RockStation

Modern metál dömping: Stone Sour és Papa Roach a bécsi Gasometerben

2012. november 05. - sunthatneversets

StoneSour20121.jpg

November 30-án igazán ütős estének ígérkezik két amerikai modern metál nagyágyú bécsi koncertje, melyre a Gasometer Planet TT elnevezésű termében kerül sor. A Papa Roach a nu metál berobbanásával vált világhírűvé, míg az este második fellépője, jelenkorunk egyik meghatározó modern metál csapata a Corey Taylor és Jim Root Slipknot tagok által alapított Stone Sour, akiknek sikere ma már az anyabanda sikerességével vetekedik.

A Stone Sour egy rövid lemez nélküli periódus után oszlott fel 1997-ben, de 2002-ben a Pókember című film első részéhez adott Bother című számuk sikerességén felbuzdulva kiadták a Stone Sour nevet viselő debütáló albumukat. A sokáig csak a Slipknot mellett projektként működtetett csapat 2006-ban újabb lemezzel jelentkezett Come What(ever) May címmel, de az igazi áttörést a 2010-ben kiadott Audio Secrecy című album hozta meg nekik. Ez vezette a két alapítót arra, hogy jobban ráfekügyenek a Stone Sour dolgaira, hiszen innentől kezdve a Slipknot kissé a sarokba lett dobva és nyári fesztiválfellépésekre korlátozódott a banda aktivitása. 

Október 23-án jelent meg az együttes House of Gold & Bones - Part 1 címet viselő új albuma, amely egy két részes koncept-lemez első fele. A lemez visszhangja nagyon pozitív, így minden bizonnyal az európai koncerthelyszíneken is megfelelően hasít majd a banda.

roach2.jpg

Az este másik fellépője a nu metál fősodrába 2000-ben belépő Papa Roach lesz, akik Infest című albumukkal, valamint az azon szereplő Last Resort és Broken Home című daloknak köszönhetően tripla-platina státusz harcoltak ki maguknak, de az ezt követő Lovehatetragedy is arany, míg az ezután érkező Getting Away with Murder újból platina státuszt ért el az Államokban. A nu metál hullám elmúlásával a Papa Roach is lejtőre került, de azóta is lemezről lemezre próbálják megújítani magukat, legutóbbi albumuk pár héttel ezelőtt jelent meg The Connection címmel.

Aki szerette a 2000-es évek elején tomboló nu metál csapatokat, illetve szereti a mai modern metált annak kiváló alkalom lehet ez a november 30-ai bécsi este, ahol egy rövid időre múlt és jelen találkozik össze. További információk ITT.

Flyer Stone Sour.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr474892489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum