RockStation

„...azon vagyunk, hogy a maximumot hozzuk ki az életből” – interjú Valentin Hauserrel, a Betraying The Martyrs basszusgitárosával

2012. július 26. - magnetic star

BetrayingValentin2.jpg

Ha emlékeztek még, kollégánk beszámolója alapján az idei Bonecrusher Festen a francia Betraying The Martyrs nyújtotta az egyik legmeggyőzőbb teljesítményt. Az angol frontemberrel kiegészült párizsi csapat billentyűvel és dallamos énekkel feldúsított modern metalcore-ja tehát már az itthoni közönség előtt sem ismeretlen, ezúttal pedig a májusi buli előtt készült interjú keretében vezetjük végig az olvasót a „Mártírok útján”...

A legutóbbi budapesti koncertetek idén februárban volt a Bonecrusher feszten.
Valentin: Így van. Számomra viszont ez az első alkalom. Amúgy azt hiszem, már a harmadik budapesti bulink a mostani. Az előző két bulin nem voltam ott, mert a turnékon sem tudtam részt venni, úgyhogy most járok először Budapesten.

Tovább

A Muse a pénteki nyitóünnepségen is előadja az olimpia hivatalos dalát

MuseOlimpic.pngNovember 20-án ad koncertet Budapesten a brit Muse zenekar, akiket a világ legnagyobb részén már a Coldplay csapatával egy szinten emlegetnek, koncertjeik évek óta a legjobb előadások közé tartoznak.

Népszerűségükre jó példa, hogy ők is részt vehettek abban a stafétafutásban, mely során az olimpiai lángot a játék helyszínére juttatják. A három zenész Teignmouth közelében vette magához egy rövid időre a fáklyát. Pár héttel ezután ráadásul az ő szerzeményüket választották az idei olimpiai játékok hivatalos dalává.

A Survival című dal a versenyzők stadionba érkezésekor, az éremceremóniák alatt és a nemzetközi televíziós közvetítések alkalmával is hallható lesz. Emellett természetesen a nyitóünnepségen is felcsendül 2 nap múlva.

Hazai vonatkozás, hogy a hivatalos videóban látható Egerszegi Krisztina és a magyar férfi vízilabda-válogatott több tagja is. A dalt minden bizonnyal a novemberi budapesti koncerten is hallhatják a rajongók majd.

Újabb ügyészi tiltakozás áll a Lamb Of God énekes szabadulásának útjában

Blythe.jpg

Cseh források szerint ezen a héten sem szabadul a Lamb Of God énekese, Randy Blythe. Az ügyész ugyanis a tegnapi napon újabb tiltakozást nyújtott be a bíróságnál, így az énekes a már kifizetett, az eredeti összeg duplájára emelt, 400 ezer dolláros óvadék ellenében sem védekezhet szabadlábon.

Az ügyész pénteken indokolja a bíróság előtt, hogy miért nem járul hozzá az óvadék ellenében történő szabadon bocsátáshoz. Ettől számítva a bírónak öt nap áll rendelkezésére, hogy döntést hozzon, és újabb öt nap ahhoz, hogy döntését hivatalosan is nyilvánosságra hozza (jó sokat gondolkodhat rajta). Ha a bíró ezt követően kedvező döntést hoz az énekes számára, akkor elvileg az énekes végre kijöhet a prágai Pankrác börtönből.

Új kislemezzel jelentkezett a No More Gravity

nmg_band.png

A rap-rock-atomboogie stílusban utazó, péceli No More Gravity zenekar nem szeret lazsálni és máris új kislemezzel örvendezteti meg a kedves érdeklődő publikumot. Április elején megnyerték a Pecsa music hallban rendezett Pulzus tehetségkutatót, majd pedig bele is vágtak a Try It névre keresztelt, 3 számot tartalmazó hanganyaguk munkálataiba.

Az EP az Area 51 stúdióban készült Kecskeméten és EZEN a youtube linken meghallgatható teljes egészében. De le is lehet tölteni borítókkal együtt, teljesen ingyen! Csak egy kattintás IDE.

Hamarosan elkészül a zenekar hivatalos weboldala (nomoregravity.hu) amin akad majd egy két érdekesség, de addig is, ha tetszik a muzsika, érdemes követni a facebook oldalukat koncertinfókért és egyéb újdonságokért.

Tovább

Gasztro-punk és Halász Judit a Tatai Utcazene és Művészeti Fesztiválon

TCS-trafo3.jpg

Rock, latin jazz, népzene, barokk és gaszto-punk koncertet is adnak azok az előadók, akik beneveztek az első Tatai Utcazene és Művészeti Fesztivál versenyébe. Az Öreg-tó partján péntektől vasárnapig családi programok, kiállítások és borkóstolók, valamint Halász Judit, az Edda, a Tankcsapda és a Vad Fruttik is várják a látogatókat.

Tovább

Bikini: Best of koncert, és videoklip forgatás

BIKINI1.JPG

Az idén harmincéves zenekar pályafutásának legnagyobb sikereit adja elő a Rákóczi híd pesti lábánál található Budapest Parkban, ahol - tizenöt év kihagyás után - klipet is forgatnak.

Másfél évtizedes szünet után újra klipet forgat hazánk egyik legnépszerűbb rockzenekara a Bikini. Lojziék a forgatás befejező részéhez a főváros egyik legnépszerűbb szabadtéri zenés szórakozóhelyét, a Budapest Parkot választották, ahol a nagyszabású koncerten a rajongók nemcsak újraélhetik a zenekar 30. jubileumi Arénás koncertjének utánozhatatlan hangulatát, de akár a készülő Bikini klip részesei is lehetnek.

A hazai rockzene egyik legnépszerűbb zenekara idén február 18-án ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját a Papp László Budapest Sportarénában, aminek képi és hanganyaga június elején került boltokba. További infók a Park honlapján, és a csapat hivatalos Facebook oldalán!

Nr. 4: Songs Exhaled címmel szeptemberben jön az Angertea új lemeze

Angertea Nr4.jpg

A negyedik Angertea lemez, a Nr. 4: Songs Exhaled munkálatai a finisbe értek. Elkészült a borító, amit az énekes Gergő rajzolt, és Pukánszky Anna grafikai utómunkájával készült, megvannak a végleges dalcímek, és van egy filmecske is a stúdiózásról. A videóban direkt nem akarták ellőni az új dalokat, így végig az összes eddigi lemezek különféle trackjei hallhatóak, ám a végén hallható ízelítőként egy részlet az A for Afrodita című új szerzeményből(12:30-nál).

Az album szeptember közepén fog megjelenni a norvég Smash Fabric Recordsnál, de a hónap elején már hallható lesz egy teljes új dal. A lemezen szereplő dalok listája és a videó hajtás után.

Tovább

A modoros polihisztor: Serj Tankian – Harakiri (2012)

serjcover2012.jpgA System Of A Down Mezmerize/Hypnotize kettőse már hét éve jelent meg, azóta pedig a csapat két zenei agya, Serj Tankian énekes és Daron Malakian gitáros külön utakon jár, a tavalyi fesztiválos újra összeborulástól eltekintve. Serj Tankian az aktívabb kettőjük közül, hiszen ezalatt a hét év alatt már  a harmadik szóló-lemezét jelenteti meg.

2007-ben jelentkezett először az Elect The Dead-del a zenész, költő, politikai aktivista, író, polihisztor. Az a lemez sokat pörgött nálam is, hiszen egyenesen vitte tovább a SOAD vonalát, nem is értettem minek kellett szólóként kihozni, de biztos Malakian nem örült volna ennek. Annak a lemeznek csinált egy szimfonikus kiadást, majd már egy ilyen második szólólemezt  Imperfect Harmonies címmel. Ezeknél a lemezeknél nagyon vékony a határ a művészi érték és a giccs között és Serj nem is mindig bírt tökéletesen egyensúlyozni ezen a vékony mezsgyén.

Tovább

Blind Myself - Itt az új lemez negyede

Blind Myself 4.jpgA Blind Myself tegnap mutatta be legújabb dalait, egészen pontosan hármat a hamarosan teljes egészében megjelenő Négyszögöl című lemezről. A dalok mindegyike kapott némi vizuált, rendes klipet pedig a Maradék című tétel, melyet Merényi Dávid rendezett, a főszereplője pedig Kulka János színművész. A másik két szereplő Gaul Péter, akit a legutóbbi Dillinger Escape Plan-klipben lehetett látni, illetve Laskai Viktor.

A Négyszögöl felvételei az SSR stúdióban készültek Varga Zoltán producer irányításával, míg rajta kívül Wackor Miki és Brucker Bence dolgozott az anyagon. A három dal és a hozzájuk készített képanyag hajtás után.

Tovább

FÜRDŐRUHÁS TUSOLÓS AXE GUINNESS VILÁGREKORD A HEGYALJÁN

Hegyaljatus.jpg

409 együtt tusoló fesztiválozó, több mint 12 liter AXE tusfürdő és 12 locsolófejből alázúduló víz egy 150 négyzetméteres, gigantikus zuhanyzóban: ez a nyár legszexibb világrekordja számokban.

Majka kézjelére indult a bulitusolás Tokajban, a Borsodi Hegyalja Fesztiválon, ahol több száz fesztiválozó lány és fiú mosta egymás hátát, hogy megdöntsék az együtt tusolás tavalyi, mauritiusi világrekordját. Az előző, 232 fővel felállított rekordra 177-et vertek rá a fiatalok, hiszen 409-en álltak a zuhany alá. A Magyarországon még nem látott rekordkísérlet alatt szivacshasználati technikát a még vizesen is tüzes AXE angyalok, a hangulatfokozó kaszkadőr trükköket Piroch Gábor csapatának tagjai mutatták a zenére, bulizva rekordot döntő százaknak. A Magyar Rekordszövetség helyszínen tartózkodó képviselői hitelesítették a rekordot, és átadták az ezt igazoló oklevelet a rekorddöntésnek helyszínt biztosító az AXE Rádió1 Party Station színpadán.

További képekért katt IDE!

V. Budapesti Hard Rock Farsang – Készülj életed legforróbb téli estéjére

Fix.jpgAhogy azt megszokhattuk, az évente megrendezésre kerülő Budapesti Hard Rock Farsang mindig valami különlegességgel készül az eseményre látogatóknak. Ez most sem lesz másképp és mivel ez az ötödik buli, így a szervezők valóban valami ínyenc csemegével rukkolnak elő. De, hogy miért beszélünk már most, egy több mint fél év múlva megrendezésre kerülő koncertről? Mert a rendezvény egyik fő mottója szerint ezúttal „Nyarat viszünk a télbe”, vagyis az önfeledt bulizásé lesz a főszerep, amihez már most gyűlik a napfény, a forróság és természetesen a fellépők névsora is. Ami biztos, hogy szinte napra pontosan megalakulásának 25. évfordulóján és 23 évvel az utolsó fellépésük után, csak erre az alakalomra, újra összeáll a FIX zenekar.

Tovább

Új dalt játszott a Killswitch Engage

kse2012.png 

Július 20-án az év eleje óta újra Jesse Leach énekssel dolgozó Killswitch Engege a michigani Traverse City-ben lépett fel, ahol No End In Sight címmel egy új dalt is játszottak a banda készülő nagylemezéről, melyet egy rajongói felvételen meg is tzdunk mutatni. A banda basszusgitárosával Mike D'Antonio-val készült interjúnkat ITT olvashatjátok.

Szeptember 18-án jön a Down új EP-je

downscion2012.jpg

Bár a kiadó még hivatalosan nem kommunikálta, de a CD Universe információi szerint szeptember 18-án jelenik meg a Down első 6 számos EP-je, amely egyszerűen az EP One címet kapja. Mint ismert a Down nem egy nagylemezzel, hanem több EP-vel jelentkezik inkább a következő években.

Az EP dalai a következők: 01. Levitation, 02. Witchtripper, 03. Open Coffins, 04. The Curse Is A Lie, 05. This Work Is Timeless, 06. The Misfortune Teller

Utóbbit koncerten már több ízben játszotta a banda.

Veréb fesztivál – Csütörtök délben kapunyitás

Flyer Veréb.jpgJúlius 26-án csütörtökön megnyitja kapuit a VII.Veréb fesztivál. A fesztiválozók déltől vehetik birtokba a Csornai termálfürdő és camping területét. Az első száz látogatót Veréb fesztiválos ajándéktárgyakkal jutalmazzák, de a legjobb sátorhelyek miatt is érdemes időben érkezni.

Napközben rengeteg játékkal várják az érdeklődőket. Lesz sörivó-, vizespóló-, Rábaközi Perec evő verseny. A hagyománnyá vált „Verébverés”, Verébkirálynő és királyfi választás sem maradhat el és természetesen a sportoló vendégeket is várják egy-egy kötélhúzás vagy csocsó erejéig. A strandolni vágyók  50%-os kedvezménnyel léphetnek a szomszédos termálfürdő területére.

A zenés programok a kora délutáni órákban kezdődnek. A három nap alatt olyan zenekarok lépnek majd színpadra, mint a Vad Fruttik, Depresszió, Punnany Massif, Alvin és a Mókusok, Supernem, Carbonfools, Paddy And the Rats.

A koncerteket követően pedig számos Dj gondoskodik majd a hangulat további fokozásáról.

Részletek és információk: www.verebfeszt.hu. Facebook Event: https://www.facebook.com/events/257525517682954/

Részletes program hajtás után.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum