RockStation

Liquid Fire - Új Gojira szöveges-videó

2012. október 13. - sunthatneversets

Gojira2012.jpg

A Gojira-ról idén már annyit írtunk, hogy meg sem bírjuk számolni. Most új szöveges-videóval jelentkezett a francia csapat a L'Enfant Sauvage című nyáron megjelent új album Liquid Fire című dalához.

Közös ima - Anathema @ A38, 2012.10.09.

Hiszek benne, hogy az idő folyásában vannak gócpontok és előfordul, hogy az ember életében fontos pillanatok egymáshoz közel, ilyen gócpontok körül alakulnak. Ilyen volt számomra az október 9-i dátum, hiszen ebbe a napba annyi király és nyomorúságos sztorit sikerült belepakolni, amit máskor egy hét alatt nem sikerül. És akkor nem értünk a nap végére, hiszen este készültem az Anathema koncertjére az A38-on. Imádom a bandát, igazán sokat vártam, főleg egy ilyen nap után. Kilenc után pár perccel érkeztem meg a helyre, így – persze – le is késtem a felvezető zenekarként aposztrofált német A Dog Called Ego-t. Pedig néhány nappal korábban csekkoltam őket a weben, és elég ígéretesnek tűntek.

Tovább

Kreator, Morbid Angel, Nile: össznépi extrém metal est a Pecsában

Kreatorband2012.jpg

November 1-én indul, és egészen Karácsonyig tart az extrém metal három nagyágyújának közös európai turnéja: a Kreator, a Morbid Angel és a Nile együttes erővel söpör végig a kontinensen, ahol a műfajra jellemző kisebb klubok helyett komoly koncertcsarnokok megtöltésére készülnek. Budapesten a Pecsa Music Hallba érkeznek november 22-én, a Fueled By Fire társaságában.

Tovább

Deftones - Egy színpadon a korábbi basszer fiával

Deftones_Live_in_Manila_2011-560x373.jpg

Bizonyára sokak előtt ismert , hogy a Deftones korábbi basszusgitárosa Chi Cheng egy 2008-as autóbaleset óta ágyhoz van kötve. Az éber-komában fekvő egykori zenész felépülését zenekara és a rajongók azóta is támogatják, kezelésére több alkalommal szerveztek jótékonysági akciót.

A zenekar a minap San Francisco-ban koncertezett, ahol felhívták a színpadra volt zenésztársuk fiát Gabe Cheng-et, aki a Root című dalban játszott velük, nem meglepő módon pont basszusgitáron.

Tovább

Gone Sovereign - Új Stone Sour-videó

StoneSour20121.jpg

Október 23-án érkezik a Stone Sour két részes koncept-albumának első fele House Of Gold And Bones - Part 1 címmel. A banda most új klippel jelentkezett a Gone Sovereign című dalra, melyet a banda szülővárosában Des Moines-ban készített Paul R. Brown rendező. A csapat november 30-án a bécsi Gasometerben lép fel a nemrég szintén új lemezzel jelentkezett Papa Roach társaságában. A videó hajtás után!

Tovább

Tiszaliget Fesztivál: Hobo és Bandája valamint a 25 éves Lady Macbeth a Színpadon

hobo01.jpgKerek évfordulók jegyében rendezik meg október 22-én Szolnokon a Tiszaliget Fesztivált. A 40 éves Lord zenekar mellett a város egyik legismertebb bandája, az idén 25 éves Lady Macbeth is színpadra áll. Hobo saját bandájával, vagyis Póka Egonnal és Deák Billel közösen szerepel majd Körcsarnokban, és a Kárpátia koncertjét is meghallgathatják a kilátogatók.

Kevés városban van olyan pezsgő rockzenei élet Magyarországon, mint Szolnokon: az idén tizedik alkalommal megrendezett áprilisi Metal Liget Fesztivál után október 22-én jelentkezik a Tiszaliget Fesztivál, melyen négy országosan ismert rockzenekar szerepel a Körcsarnokban.

Tovább

Visszatér a Unida!

Unida.jpgLehet, hogy stoner körökben nem újdonság a hír, de mi csak most szembesültünk vele, hogy John Garcia (Kyuss Lives!) ének, Arthur Seay gitár, Miguel Cancino dob felállású Unida visszatér a zenei élet körforgásába. Hogy ebben mennyi szerepe van a Kyuss név körüli szarakodásnak nem tudjuk, minden esetre a banda idén augusztusban tért vissza a deszkákra Palm Desertben és most november 24-én is adnak egy koncertet Hollywoodban, nevezetesen a Whisky A Go Go-ban, basszusgitáron pedig Owen Seay, Arthur unokaöccse zenél majd velük.

 

Henrik Freischlader Band - Blues rock az A38-on

henrikfreischladerband02.jpg

Bár sokan a blues műfaját egy korosodó közeg zenéjének tartják, számtalan ellenpélda cáfolja ezt a gondolatot: a jövő gitáros istenei között ugyanis rengeteg blues zenét játszó, vagy annak hatását magában hordozó fiatal tehetség található. Közéjük tartozik Henrik Freischlader is: az alig 30 éves német gitáros tavasszal a Gary Moore emlékkoncerten bűvölte el a közönséget, október 17-én pedig saját zenekarával tér vissza az A38 Hajóra.

Tovább

Gyermekkorom legszebb dalai I.: Biohazard - Urban Discipline (1992)

biohazard_urban_discipline_front.jpg1992-ben éppen 20 éve jelent meg a Brooklyn-i Biohazard korszakos lemeze a Urban Discipline. Ki ne emlékezne azokra a szép korai 90-es évekre, amikor csak úgy burjánoztak az undergrounból feltörekvő zenekarok létlégyen szó akár az öreg, akár az Atlanti óceán túloldalán lévő kontinensről.

A Biohazard tulajdonképpen a korai New York HC és a Hip Hop elemekből szőtt egy sajátos katyvaszt, amivel egy egészen friss generációt tudott megszólítani. Sokáig tartotta magát az a nézet a régi HC arcok vagy, ahogy őket hívták a” stílus rendőrség” között, hogy  Biohazard a stílus,-mármint a HC stílus-kiárusítója. Lehetett ebben némi igazság, de tény, hogy az ő sikereik nyomán és néhány újabb hullámos orthodox HC csapat által ismét a reflektorfénybe került és újra esélyt kapott nagy közönség által elfeledett stílus.

Tovább

Paradox: Muse - The 2nd Law (2012)

Muse_2nd_law.jpgKorunk egyik legnagyobbnak tartott brit rock zenekarának, a Muse-nak legújabb lemezétől napok óta szenvedek. Egyszerűen nem tudok dűlőre jutni a The 2nd Law című lemezzel. Persze, ha nem vagyok nagy rajongója korunk oly’ divatos brit alternatív rockzenéjének, akkor egy laza vállrándítással el is lehetne talán intézni, de ennyire mégsem egyszerű a képlet. A rengeteg eladott lemez, rengeteg díj és egyéb elismerés amellett szól, erőszakot kell tegyek a fülemen.

Szóval napok óta kínoz ez a kritika, mert mikor elkezdem hallgatni, akkor nagyon fura képzet ez az elektronikus, klasszikus és alter rockzenéből összegyúrt modern egyveleg.

Tovább

Between The Buried And Me, Periphery: kigyulladt a turnébusz!

Elég zizire sikeredik a BTBAM és Periphery közös, európai turnéja. Az angliai koncertkörút tegnapi állomását, Southampont elhagyva a békésen alvó társaság alatt lángra kapott a busz. Szerencsére Jake Bowen (Periphery gityós) és a sofőr idején érzékelte a bajt és mindenkinek sikerült lemenekülnie a járműről. A helyzet iróniája, hogy a turné harmadik résztvevője az angol The Safety Fire nem tartózkodott a buszon.

Így természetesen az ijedségen kívül nagy para nincs, folytatják a koncertezést és reméljük megérkeznek hozzánk is épségben október 23-án. További fotók: itt, itt, és itt.

Portnoy, MacAlpine, Sherinian, Sheehan - Zsenik jönnek Budapestre

portnoy_sheehan_sherinian_macalpine.jpg

Portnoy, MacAlpine, Sherinian, Sheehan. A zenekedvelők egész biztosan felkapják a fejüket e négy név bármelyikének hallatán. Hát még akkor, ha kiderül, hogy ez a négy virtuóz hangszeres zenész együtt indult turnéra! Mike Portnoy a Dream Theater egykori dobosaként szerzett világhírnevet, Tony MacAlpine a G3-ból is ismert zseniális gitáros, aki lassan 30 éve van a pályán, Derek Sherinian a Dream Theater mellett Yngwie Malmsteen és Alice Cooper oldalán is játszott billentyűs hangszereken, a Mr. Big basszusgitárosaként ismert Billy Sheehan pedig olyan rocklegendákkal is zenélt közösen, mint David Lee Roth vagy Steve Vai. Ez a fantasztikus négyes idén ősszel közösen vágott neki egy 18 állomásos exkluzív turnénak, Magyarország pedig a szerencsések között van: október 19-én érkeznek a Pecsa Music Hallba!

Az őszi turné csak néhány országba jut el, és Oroszország és Kína mellett többek között Magyarország is azon államok között van, ahol a zenerajongók élőben is meghallgathatják e négy mesterien képzett, hatalmas tapasztalatokkal rendelkező zenész közös produkcióját. További információ: www.livesound.hu.

A 20. évfordulóra újra kiadják a Rage Against The Machine első albumát

RATM Album.jpg

Idén novemberben lesz 20 éve annak, hogy megjelent a Rage Against The Machine legendás első albuma. Ennek örömére most Rage Against The Machine – XX címmel november 27-én újra kiadják az albumot remaszterelve, ráadásul extrákkal, különböző formában, amiket ide nem is írunk ki, de hajtás után az ínyencek megvizslathatják.

Tovább

FucktoberFest a Dürerben október 12-én

Flyer Fucktoberfest.jpgMikor október 12-hez ér a naptár, már térdig járunk az őszben és ki kell engedni a gőzt. Erre pedig tökéletes egy olyan szilaj bál, ahol tribute zenekarok nyomják együtt saját zenéket játszó bandákkal. Olyan kiválóságok lesznek jelen az eseményen, mint az egyre hírhedtebb Slipknot tribute, a Slipchaos, a Metallica tökéletes honi leképezése a Scary Guyz, a koRn előtt tisztelgő gRain vagy a Machine Head dalokat tinikkel előadó Hellalive.

A nagyteremben vendégek sorával mutatja be – hamarosan megjelenő - első teljes albumát a szimfonikus extrém metalos ScerrA, de hallhatunk új dalokat az Akela utód Hordától is. Érdekes, feltörekvő bandáknak is teret ad az esemény. A kisteremben a deathcore-ban utazó és az utóbbi évben nagyon sokat fejlődött Sleepless, az extrém metalos Limbless és az északi metalos Sollen fogja elhúzni a nótánkat.

A színvonalra aligha lehet panasz, hiszen több banda fog használni kivetítőt, a ScerrA időnként kiegészül a WMD-s Gaobrral vagy Zselenszky-vel, a Slipchaos pedig teljes maszkban és overállban fog játszani.
Akik ott voltak Dirty Black SummerFesten augusztusban, biztosan sejtik, hogy hatalmas mulatozás várható október 12-én a FuctoberFesten. Jössz!

Tovább

Nyerd meg a DOWN új lemezét! - JÁTÉK

DownJáték1.JPG

A DOWN alap, Phil Anselmo pedig zseni, ehhez kétség sem fér. Bizonyára sokan várták, hogy 2007 után újra lemezzel jelentkezzen a banda. Nos a Purple EP "csak" 6 számot tartalmaz, de követi még állítólag néhány EP.

Nos mi ettől az EP-től szívesen megválunk és a tiéd lehet egy példánya, szép digipak csomagolásban. Ehhez nem kell mást tenned, mint:

1. Először is (ha még nem tetted meg) lájkold be a RockStation Facebook oldalát (ne ezt a posztot).

2. Ott a fényképek között megtaláljátok az itt is látható képet, ezt osszátok meg az üzenőfalatokon (nem lájkolni, megosztani).

Szóval világos? Egy lájk meg egy megosztás. A játék október 11-én (Csütörtök) 18.00-ig tart. Sorsolás a random.org segítségével. Eredményhirdetés másnap, azaz pénteken 10.00-kor a RockStation Facebook oldalán.

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum