RockStation

Egy AC/DC még kéne - interjú Lopata Gáborral a színpadokat építő GD-Staff ügyvezetőjével

2012. június 20. - sunthatneversets

0gdstaf03.jpg

A múlt hét elejének egyik vezető híre volt a médiában, hogy az Ausztriában megrendezett NovaRock Fesztiválon ellopták a Limp Bizkit egyik nagyértékű gitárját. Az első hírek magyar színpadi munkások meggyanúsításáról szóltak, aztán kiderült, hogy ebből csak a magyar igaz, a dolgozók nem a Fesztivál színpadjait építő GD-Staff Event munkatársai. Szerettük volna, ha a GD-Staff nem erről jutna az emberek eszébe, ezért megkerestük Lopata Gábor ügyvezetőt egy rövid beszélgetésre, hogy meséljen a cégről, feladataikról és a munkával kapcsolatos kihívásokról.   

Benneteket a zenei szakmán belül jól ismernek. Minden cégvezető széleskörű ismertségről álmodik, ha az általa vezetett cégről van szó. Gondolom erről a Limp Bizkit gitár lopásról azért lemondtál volna, még ha a cégetek neve direktben nem is volt említve az eset kapcsán. Megállt a szíved a hír hallatán?
Magát a hírt az itthoni elterjedése előtt két nappal mesélte a fesztivál produkciós managere, nem értettem, hogyan fordulhat elő ilyesmi, de mivel nem voltunk érintve, így nem foglalkoztam vele különösebben. Hétfőn kezdtek azzal hívogatni a kollégák, partnerek, ügyfelek, hogy mi történt, ekkor derült ki, hogy a magyar sajtó egy fordítási hiba vagy helytelen megfogalmazás miatt az egészet úgy hozta le, hogy abból egyértelműen ránk asszociált mindenki. Mi a Novarock Fesztiválon 80 emberrel voltunk jelen, mi építettük és bontottuk a színpadokat, rájuk a hang- és fénytechnikát, és a fesztivál napokon pedig a headliner zenekarokat. Ahogy a magyar média fogalmaz, „magyar színpadi munkás” gyakorlatilag csak mi lehetünk, pedig a gitárt nem a mi emberünk lopta el. Én hétfőn még kint voltam a fesztivál helyszínén a bontási munkálatokon, felkerestem az osztrák rendőrséget hogy segítsenek, kiket fogtak el a gitárlopás ügyben, és ha tényleg dolgozók voltak, kinek dolgoztak. Kaptam három nevet, valóban magyar nevek, de nem a mieink, és nem hivatalosan kaptam egy munkakört is, amit ha ide írnék csak vádaskodnék a levegőbe, pont mint a magyar média velünk szemben. Nekünk ez a fesztivál az év legnagyobb rendezvénye, természetes hogy első helyen szerepel a referenciáink között, és akár ha hónapok múlva valaki meglátja, jó eséllyel nem az fog eszébe jutni hogy mekkora nagy munkát csináltak meg ezek a fiúk, hanem hogy akkor ezek lopták el a gitárt. Lehozattuk az MTI-vel a közleményünket, mindenkit megkértünk, ahol láttuk a hírt hogy frissítse, de félő hogy ez a dolog úgy fog rajtunk ragadni, hogy semmi közünk hozzá.

0gdstaf01.jpgMit kell tudni a GD-Staff Event-ről? Mikor alakultatok és mivel foglalkoztok, hátha nem mindenki hallott még rólatok?
A GD-Staff cég 2007 óta működik, tavalyig egy cégnév alatt futott több munkakör, ezeket 2011 végén szétválasztottuk külön-külön cégekre, ekkor alakult az Event, amely rendezvények technikai személyzetével foglalkozik, építünk, üzemeltetünk, bontunk, ha kell színpadot, ha kell hang- vagy fénytechnikát, ha kell zenekart. Az itthoni közönség leginkább külföldi zenekarok koncertjein találkozhat velünk, magyar produkciók ritkán vesznek igénybe külsős ’crew’ céget, megoldják a dolgot házon belül. A színpad, hang, fény munkáinkon pedig többnyire nincs ott a közönség, mire ők megérkeznek, mi már elkészültünk, mire mi jövünk bontani, ők már távoztak. Elvétve megjelenünk magyar fesztiválokon is, illetve jelentős számú céges rendezvényt is csinálunk.

Munkatársaitok milyen feladatokat látnak el egy-egy koncert vagy rendezvény során? Van e valamilyen munkakörhöz speciális követelmény, illetve milyen speciális technikai eszközökkel dolgoztok?
Felépíteni egy színpadot hosszú órákig tartó nehéz fizikai munka, de néhány szerszámon kívül nem kell hozzá más csak ember, idő, és egy kis szaktudás. Minden emberünknek kötelező a védőfelszerelés használata, ez egyrészt szabály is, másrészt adott esetben valóban életet menthet. Jópár csapattagunk rendelkezik ipari alpinista (rigger) jogosítvánnyal, enélkül nem dolgozhat senki a magasban, náluk előfordul még mindenféle speciális önbiztosító felszerelés, kampók, kötelek, hevederek, csigák.

0gdstaf02.jpgA nemrég megrendezett NovaRock Fesztiválon magam is személyesen ott voltam. Két óriási színpad építését végeztétek el. Mikor kezditek az ilyen gigafesztiválokon a munkát és mikor fejeződik be számotokra? Milyen feladataitok akadtak a rendezvény ideje alatt?
Idén a Novarock Fesztiválon 17 napot töltöttünk. Ebből 4 nap volt a kerítések építésére hagyva, 4 napig épültek a színpadok, két nap alatt felhúztuk a színpadokra a hang és fénytechnikát, majd a három napos fesztivál következett, azután még az utolsó nap éjjelén lebontottuk a hangot és a fényt, hogy reggeltől 2 nap alatt eltűnjenek a színpadok, és a végére maradt a kerítés bontás 2 napja. A fesztiválnapokon pedig a főzenekarokkal foglalkoztunk, reggel (hajnalban) építés, hogy mire a közönség bejön, már készen legyen az aznapi látvány. Ezt ilyenkor eltakarjuk egy fekete függönnyel, és a függöny előtti helyen játszik az aznapi összes többi zenekar, este függöny le, és jön a headliner koncert, majd rögtön utána le is szereljük őket, felszabadítva a helyet a másnapi főzenekarnak.

A fesztivál pénteki napját a közelgő szélviharra tekintettel félbeszakították. Ilyenkor izgul az ember, hogy az általa felépített színpad mit fog kibírni?
A nagyszínpad egy német cégtől érkezett, a kicsi egy horváttól, ilyenkor az ő embereik útmutatása alapján építünk, ők ellenőrzik, és övék a felelősség is. Ennek ellenére természetesen izgul az ember amikor az előrejelzések alapján úgy dönt a szervezőség hogy kiürítteti a nézőteret, hogyha dőlne a színpad, ne rájuk dőljön. Eközben a mi dolgozóink fent kármentenek a színpadon, egy részük fent lógva egy kötélen tizenpár méter magasan, onnan nem lehet leugrani és arrébb menni, ha baj van. A kis-színpad nagyobb veszélyben volt, mivel kisebb, kisebb a teherbírása is, másrészt ott erősebb volt a szél, ezért ott kollégáink megkezdték a hátfal lebontását, hogy ne tudjon belekapni a szél. Ezek úgy vannak kitalálva, hogy hirtelen vihar esetén gyorsan le lehessen engedni, de visszaépíteni őket több órányi munka, ezért maradt el ezen a színpadon az est hátralevő része. A vihar magja végül szerencsére elkerült minket, de a pletykák szerint az osztrák A1 autópályán autókat borított fel, azt hiszem indokolt volt az összes óvintézkedés.

Elég speciális tevékenységet végeztek. Ezt a feladatot ilyen magas színvonalon a világon hányan tudják elvégezni? Megkereséseket kaptok vagy Ti magatok hajtjátok fel a munkákat?
Állandó megrendelői körrel dolgozunk, fesztivál-, rendezvény- és koncertszervező cégekkel, színpad-, hang- és fénytechnikai cégekkel, külföldiekkel és belföldiekkel egyaránt. Ha ezeken felül látunk egy új lehetőséget, igyekszünk megszerezni, de van, hogy megrendelőink ajánlanak minket tovább. Természetesen nem vagyunk egyedülállók itthon sem, külföldön meg pláne. Részünkről igyekszünk megtartani a saját megrendelőinket, és igyekszünk a piac többi résztvevőjéhez úgy hozzáállni, hogy ne zavarjuk egymás köreit, bízom benne hogy senkinek nincs oka fújni ránk.

Egy-egy koncerten az előadók kísérő-személyzetével (road-ok, technikai személyzet) is kell kooperálnotok?
Természetesen igen, ők tudják hogyan kell a produkciónak összeállnia, ők ismerik az eszközeiket, az esetleges speciális felszereléseket, díszleteket, így az ő kezük alá dolgozunk. Sok helyen egyáltalán nem hozzáértő csapatot kapnak a helyiektől, mi pedig igyekszünk nekik kellemes meglepetést okozni, ami általában sikerül is.

0gdstaf04.jpg
Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel idáig találkoztatok?
Minden munka máshogy kihívás. Van amikor az idő sürget, van amikor technikai nehézségekbe ütközünk, van hogy az időjárással gyűlik meg a bajunk. Valahogyan aztán mégis mindig minden összeáll, és merem remélni hogy ez így is marad.

Van e még olyan feladat, ami mindenképpen elégedettséggel töltene el, ha a GD-Staff végezhetné?
Szakmailag azt hiszem ezek a Novarock nagyságrendű dolgok most a maximum amit tudunk, ilyenből szeretnénk minél többet, akár itthon, akár külföldön. Személy szerint pedig úgy 15 éve, klasszikus rock és metal zenékért rajongó gyerekként azt hiszem a legnagyobb álom egy Metallica koncert létrejöttében való részvétel lett volna, ez most a Novarock-on megvalósult. De csináltunk már Iron Maiden-t, Nightwish-t, Slayert, Megadeth-t, Sepultura-t, Down-t, BLS-t, Apocalyptica-t, In Flames-t, Helloween-t, Hammerfall-t, és még számtalan kisebb-nagyobb zenekart. Egy AC/DC még kéne.

Fotók: Réti Zsolt. A képek egy része illusztráció.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr834598715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum