Korábban már írtam arról, hogy mennyire várom a kis hazánkban hiánypótlónak számító Absent Distance bemutatkozó albumát. A sztori szokásos, megannyi djent zenekar indulásához hasonlóan ez is „kisszoba projektként” indult. A székesfehérvári Matolcsi Péter és Pencs Tamás mintegy két éve dolgozott a zenén: csiszolgatták, tökéletesítették. Ennek a folyamatnak a megkoronázásaképp november 10-én jelent meg debütáló lemezük Common Ghost of the Lifelines. A teljes egészében önerőből megvalósuló munka minden részét – beleértve a keverést is – a srácok végezték.

A lemezen hallható dalok többsége már létezett, instrumentális formában mindenképp, néhány pedig vokálos verzióban is. A zenekar Bandcamp-es oldalán ezek elérhetőek is voltak, szóval ismerősen csengtek. Viszont mindenképpen előremutató, hogy a nagylemezen meg is szólalnak a nóták. Ez Bencze Márton és Karlo Horvath hangját dicséri.

A tizenkét dalt tartalmazó, kicsit több mint negyven perces anyag az elmúlt két év sommázása, az ez idő alatt elkészült dalok közül a legerősebbek kerültek fel a lemezre néhány apró módosítással és az angol nyelvű énekkel (kivéve az Áramlást). Mivel a két gitáros-zeneszerző főleg az instrumentális vonalon mozgott eddig, ezért talán az ének és a zene egyensúlya picit a zene felé tolódik el. Ez lehet a miatt is, hogy a zenei alapok nagyon erősek, és emiatt érződik a vokál rész halványabbnak itt-ott, de nagyjából itt vége is a negatív felhangoknak.

Az album végig nagyon erős és lendületes. A két instrumentális nóta (Petrichor, Through the Vast) tempója töri csak meg az egész lemezen végighúzódó dinamizmust. Az dalok hangulata remek, sodrós és magával ragadó szerzemények sora, tényleg változatos gitártémákkal. Mégis ki kell emelni a lemez három húzódalát, amelyek nagyon kilógnak felfelé. Az egyetlen Karlo Horvath által felénekelt, a Goliath’s Brow az egyik, ha talán nem a legjobb pontja a lemeznek. Csatasorba állítható a dal bármelyik djent nagyágyú ellen a nemzetközi színtéren. Zseniálisan felépített zene megoldások, remek kiállásokkal és a már említett Karlo Horvath eszméletlen nagy hangjával.

A másik nagy durranás a már korábban itt bemutatott Hyperwill Crisis. Ugyan hallattunk már ilyen szerkezetű nótát sokat másoktól, de mégis ez valahogy megfogja a hallgató fülét. Bencze Márton hangja személy szerint itt tetszik leginkább, remek kompozícióban van a zenével a durva éneknél és a tiszta hangoknál is. Az egész lemez hangulatának és hangzásának prototípusa pedig az Asteroid-ban érhető leginkább tetten. Személyes kedvencem ez az ambient/atmoszférikus dal: légiesen könnyednek tűnő futamok mellett kemény témák tökéletes egyvelege.

Több helyen olvastam, hogy azért a „djent szobaprojekteknek” egy idő után azért ki kell lépni a „világba”, ha meg szeretné a zenész szólítani a tömegeket. Talán ez az album egy kivétel az általános ökölszabály ellen. Nem igazán lehet kihallani, hogy nem egy profi stúdióból került ki az anyag. Ezért egy hatalmas gratuláció a srácoknak, a fiatal zenészeknek pedig: tessék a példa, így is lehet ezt csinálni! Már eddig is jó szemmel néztek a tehetséges bandára külföldön, ez a lemez valószínűleg odatett még néhány lájkot, itthon pedig ez több mint zseniális.