RockStation

Meshuggah az A38 Hajón!!!

2012. december 07. - sunthatneversets

Meshuggah2012g.jpg

A minőségi metal szerelmeseinek ismételten egy kötelező koncertet ajánlunk, hiszen hosszú, hatéves várakozást követően április 26-án ismét fővárosi klubkoncertet ad az elmúlt két évtized egyik, ha nem a leginkább meghatározó zenekara, a Meshuggah. Márpedig ahogy decemberben a Fear Factory vendégeként fellépő Devin Townsend is megemlítette a ’Hajón – vetítéssel kihangsúlyozva – a Planet of the Apes dalszövegét: „We all rip off Meshuggah!”

És hogy ennek mekkora igazságértéke van, azt igazán csak az elmúlt négy év zenei történései tudják igazolni, hiszen az korábban sem volt kérdéses, hogy a keményzenei műfaj egyik leginkább öntörvényű úttörője közvetlen hatást gyakorol mind a dalszerkezetekre, mind a hangulatfokozásra, mind úgy általában a megszólalásra (nem is beszélve az újító stúdiótechnikai megoldásokról), ugyanakkor a djent-hullám kivirágzása egyetlen, jól felismerhető tőből fakad. Elvégre a tisztán kitartott, vagy épp elhúzott riffek, amelyek sajátos ritmizálással, kíméletlen és fojtogató atmoszférával, na meg mindent átjáró hullámzással kapcsolódnak össze, egyértelműen az Umeå-beli zenekar számlájára írhatjuk. Persze az immáron huszonöt éve működő Meshuggah-nak is végig kellett járnia a saját útját, azonban az extrém metal egyik, ha nem a legmarkánsabb formációja a kezdeti thrash metalos fellendülésből igen hamar, már a kilencvenes évek közepén rátalált egy olyan ösvényre, ami azóta is számtalan kiaknázatlan lehetőséggel kecsegtet.

Flyer Meshuggah.jpgErről tesznek tanúbizonyságot a banda újkori lemezei is, beleértve az egyetlen félórás dalból álló I EP-t és kvázi-testvérlemezét, az egyetlen dalt feldaraboló Catch 33-t, a teljesen új távlatokat nyitó Nothingot, vagy épp a legutóbbi két album progresszív felhangját. Mindezek nem csupán az eddig megjelent, egytől-egyig formabontó kiadványok időtállóságát igazolják, hanem méltán fémjelzik azt is, hogy a Meshuggah még mindig képes újat mutatni, és mindezt úgy, hogy közben sajátosan egyedi megszólalása sem szenved csorbát. Ezért is örömteli, hogy a zenekar a feledhetetlen, 2005-ös koncertjét követően ismét az A38 fedélzetén ad egy kellően fülledt hangulatú, hangzásban és színpadi kiállásban egyaránt feledhetetlen koncertet 2013 áprilisában. Elvégre akik később ismerték volna meg Jens Kidmanék világát, esetleg eddig csak fesztiválokon (2008-ban a Szigeten, 2010-ben pedig a Hegyalján) csípték volna el a 2007-ben a Kultiplexbe egy last minute-bulira is beugró zenekart, azok most a lehető legszínvonalasabb körülmények között élhetik át azt az egyedülálló élményt, amit – tanítványok ide, közvetett követők oda – mindmáig csak ez a zenekar képes ilyen elánnal közvetíteni. Így ha még nem tudod, mi lesz 2013 legnagyobbat szóló metalkoncertje, most talán megsúghatjuk: a Meshuggah tavaszi visszatérése jó eséllyel éppúgy történelmet fog írni, mint ahogy a zenekar eddigi klubkoncertjei tették.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr224952807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum