RockStation

New York előtt a Zöld Pardonban zúz a Leander Rising

2012. szeptember 04. - sunthatneversets

leander2.jpg

A világhír kapujában áll az egyik legizgalmasabb magyar metal zenekar, a Leander Rising. A banda lemeze és új klipje már megjelent Amerikában, és a fiúk ősszel koncerteket adnak az USAban, többek között New York-ban. A hazai közönség élőben legközelebb szeptember 4-én, az ma este a Zöld Pardonban hallhatja a Leander Rising zenéjét.

Mindössze három év alatt robbant be a hazai keményrock élvonalába a Leander Rising. Az izgalmas zenei megoldásairól és virtuóz hangszertudásáról ismert zenekar SzívIdomár című bemutatkozó albuma márciusban jelent meg, és rögtön a MAHASZ lemezeladási Top 40-es lista harmadik helyén nyitott. A bandát ugyancsak idén Fonogram-díjra jelölték „Az év hazai felfedezettje" kategóriában, a közönségszavazáson pedig elnyerték az "Év Zenekara" címet.

A hazai sikerek után a csapat szerződést kötött a Sony Music tulajdonában lévő CEN/RED csoporttal, és az album angol nyelvű változata júliusban megjelent az Egyesült Államokban is. A legújabb, Ghost Away című videóklipet is az amerikai közönség láthatta elsőként. A lemez és a klip fogadtatása pozitív, ezért a Leander Rising ősszel bemutatkozó koncerteket tervez többek között New York-ban. A hazai rajongóknak sem kell azonban hiányolniuk a fiúkat, hiszen legközelebb szeptember 4-én, kedden este a Zöld Pardonban zúznak. 

- Előttünk az Idoru lép fel, akikkel körbeturnéztuk az országot, és nagyon jó barátok vagyunk. Mi elsősorban a SzívIdomár című lemezünk dalait fogjuk játszani, és Molnár Bálint biztosan színpadra lép velünk, aki a Nyolcadik FőBűn című dalban eredetileg is vendégszerepel nálunk. A saját számokon kívül a jól ismert átiratainkat is tolni fogjuk: lesz Lady Gaga, Rihanna és a Szomorú vasárnap, valamint egy Dio-szám, amit pár éve a Killswitch Engage már feldolgozott. Emellett a ZP-s koncertre egy új feldolgozással is készülünk az egyik legbrutálisabb kedvenc zenekarunktól. A gitárosunkat, Jozzy-t pedig még győzködjük, hogy hegedüljön is egy kicsit, és megvan a módszerünk, hogy rávegyük. Ez nem más, mint a pálinka - mondta Köteles Leander, a Leander Rising frontembere. A zenekar kedd esti koncertjére a belépő 400 forint.  


Leander Rising: Ghost Away

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr604753862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum