RockStation

Földbe gyalulva: Sleep, A Storm Of Light @ Club 202, 2012.05.12

2012. május 13. - RaczUr
 
A tavalyi év igencsak elkényeztette a stoner rock kedvelőit. Volt itt Kyuss Lives! –akik idén is eljönnek Magyarországra- Karma To Burn kétszer is, és úgy tűnik, hogy ez a kedves kis tendencia továbbra is tartja magát, Vino újra meglátogat majd minket, most az alap zenekarával a Saint Vitusszal, de mégis számomra az egyik legínycsiklandóbb eseménynek a Sleep koncertje tűnt. A Sleep kult státusza megkérdőjelezhetetlen ebben a szcénában, és a végtelenül lassú, mély, és koszos riffek garantálták, hogy egy felejthetetlen estének nézzünk elébe. Már csak azért is, mert az amerikai banda először tette tiszteletét.
Tovább

Novarock 2012: Rock-seregszemle pár méterrel a határ után

Egyre kevesebb olyan fesztivál van Európában, ahol kimondottan a rock és metál zenék vannak a középpontban. Idén már több rendezvény maradt el anyagi megfontolások miatt és sajnos Magyarország egyetlen ilyen Fesztiválját a pécsi Rockmaratont is idén rendezik meg utoljára. Azonban pár száz méterre a magyar-osztrák határtól, mégis találunk egy helyet, ahol 2005 óta minden évben megtartják Európa egyik legnagyobb rocker seregszemléjét. Idén 8. alkalommal dübörög a NovaRock Fesztivál, melyen nagy valószínűséggel a Metallica koncertjére lesznek a legtöbben kíváncsiak.

Tovább

Behemoth, Vader: közös turnén a két legendás lengyel extrém metal zenekar

Június 3-án egy öt zenekarból álló extrém metal különítmény érkezik a budapesti Club 202-be, köztük a lengyel színtér legjobbjai: hosszú évek után főzenekari műsorral tér vissza a Behemoth, és színpadra lép a Vader is. Előttük a görög Septicflesh darál majd, a programot pedig a brit Nexus Inferis és az amerikai Huntress nyitja.

Tovább

Meghallgatható a Nadir új lemeze, az Exitus!

Hosszas előkészületek után végre elkészült a Nadir új albuma, amely az Exitus címet kapta. A közel húsz éves múltra visszatekintő csapat új anyaga meghallgatható bandcamp oldalukon, vagy akár itt nálunk, de hamarosan letöltheted majd a zenekar hivatalos weboldaláról is.

Igazhitűek, örvendjetek! - Jön a Manowar új lemeze

The Lord Of Steel címmel jelenik meg június 16-án a Manowar új lemeze, amit először az iTunes-ról lehet letölteni, de a csapat saját online boltjában is beszerezhető lesz, később pedig lesz hagyományos CD formátum is, amit elsőként a június 16-án megjelenő brit Metal Hammer-rel lehet beszerezni.

Az albumra felkerül az az El Gringo című tétel is, amely az azonos című western akciófilm főcímdala. A filmet Eduardo Rodriguez rendezte és Scott Atkins és Christian Slater főszereplésével készült.

Discharge beat: Disgust – Brutality Of War 1993, Throne Into Oblivion Ep 1994

Immár majd húsz éve, hogy megjelent az echte brit Discharge-core zenekar Disgust első lemeze.

Aki esetleg nem tudná a 80-as évek legelején élte virágkorát az angol punk-hardcore mozgalom, amelynek vezér alakja a 77-ben alakult Discharge zenekar volt. Talán leginkább „kisülésnek” fordítható zenekari név abszolút megállja a helyét, ugyanis ilyen elb..szott durván addig senki nem nyomta a punkot. Akkor rengeteg bandára voltak inspiráló hatással, ami mind a mai napig tetten érhető, elég, ha arra gondolunk hány „Dis” előtagú zenekar létezik,-Disrupt, Dischange, Discard, Dishammer, Disfear, stb,- arról már nem is beszélve, hogy a 2000-es évek elejétől a (Discharge által rendszeresített) D-beat-nek nevezett stílus irányzat már az új generációhoz is megtalálta az utat.(Trap Them, Nasum pl.)
Tovább

Limp Bizkit - Megvan a lemezcím

A közelmúltban az Interscope lemezkiadótól kirúgott, majd a Cash Money rap-kiadóhoz szerződött Limp Bizkit nyilvánosságra hozta, a valamikor év végén megjelenő új lemezének címét. Ezek szerint a banda új albuma Stampede Of The Disco Elephants címmel jelenik meg. Fred Durst a Kerrang!-nak a kiadóváltásról azt mondta, úgy érzi mintha egy pórázt vettek volna le róla és most tisztán azt csinálhatják amit szeretnének. Na, erre kíváncsiak leszünk!  

Magic Hollow - Új Ulver videó

Hamarosan megjelenik a norvég Ulver feldolgozásokat tartalmazó Childhood's End című lemeze, melyen a csapat a 60-as évek végének klasszikus "pszihadelik" előadóitól dolgozott fel dalokat. Kivételesen videó is készült a Magic Hollow (BEAU BRUMMELS) című tételhez. Akit érdekel, hajtás után a lemezen szereplő dalok címeit is megsasolhatja.

Tovább

Támogasd a Blind Myself-et!

 

A zenekar jelentkezett hírekkel: Rövidesen megjelenik a Négyszögöl című lemezünk, amelyet 4 részben adunk ki. Három dalonként lehet majd hozzájutni, ingyenesen letölthető lesz a blindmyself.com oldalról. Mint minden minőségi termék, a lemezfelvétel és videóklipgyártás sem olcsó dolog. Mi ráadásul a lehető legjobbat akarjuk!! Nem kell ecsetelnünk a zeneipar helyzetét, nem is szeretünk nyávogni, tesszük a dolgunkat, megoldásokat keresünk. Elindítottuk hát a Hivatalos Blind Myself Támogatói Programunkat. Háromféle csomag megvásárlásával segítheted az új lemezünk elkészültét:

Tovább

Insane - Minden, amit az új lemezről tudni érdemes!

 

Örömmel és nagy büszkeséggel jelenthetjük, hogy a mai naptól előrendelhető a június 2-án megjelenő Concord The World címre keresztelt új iNSANE lemez! Hogy ez miért is olyan nagy szám? Azért, mert már a megjelenés előtt pár nappal a kezedben lehet a korong, amire a dalok mellé egy multimédiás rész is került a felvételekről és egyéb érdekességekről.

Tovább

Újabb nevek az idei Hegyaljára!

A Borsodi Hegyalja Fesztivál Tisza-parti élménycsomagjába újabb fellépők kerültek a világörökségi túrák, az evezés, az extrémsport show-k, a Tisza-parti strandolás, a hűsítő Furmint-fröccsök mellé. Az örök fiatalság zenei forrása a Hegy’en tör fel: a tavalyi „Scooter-őrület” után több ezernyien tombolhatnak a halhatatlan és minden generáció számára himnuszként élő Forever young-ra, amikor színpadra lép a német poplegenda, az ALPHAVILLE. Az új generáció képviseletében érkezik az amerikai SET YOUR GOALS, új albumát hozza a NEMJUCI, jön még többek közt a FRESHFABRIK, az örök kedvenc ALVIN ÉS A MÓKUSOK, a szlovák punkalapvetés KONFLIKT, a tavalyi koncert után visszakövetelt olasz HELIA, az ANIMA SOUND SYSTEM, a VAD FRUTTIK, a MAGASHEGYI UNDERGROUND, PÉTERFY BORI & LOVE BAND, a DEPRESSZIÓ, a BЁLGA, az EDDA MŰVEK, és idén is a BEATRICÉVEL nyit a fesztivál. A zenéken túl a pénztárcabarát árak, a félárú vonatjegy, a kényelmes környékbeli szállások, a hűs hegyaljai pincék mind hozzá tartoznak a megzenésített nyaraláshoz, amelyre a bérlet május végéig last minute árakon szerezhető be.

Twister: Így imádlak - klippremier!

Közel 1 évvel az első album megjelenése után végre elkészült a Twister zenekar első klipje. A klip, az album első számú slágernótájára, az Így imádlak című dalra készült el idén márciusban, Salgótarjánban.

A zenekart legközelebb a következő helyeken csíphetitek el:

2012.05.11. Budapest,Barba Negra
2012.05.12.Révkomárom, Tiszti pavilon
2012.05.25.Szántód, Pannónia Fesztivál
2012.07.14. Ekecsi Rockfesztivál
2012.08.18.Balatonszemes, Zorall Sörolimpia
2012.08.31.Budapest, Club 202

Jucifer, Zippo, Kyuss LIVES! koncertek májusban

Mocsármélyre hangolt koncerteket hirdet májusra a Negative Art Prod., súlyos underground csapatokat szabadítva rá a hazai klubok edzettebb látogatóira. Az Obake május 2-ai drone metal estje és a Bee and Flower 15-ei füstös bárzenéje után 20-án a hangfal-halmozásról hírhedt, életvitelszerűen turnézó amerikai sludge metal duó, a Jucifer parkol le a Roham Bár előtt egy koncert erejéig. Május 24-én az olasz pszichedelikus stoner csapat, a Zippo tér vissza ismét a hazai fővárosba, a hónapot pedig a legendás Kyuss Lives! koncertje zárja 29-én.

Tovább

La Otracina / Kadavar / Head For The Sun @ BLOG Music Club

A 2012. május 17-i csütörtök remélhetőleg kisebbfajta ünnepnapként fog szerepelni a hazai pszichedelikus rock/metál kedvelőinek a naptárában, ugyanis ezen a napon két remek trió, a tengerentúli La Otracina és a német Kadavar debütál hazánkban a BLOG nevű klubban, kiegészülve a pesti Head For The Sun legénységével.

A 2003-ban Titan és Nebula tagokból alakult brooklyni La Otracina-ról már az is meglehetősen sokat elárul, hogy az underground berkekben a legmagasabban jegyzett kiadók között jegyzett Holy Mountain kötelékébe tartozik már egy jó ideje, utolsó pár kiadványuk már itt jelent meg. A tagok (főként a zenekarvezető dobos) munkája, elkötelezettsége és az állandó turnézás gyakorlatilag egyfajta kultikus státuszt biztosítottak a zenekarnak a tengerentúli pszichedelikus/sztóner szcénán belül. A csapat eddig egyszer merészkedett át Európába, egy rövidebb olasz túra erejéig, most elérkezett az idő, hogy egy monstre, majd’ ötven állomásos turné keretében megmutassák magukat az egész kontinensnek, ennek keretében szerencsére sor kerül budapesti debütálásukra is!

Tovább

Jó riffek, remek dallamok: Pennywise – All Or Nothing

A Pennywise az a fajta punk rock zenekar, akiknek neve mindig is jól csengett a kult körökben és noha offspringi vagy bad religioni mércével mérve akkora sikereket sohasem értek el, mégis a stílusban elsővonalas előadónak tekinthetőek. A kaliforniai punkzenekarból egyébként még 2009-ben lépett ki az alapító Jim Lindberg énekes, aki ugyan a háttérben most is segédkezett, de nekünk sokkal fontosabb, hogy utódja Téglás Zoli az Ignite magyar származású frontembere lett.

A zenekar, ahogy ők mondják, amolyan vissza a gyökerekhez albumot írt  és valamelyest igaz is ez a kijelentés. Bár a az elvakult punk rokkerek biztosan vitatkoznának velem, de a stílusban nagy megfejtések régóta nincsenek már, hiszen az akkord-menetek jó részét sokan, sokszor eljátszották, tehát ha így nézzük keresztben hosszában elég szűkösek a határok.

Tovább

Tankard - Új album a 30. szülinapra

Idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját a germánok utánozhatatlan sör-thrash brigádja a Tankard, akik a jubileumot egy új lemezzel ünneplik, amely stílusosan az A Girl Called Cerveza címet kapta. Megjelenés július 27-én és ne felejtsétek október 28-án koncert a Dürer Kertben.

Az albumra a következő dalok kerültek: 11. Running On Fumes, 12. A Girl Called Cerveza, 13. Witchhunt 2.0, 14. Masters Of Farces, 15. The Metal Lady Boy (feat. Doro Pesch), 16. Not One Day Dead (But One Day Mad), 17. Son Of A Fridge, 18. Fandom At Random, 19. Metal Magnolia, 20. Rapid Fire (A Tyrant's Elegy)

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum