RockStation

Rockmafia Debrecen címmel érkezik a Tankcsapda új nagylemeze

2012. október 15. - sunthatneversets

Tankcsapda 2012.jpg

Három évvel a legutóbbi sorlemez után, november 8-án új Tankcsapda album jelenik meg! A Rockmafia Debrecen címre keresztelt korong dalaiból kettőt már korábban is lehetett ismerni. Az album felvezetéseként tavasszal megjelent Mi A F*sz Van? klipet nyár közepén a Hatalom Nélküli Rend, és a két dalt és klipjeiket tartalmazó kislemez követte. Az új albumon a már említettekkel együtt tizenkét dal szerepel.

Egy izmos, keménykötésű lemezt csináltunk, amin persze van néhány lazább pillanat is!” – így foglalja össze a lényeget a zenekar. „Az év elején, már az első közös zenélgetések során érezhető volt a közöttünk lévő zenei összhang. Élveztük az előkészületek és stúdiózás minden pillanatát még úgy is, hogy ezzel párhuzamosan egész évben turnéztunk, és néha tényleg többet láttuk egymást, mint a saját családjainkat! De hát ilyen egy ’rakendrol’ banda élete, nem?”

A kizárólag MOL kutakon kapható album - az ilyenkor szokásos sokezres ártól eltérően - a digipack csomagolással együtt is mindössze 990.- forintba kerül!

Tankcsapda Rockmafia.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr884849040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum