RockStation

Visszatért a The Black Crowes!

2012. december 27. - sunthatneversets

The Black Crowes.jpg

A szokásosnál is boldogabb Karácsonya lehetett a The Black Crowes rajongóinak, ugyanis a csapat 2013-ban ismét reaktiválja magát. A The Black Crowes utoljára 2010-ben lépett színpadra, majd ezután bejelentették, hogy meghatározatlan ideig jegelik tevékenységüket. A mostani felállásban a Robinson testvérek, az énekes Chris és a gitáros Rich mellett Steve Gorman dobos, Sven Pipien basszusgitáros és Adam MacDougall billentyűs zenél, és második gitáron Jackie Greene csatlakozott még az együtteshez.

A zenekar jövőre turnézik is, ami március 24-én startol Manchesterben. Március 19-én a zenekar Wiser For The Time címen élő albumot ad ki, aminjta huszonhat dal felvétele lesz hallható.. Ezeket 2010-ben rögzítették, amikor New York-ban egymás után öt zsúfolásig teltházas koncertet adtak. A kiadvány azonban kizárólag négy bakeliten, illetve digitális formátumban lesz csak elérhető.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr684982985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum