RockStation

Ódon vár stabil alapokon: Manowar - The Lord of Steel (2012)

2012. június 26. - sunthatneversets

Manowar_The_Lord_Of_Steel.jpgHosszú percek óta ülök a gép előtt, mert nem tudom bűncselekmény számba menő közhelyek nélkül elindítani ezen írást. Ilyetén kezdőmondatok cirkálnak fejemben (van elég terük hozzá), hogy például "új albummal jelentkezett a klasszikusok klasszikusa" és hasonlók. Hiszen jól tudjuk: ami kábé a Bee Gees a popzenének, a heavy metalnak az a Manowar. Nem tudom, milyen lesz ennek a '12-ben világra jött The Lord of Steelnek anyakönyvezett sorlemeznek a fogadtatása, bennem eléggé vegyes érzelmeket ébresztett.

Ami tetszik, példának okáért az a Touch the Sky. Nem tudom, ki rendelkezik rajtam kívül ezen idióta hobbival, hogy előzetesen a dalcímek alapján próbálja megtippelni, melyik nóta milyen lesz. Nos, a Touch the Skyt sablon címével eléggé hátra soroltam, ma már úgy vélem, neki van a legnagyobb esélye a klasszikussá való átlényegülésre. Pedig jobban tetszett a Born in Grave dalcím, és csak remélni tudom, hogy Geréb Ágnes is ott tartózkodott a jelenetnél. A nomen est omen elmélet jobban bejött a Manowarriors esetében, ez egy egyszerű, de ütős nótának bizonyult. Még talán - ötletességével egyértelműen sorból kilógó - El Gringo sem kér kenyeret.

Eric Adams-ék adják a rutint, mi a nosztalgiára való hajlandóságunkat - e két pilléren nyugszik a 2012-es Manó Vár. Még így is sokkal jobb, mint némelyik megkopott egylet szárnyaszegett próbálkozása, például, mint az UFO-é. A The Lord of Steelt el lehet hallgatni, talán-talán még meg is lehet szeretni. Nem tudnám eldönteni, vajon ezt a pozitívumok vagy a negatívumok közé kell-e sorolni, de az ember azon veszi észre magát, hogy első meghallgatásra a szóló utáni refréneket már szép sorban énekli Erickel. Egyrészt a minőségnek nem fokmérője a bonyolultság (lsd. AC/DC), másrészt ilyen paraméterekkel a lemez hamar megunható. (Gyanítom, hogy az e sorok írása közben fülembe bizsergő dalok a számomra is a búcsúzást jelentik ettől az albumtól.)

Manowar2012_3.jpg

Időközben észrevétlenül átcsúsztunk a negatívumok világába. Mi az, ami nem teszik? A hangzás. Engem az egyik gitár megszólalása történetesen végletekig strapált Aprilia robogóm beröffenő-hangjára emlékeztet. Szívemnek még kedvesebbnek bizonyult a Manowarriors szólója alatti basszus és ritmusozás, ami hajdani Spectrum számítógépem nyökögéseire hajazott. Sajnos más tekintetben is bizonyosságot kapunk, hogy ezt az új Manó Várat is középkori alapokra építették, minden bátor építészeti bravúrt, zseniális megoldást félre téve.

In heavy metal we belive, Manowarriors raise your hands - de jó volna ilyen sorokat soha többé már nem hallani! Tanulmányt lehetne írni a kötelező lassúak helyváltoztatásáról. Eleinte az A oldal második helyén tanyáztak, majd két döngölés után jöttek harmadikként, mostanában a negyedik hely az övék. Így járt a Righteous Glory is, "aki" sajnos nem egy Master of the Wind. Sőt, ha van itt ilyen, akkor a mélypont.

Három dolog végett voksolom mégis négyesre az albumot. Az egyik a tisztelet. A másik, hogy tegnap egy családi összeröffenésen a Music Rádió ment végig háttérzene gyanánt, és az ott elhangzó dalokat vizslatva eszembe ötlött: egy ilyen (zenei) világban nem adhatok Manowarra hármast. A harmadik ok: a new yorki zenekar néhány évvel ezelőtti magyar nyelvű felvétele, az Apa. Ennyi elfogultság nekem is jár.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr664607901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum