Nem semmi tapintatlanság egy adott együttes 4 évtizedes (!) jubileumának kapcsán egy másik magyar bandától idézni, de mégis a "valami furcsán szól - valami rock and roll" idézet ugrik be a tegnap estével kapcsolatban. Ez nálam szabad asszociációban valami olyasmit jelent, hogy az utóbbi hosszú hónapok magyarországi "koncertélményei" után végre (újfent) sikerült megtapasztalnom a rockzene leglényegét (hú, de hülye szó) jelentő közösségi érzést. Sőt, át is estünk a Lo(rd) túlsó oldalára.

Örömmel tapasztaltuk sorban állás közepette, hogy a büfében végre megszűnt a visszaválthatós pohár-hisztéria, de sajnos nem testközelből, mert egész egyszerűen nem győztük végigvárni a sort. Még inkább meglepő élmény volt, hogy a magunk több évtizedes koncert-rutinjával sem bírtunk a színpad szélének vonalától beljebb furakodni, és még hálát adhattunk a rockerek istenének, hogy ez is megadatott. Mindez mai magyar nyelvre lefordítva annyit tesz, hogy "full teltház". Visszakaptunk régi nagy hitünkből egy darabkát, mely (nagyon halkan) azt súgja: a magyar közönségnek létezik egy észlelhető szegmense, akit nem csak Ákos és a Tankcsapda érdekel.

Persze, ennek az öt - azaz Török József pluszbillentyűssel, ős Lord-taggal kiegészülve hat - embernek meg is kellett győznie a népességet, hogy jó helyen vannak. Természetesen sikerült. Néhány, eddigi nem sok Lord-tapasztalatomhoz képest szokatlan show-elem jelezte csupán: ez a (jubileumi ünnep)nap más, mint a többi. (Robotlámpák, felcsapó lángnyelvek, füstoszlopok, a végén konfetti-eső.)

Ahogy azt az előzetes sajtótájékoztatón ígérték: nem volt vigyorgó pofával ki-be szaladgáló vendégsereg. Egyet-kettőt el bírtam volna viselni, sőt, hiányoltam, mégis szimpatikus volt a hozzáállás: Pohl Misiék nem önmagukat ünnepelni jöttek a Városligetbe, hanem a szokásos autentikus produkciót hozták el nekünk. Azt a lehelet-finom hard rockot, amit csak ők tudnak hozni.

Örültem, hogy az Egyedült nem egyedül én szeretem. A hangerővel semmi gond nem volt, mégis simán lenyomtuk a zenekart. A második versszakhoz érkezvén fel is adták a küzdelmet, csak mi énekeltük. Még egy történés álljon itt, ami miatt érdemes rock koncertre járni. Titkos merénylők A4-es papírokra egy piros karikával körülvett 40-es számot nyomtattak, és ezt ki is osztották beléptetéskor. A papír másik oldalán utasítást állt, mely szerint az Engem ne várjatok című nóta után mindez felmutatandó. A papírerdő sűrűjéből én is csupán Gyurik Lajos dobos elképedt tekintetét láttam, de gondolom, a többiek arcát is csodálkozóvá varázsolta a meglepetés.
Ami számomra volt meglepetés, az Gidófalvy billentyűs szólóalbumáról leporolt dal, az Ördög és Angyal. (Igaz, volt ez a FEZEN-en is.) Amúgy pedig Virágdal, Itthon vagy otthon, Utca kövén, Soha nem elég, Ragadozók és társaik. Több, mint kér órán át.

A nap kérdése volt, hogy a Vándor-t ki fogja elővarázsolni: a Lord, avagy a zenekar korábbi énekesével felvonuló Sipőcz Rock Band. Végül teret nyert most is az örökérvényű igazság: e ballada nélkül nincs Lord koncert. Sajnos egyébként Sipőcz Ernő előadásának első pár dalát lecsúsztuk; hiába, felettünk is eljárt az idő, be kell várnunk a nagymamát, hogy rockerkedni mehessünk. Még egy vallomás: az ünnepelt zenekar korábbi dalnokát most láttam-hallottam életemben első ízben. Afféle D. Nagy Lajosként interpretálta az egyébként combos programot, melyben egymást váltották az ős-Lord illetve a mai Sipőcz Rock Band számok.

De már vagy 30 éve Pohl Misi tolmácsolja a Lord himnuszokat; szerény előadásmódban, mégis akkora energiával, mintha 30 napja tenné ezt csupán. Még a Gidófalvy Attila által hozott Szóljon a rock alatt sem ment le pihenni - a színpad szélén buzdította a népet.

A jó öreg visszatapsok hangulatát hiányoltam viszont, ugyanis a "váratlan" ünnepi köszöntés körül (amit a kiadó eszközölt) valahogy egybefolyt a program a ráadással. Feltételezem, hogy utóbbihoz tartozott a Kisfiú - Kifutok a világból kettős.

Remélem, nem maradt ki a beszámolóból semmi fontos, de minél hamarább el szeretném küldeni, miközben a kislányomat egy gyermekprogramhoz készítem elő. Hiába no, ezek már nem azok a "gondtalan" (?) évek, amikor a Csörge-tói fesztiválon csápoltunk a Lordra "enyhén" bealkoholizálva. De valahogy a Lord most is van, és - ami sokkal hihetetlenebb - a szervezési nehézségek ellenére mi is ott vagyunk, ahol a Lord, és a többi hasonló előadó, akik ugyanezt az életérzést képviselik.

A képek nem a helyszínen készültek.