A System Of A Down Mezmerize/Hypnotize kettőse már hét éve jelent meg, azóta pedig a csapat két zenei agya, Serj Tankian énekes és Daron Malakian gitáros külön utakon jár, a tavalyi fesztiválos újra összeborulástól eltekintve. Serj Tankian az aktívabb kettőjük közül, hiszen ezalatt a hét év alatt már a harmadik szóló-lemezét jelenteti meg.
2007-ben jelentkezett először az Elect The Dead-del a zenész, költő, politikai aktivista, író, polihisztor. Az a lemez sokat pörgött nálam is, hiszen egyenesen vitte tovább a SOAD vonalát, nem is értettem minek kellett szólóként kihozni, de biztos Malakian nem örült volna ennek. Annak a lemeznek csinált egy szimfonikus kiadást, majd már egy ilyen második szólólemezt Imperfect Harmonies címmel. Ezeknél a lemezeknél nagyon vékony a határ a művészi érték és a giccs között és Serj nem is mindig bírt tökéletesen egyensúlyozni ezen a vékony mezsgyén.
Nem egészen két év elteltével itt az újabb album Harakiri címmel, melyet még vagy két album követ különböző stílusokban rövid időn belül. A Harakiri egyértelműen visszakanyarodás az első szólólemez stílusához, de most biztos inkább ilyenhez volt kedve Tankian-nek. Modorosnak most is modoros az előadásmód, de a dalok többsége most is jó, az más kérdés, hogy hányan vevőek ma erre manapság (az eladási adatokból ítélve egyre kevesebben).
Pedig, ha a modoros előadásmódot megszokja az ember, akkor egész kellemes hallgatnivalót kap, még a súlyos mondanivaló ellenére is. Azt mindig is tudtuk, hogy Serj kiváló hangi adottságokkal rendelkezik, amit itt is megfelelően és hatékonyan kamatoztat.
Ezek mellett a rockosabb hangzás egyértelműen eladja a sokszor így is epikusabb, több stílusba belekapó dalokat. A lemez első fele tipikus sláger-témákból áll, mégha ez elég hülyén hangzik is egy rocklemez-kritikánál. De a címadóra, az Occupied Tears-re, a kicsit őrült Figure It Out-ra, vagy a gyagya énektémákkal operáló Ching Chime-ra a fenti kijelentés igaz.
A belassulás a Deafening Silence című, női éneket is bevető dalnál jön el, a szavalós témákban viszont nincs túl sok extra, ahogy az ebből a dalból átúsztatott Forget Me Knot-ban sem, sőt ez a samplereket vagy mit is alkalmazó Reality TV-ben is folytatódik, ahol a gitárok ellenére is elég erőtlen a végeredmény. Az ezt követő kicsit boogie-s, kicsit őrült Uneducated Democracy viszont jó, csakúgy mint a lemezt záró Weave On, ahol újból jó ének dallamokat hoz a lemezt egymaga szerző Tankian.
Akik utálták a SOAD zenéjét azoknak Serj szólólemeze sem fog bejönni, hiszen ráadásul kommerszebb is mint az anyazenekar muzsikája. Aki viszont szereti a mainstream közeli rockot, vagy szerette Tankian korábbi lemezeit az ezt a kicsit ömlengős lemezt is szeretni fogja, melybe azért most pár gyengébb pillanat is becsúszott.
