RockStation

A Between The Buried And Me Budapesten!

2012. április 03. - sunthatneversets

Októberben hosszú várakozás után végre Budapestre látogat az utóbbi évek egyik, ha nem a legizgalmasabb progresszív metalzenekara, a Between The Buried And Me. Tommy Rogers bandája új távlatokat nyitott a műfajban, hiszen a BTBAM alapelve, hogy nem léteznek határok az egyes zsánerek között: így fordulhat elő, hogy a banda előszeretettel nyúl a blueshoz, a mediterrán folklórhoz, a pattoni cabaret-hez, a hetvenes évek progrockjához, vagy bármihez, amihez épp kedve szottyan, és mindezt anélkül, hogy a végeredmény túltelítetté válna.

 

 

 

 

Mindez persze hosszú évek munkáján keresztül forrhatott ki igazán, hiszen a metalcore-közegből érkező banda lemezről lemezre tapasztalta ki azt, mennyire képes feszegetni saját határait, és ezzel olyan messzire merészkedett, hogy az már most bandák százait, ezreit inspirálja. Szerencsére a zenekar vendége sem kisebb név, mint a februárban a Dream Theater vendégeként már a Papp László Sportarénát is megjárt Periphery, akik most egy kiadós klubkoncert formájában teremthetik meg azt a légkört, amiről a rajongók azóta várnak, hogy megjelenhetett a banda stílusteremtő bemutatkozó nagylemeze a Sumerian Records gondozásában. Az estét a brit The Safety Fire nyitja majd, akik a Cynic érzékenységét oltják bele abba a metalcore-tól sem távoli keményzenei közegbe, amit a BTBAM is előszeretettel kezelt pár évvel ezelőtt: a formáció az Inside Out színeiben debütált februárban, és kiváltképp a szigetország egyik titkos aduászát tisztelhetjük bennük.

2012. október 23., Budapest @ Dürer Kert, 19:30
BETWEEN THE BURIED AND ME (USA), PERIPHERY (USA), THE SAFETY FIRE (UK)
Jegyárak: 4.500 Ft (elővételben) / 5.500 Ft (a koncert napján)
Jegyelővétel: Westend Speed, Dürer Kert, Underground Store, CD Pince, Revolution Store, Ticket Express

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr514360308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum