris-en látszik jobban a kor, kicsit „beráncosodott”, pedig ő is még csak 43.
 
Az utóbbi időben elszokhattunk a konferanszoktól a számok között, itt ezt is megkaptuk: Barney megígérte, hogy „mindegyik-majdnem mindegyik” lemezről fognak játszani, de addig is még hallgassuk meg az Everyday Pox-ot az új lemezről. Itt megidézték John Zorn szellemét is, amennyiben az általa feljátszott szaxofon szóló is felcsendült a dal közben. Nem volt megállás következett a Enemy Of The Music Business-ről a Can’t Pay Won’t Pay, amit Barney hangsúlyozottan a független zenekarokhoz címzett. Ezt követte a Utopia Banished-ről Demantia Excess , amit szintén ritkán mozgatnak.
 
Egymás után sorjáztak az Utilitarian dalai a (fent említetteken kívül) : Protection Racket, Nom De Guerre, Analysis Paralysis, még az effektív” közönségszám” Wolf I Feed is elhangzott, amiben a dallamos részt ténylegesen Mitch Harris gitáros énekelte, megjegyzem meglepően jól, nem is értem eddig miért nem használták ki jobban ezt a képességét. A későbbiekben esetleg érdemes lenne ebben az irányban is néhány lépést tenniük. Legnagyobb meglepetésemre előkapták a Words From Exit Wound-ról Next Of King To Chaos-t kellemes meglepetést szerezve. Mindenre gondoltam csak arra nem, hogy ezt a lemezt is megidézik, de nagyon helyesen tették! Természetesen volt Suffer The Children, mindenki megelégedésére, Silence Is Deafening, When All Is Said And Done és az abszolút „közönségszám” is felhangzott a Breed To Breathe képében.
 
 
Az elmaradhatatlan Scum blokk a rendes játékidőben kicsit rövidkére sikeredet, de azért volt Instict Of Survival és a megmosolyogtató 1 másodperces You Suffer. Még le grindolták nekünk a Dead Kennedys Nazi Punk Fuck Off-át, aztán el is tűntek a színpadról.  A ráadásban Barney közölte, hogy 30 éves a zenekar, úgyhogy ennek örömére jöjjön az első lemezük címadója a Scum, mondanom sem kell volt is nagy aprítás rá, mindezt még megfejelték a szintén klasszikus Instict Of Survival-al aztán tényleg vége lett a őrlés varázslatnak.
 
 
Hallottam olyan véleményeket, hogy pontatlanul játszottak, visszanéztem a felvételeket és erről szó sem volt, bombabiztosan hozták az alapokat a fiúk, éppen csak a gitáros fogott le hamis hangokat (vagy nem volt jól behangolva a gitárja inkább…) akárcsak Dino Cazares, de ennyi belefér. Végszónak csak annyit, amit egyik ismerősöm jegyzett meg hazafelé: „30 éve nyomják, hogy bírják ezek?” Hát így!
 
Nagy köszönet a fotókért Szelepcsényi Ferencnek.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr124352718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum