No, félreértés ne essék, nem egy ételnek képzelem magam, csak Kennedy elnök híres mondatát („Ich bin ein Berliner”) kölcsönöztem, némi átalakítással. Kedden este ugyanis Budapest egy része Hamburg elővárosává változott, hiszen a német város két büszkesége lépett fel a Pecsában. Egy igazi tökös kis metál-szeánsz volt, a folytatásban a Gamma Ray és a Helloween koncertjéről lesz szó.

Hogy egy (újabb) borzasztó szóviccel éljek, már csak azért is tökös est volt, mert a nemek aránya feltűnően nem egyezett. Egyébként egész sokan összeverődtek, főleg a kedd estéhez képest, a lelkes tombolás meg egyenesen kifogásolhatatlan volt.

A két zenekar ezer szállal kapcsolódik, Kai Hansen mindkettő alakulása felett ott bábáskodott. Ettől függetlenül azt hittem, hogy jelenlegi zenekarára, a Gamma Ray-re majd kevesebben lesznek kíváncsiak, illetve mérsékeltebb hangulat kíséri az ő koncertjüket, de erről szó sem volt. Egyedül a rövidebb játékidő utalt a helloween „főzenekar” státuszára, semmi más. Bevallom, kevésbé ismerem a Gamma Ray életművet, de nagyon bejött az a majdnem egy óra, amit nyomtak. Igazi metálzenekar, külsőségeiben is. Bőrcuccok, hosszú haj, v-alakú gitártest, fejrázás. Illetve a számcímekben folyton előforduló „metal” üvöltetése a közönséggel. Volt persze a két nagy sláger is, a Rise és a Send Me A Sign (ez volt a visszataps), amit egész sokan énekeltek a közönség soraiban is. Összességében tehát jó hangulatban telt a koncert, elégedetten vonulhattak le Hansen-ék. Persze, én felkészültem előre és tudtam, hogy visszajönnek majd.

Elég hosszú átszerelés után, pár perces csúszással kezdték Andi Derisék a műsorukat. De megérte várni, a nyitás volt a koncert legjobb néhány perce. Helloween emblémás lepel mögött állt a zenekar, csak a sziluettek látszódtak, és az új album egyik legjobb dala, a csak dobból és énekből álló I Wanna Be God csendült fel. Aztán lepel lehull, és jött a másik nagyon jó friss szerzemény, a Nabataea.

Ezek után pedig beindult a metál-dara és ment egészen másfél órán keresztül. Ugyanúgy, ahogy a Gamma Ray, ők is teljesen bejárták a színpadot, a dob mellett lépcső és emelvény volt, itt is sorra felbukkantak a gitárosok, egyszóval mindig mozgásban volt a banda. Andi klasszikus frontember, minimális konferálások, „hello Budapest, I can’t hear you” és társai, főleg a zenén volt a hangsúly. Nagyjából egy új, aztán egy régi váltakozása volt a koncert felépítése, amivel nincs is gond, mert a Straight Out Of Hell lemez tényleg jóra sikeredett, a közönség is nagyon lelkesen fogadta az új nótákat.

Egyetlen negatívumként a már az albumon sem jó Hold Me In Your Armsot említeném. Nyilván kellett egy ballada is (amiről Andi is megmondta a véleményét az interjúban), de ez koncerten sem kapott plusz töltetett. Hosszú, erőltetett, és kicsit megtörte a hangulatot. Nyilván hamar visszahozták, de kár volt ezért a pár percért. A másik ilyen erőltetett dolognak a dobszólót éreztem. Jópofa volt, ahogy üti a tamokat, úgy száll fel a színes füst oldalt, de a végén már azt is untam, kicsit lehetett volna rövidíteni ezen is.

Azonban semmiképpen sem szeretném fanyalgás irányba elvinni a dolgokat, ezt a két dolgot leszámítva egy teljesen jó, korrekt metálkoncert volt. A visszataps után jöttek a slágerek, Dr. Stein és társai, a végén pedig egy közös nagy örömzenélés és koncertzárás a Gamma Ray-el közösen, együtt nyomták el az I Want Out-ot.

Ez volt tehát Budapesten a Hellish Rock - Part II, a Gamma Ray és a Helloween közös koncertje, és ahogy elnéztem azt az őszinte, gyermeki örömöt mind a zenekarok, mind a közönség arcán, nem tartom kizártnak pár éve múlva a Hellish Rock III-at, ismét egy budapesti állomással.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT, TOVÁBBI KÉPEK ITT.